Orbán Viktor beszéde
Létrehozva: 2002. március 18., 15:28 | Utoljára frissítve: 2003. május 19., 12:49

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jó napot kívánok, kedves Barátaim! Külön is tisztelettel köszöntöm az összefogásban résztvevő szövetségeseink képviselőit. Úgy illendő, s magam is azt tartom helyesnek, hogy mielőtt mondandóm lényegére térnék, megköszönjem mindannyiótoknak azt a támogatást és erőt, amelyet az elmúlt négy év során Tőletek kaptam, Tőletek kaptunk. Köszönöm, köszönjük!

Kedves Barátaim, nem véletlenül maradt fönn több mint kétezer évig Hannibál híres mondása, mely így hangzik: "Vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet!" Az európai kultúrában az emberek néha rádöbbennek, hogy a járt utak nem vezetnek el a kívánt célokhoz. Ezen a helyzeten akkor lehetünk úrrá, ha más, új, szokatlan, gyakran nehezebb, mi több, megpróbáltatásokkal járó, de eredményesebb utakat találunk, vagy ilyet teremtünk. Nehéz megmondani, hogy az elmúlt négy év során mi melyiket is tettük. Egy azonban bizonyos: az eredmények megszülettek. Ezek az eredmények, melyeket az elmúlt négy év során könyvelhetett el az ország, másfajta eredmények, mint a korábbiak. Régebben úgy volt, hogy kimutatták, hogy Magyarország sikeres. Aki ezt nem érezte a saját bőrén, annak elvont közgazdasági kategóriákkal bebizonyították. Csak úgy repkedtek a gdp-k, fizetési mérlegek és hasonló, nehezen fölfogható elméleti kategóriák. Az embernek olyan érzése volt, mintha az ágya körül álló orvosok egymással beszélgettek volna a feje felett. S az ember csak a fehér köpenyekből tudhatta, hogy itt bizony szakértőkkel van dolga. Ma már azonban visszatértünk ahhoz a természetes gondolkodáshoz, amely úgy hangzik, hogy az ország akkor sikeres, ha sikeresek a polgárai. Korábban bizonyára sokan érezhették úgy magukat, mint egy csepp, egy jelentéktelen csepp a tengerben. Ha a mai állapotot és hangulatot visszaadó hasonlatot keresek, akkor azt mondhatom, hogy inkább sokan érezzük úgy magunkat, mint cseppben a tenger. Micsoda különbség ez! Mindannyian ismerjük a tényeket az elmúlt négy esztendő történéseiből. Én csak címszavakban szeretnék most néhányat megemlíteni.

Családi adókedvezmény, amely több mint egymillió család életét tette könnyebbé. Minimálbér, amely több százezer ember életét tette könnyebbé. Lakáshitelek, otthont teremtő hitelek, amelyeknek a lehetőségével több tízezer család élhetett. Diákhitel, amelyet ezidáig több mint 70 ezer fiatal vett igénybe. Nyugdíjasok, tovább dolgozó nyugdíjasok adózási rendjének megváltoztatása, amely 320 ezer dolgozni akaró és tudó nyugdíjas életét teszi könnyebbé. És most a családi gazdaságok szerte az országban. Sok-sok ezer korábban csalódott vidéki ember érzi úgy, hogy ismét kap egy esélyt!

Látjátok? Milyen érdekes, ha a családoknak, ha a polgároknak jobban megy, akkor az ország is emelkedik. Az ország is emelkedik, hiszen ismerjük ezeket a számokat is: a nemzeti össztermék éves növekedési üteme az uniós átlag kétszerese, az infláció tizennégy éve nem volt ilyen alacsony, a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony, a költségvetési hiány tíz éve most a legalacsonyabb, a 2001. évben minden korábbinál több működő tőke áramlott Magyarországra, és tíz éve nem volt példa arra, hogy ennyi otthon épüljön. Mindenki láthatja, hogy a magyar gazdaság a '90-es évek nehézségei után a XXI. század elején új növekedési pályára állt, felemelkedett, és most már nem lehet bennünket visszakényszeríteni a múltba.
Mégis, mégis akadnak, akik kétségbe vonják az ország sikereit, a közös teljesítményünket. Úgy tesznek, mintha saját rossz kedvük az ország rossz kedve, mindannyiunk rossz kedve lenne. Ezért arra kérlek benneteket, hogy ha az eredményekről folyó politikai vitákat hallgatjátok, akkor mindig tartsátok fejben, hogy másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak.

Kedves Barátaim! Most itt nem egyetlen, kivételesen szerencsés évről beszélhetek. Hiszen nem volt még négy olyan év, amikor évről évre csökkent az infláció. Nem volt még négy olyan év, amikor évről évre egyre többen jutottak kenyérkeresethez. Nem volt még négy olyan év, amikor évről évre több fiatal jutott be az egyetemre és a főiskolákra. Nem volt még négy olyan év, amikor évről évre nőtt a gazdaság. Nem volt még négy olyan év, amikor évről évre több gépkocsit vásároltak az emberek. Nem volt még négy olyan év, amikor évről évre nőtt a családtámogatásra fordított összeg. És nem volt még négy olyan év, amikor évről évre csökkentek az otthonteremtő hitelkamatok.
Persze ez sokakat nem gátol meg abban, hogy egyfolytában arról beszéljenek, mi ebben a rossz. Ezek az emberek a szocializmus idején azzal nyugtatgattak bennünket, minden rosszban van valami jó. Ma ugyanezek az emberek azt mondják, minden jóban van valami rossz. Jó lenne, ha megértenék, hogy a dolog valójában úgy áll, hogy minden jóban van valami jó. Természetesen ugyanezek az emberek azt is mindig elmondják, hogy bezzeg, amikor ők állhattak az ország kormányrúdjánál! Ismerjük ezt, kedves barátaim: minél öregebb a nagyapa, annál jobb tanuló volt az iskolában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Természetesen ahhoz, hogy az ország sikereket érhessen el, több dologra is szükség volt. Szűken a gazdaságpolitikáról szólva hadd mondjam el nektek azt, hogy tanulnunk kellett az előttünk járó, a fejlett országokhoz sikeresen felzárkózó országok példáiból. Minden eddigi sikeres felzárkózásnak nélkülözhetetlen feltétele volt, hogy sikerüljön az akkori kormányoknak nemzeti, hazai és helyi erőforrásokat mozgósítani, azokat támogatni és hasznosítani. A mai magyar gazdaság azért sikeres, mert a mai növekedés elsősorban négy belső növekedési motor hajtóerejére épül, amelyeket egyenként kapcsolt be az 1998-ban hivatalba lépett polgári kormány. Úgymint: a közlekedési infrastruktúra gyorsított kiépítése, az otthonteremtés, a turizmus kiemelt fejlesztése és a lakossági fogyasztás dinamikus bővülése. Ha ezeket a tényeket nézzük, azt tudom nektek mondani, hogy 2001-ben mintegy százmilliárd forinttal több közlekedési infrastruktúra-beruházás valósult meg, mint egy évvel korábban. A magyar gazdaság történetében még soha nem épült egyidejűleg annyi gyorsforgalmi és településeket elkerülő út, annyi folyami híd, mint éppen 2001-ben. 2001-ben 50%-kal több otthon épült fel, mint korábban. És, bár azt mondják, hogy a turizmus a béke iparága, és a világ ma nem tűnik különösebben békésnek, mégis 16%-kal javította a bevételeit a magyar turizmus az egy évvel korábbihoz képest. A 2001-es évnek a végére a reálkeresetek mintegy 6-7%-kal emelkedtek, s a belső fogyasztás még ennél is jobban nőtt, ami példátlan az elmúlt esztendők történetében, hiszen a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a fogyasztás, vagyis az emberek vásárlóereje és -kedve meghaladja az országban tapasztalható reálkereset-növekedést.

Kedves Barátaim! Miközben a sikerekről beszélek, hadd mondjam el nektek azt is, hogy közben nem feledkeztünk el azokról sem, akik támogatásra és segítségre szorultak. Csak mi nem egyszerűen segíteni akartunk nekik, hanem távlatot is akartunk nekik nyitni. A polgári gazdaságpolitikának éppen abban áll az egyik újszerűsége, hogy segíti az embereket abban, hogy a saját lábukra állhassanak, és ismét urai lehessenek a saját életüknek. Mi azt mondjuk, nem elég a fuldoklókat kimenteni a folyóból, valakinek el kell indulni felfelé a folyó mentén, és megakadályozni, hogy az embereket beledobálják.

Kedves Barátaim! Több dolog is kellett ahhoz, hogy ma, négy kormányzati esztendő után eredményekről és sikerekről beszélhessek. Ugyanis egy ország felemelkedéséhez egy terv önmagában kevés, legyen az a magyar gazdasági modell mégoly kiváló terve is. Kellett az is, hogy ismét megtanuljunk bízni önmagunkban, bízni egymásban, bízni a szomszédban, bízni a hazában, egyáltalán: bízni a jövőben. Az is kellett, hogy elhiggyük: a világ csak felerészben adottság, csak felerészben a körülmények hatalma, a másik fele: akarat. És kellettek, nagyon sokan kellettek olyan emberek, bátor férfiak és nők, akik abban is hittek, hogy nemcsak a másik fele akarat, hanem hogy a világ valójában akaratból épül föl. És kellett az az elhatározás is, hogy ezt mind ne csak tudjuk, hanem nekiinduljunk, hogy belevágjunk, hogy sikerüljön összefogni tízmillió ember szétfutó akaratát, amihez az kellett, hogy elsőként mi magunk adjunk példát az összefogásról és az összefogás erejéről. S a legfontosabb, amire szükségünk volt, az a hit. Hinnünk kellett abban, hogy azok teszik a legtöbbet mindannyiunk közös jövőjéért, akik a munka mellett gyermekeket nevelnek, vagy, ha úgy tetszik, a gyermeknevelés mellett dolgoznak is. Ezért vezettük be a gyermekek után járó adókedvezményt.
Hinni kellett a munka becsületében is. Márpedig a munkának csak ott van becsülete, ahol a tisztességes munkáért kapott bér jóval meghaladja a segélyek összegét. Ezért kellett, elsősorban ezért kellett megemelnünk a minimálbért.
Hinnünk kellett abban is, hogy akkor igazságos a világ, ha egy gyermek, bármely családba szülessen is, Magyarország bármely eldugott zugában szülessen is, kell, hogy kapjon egy esélyt az élettől arra, hogy a benne lévő szorgalmat és tehetséget kibontakoztathassa. Ezért vezettük be a diákhitelt.
Hinnünk kellett az időskor méltóságában is. Hinnünk kellett abban, hogy akik végigdolgozták az életüket, megérdemlik, hogy mi, fiatalabbak gondoljunk rájuk, megérdemlik, hogy törődjünk velük. Ezért voltunk képesek arra, hogy minden évben töretlenül emeljük a nyugdíjakat.
Hinni kellett a szabadságban is - bár tudjuk, hogy a szabadság mindenre képes, mindent le lehet vele rombolni, és mindent fel lehet vele építeni. Mi azonban hittünk abban, hogy mi magyarok a világ azon népei közé tartozunk, akik a szabadságot alkotásra és építésre használják.
Hinnünk kellett abban is, hogy mi magunk is képesek vagyunk felépíteni a saját hazánkat. Ezért sikerülhetett, hogy tíz esztendővel a rendszerváltoztatás után végre a magyar vállalkozók fővállalkozóként vehetnek részt saját hazájuk felépítésében. És természetesen hinnünk kellett abban is, hogy nem vagyunk kis nép. Emlékezzetek vissza: évtizedeken keresztül azt sulykolták belénk, hogy mi kis ország vagyunk. Ezért ne hangoskodjunk, ne akarjunk nagyot, ne képviseljük nyíltan és határozottan az érdekeinket, inkább maradjunk csendben és várjuk meg, amíg döntenek rólunk a nagyok.

De, kedves Barátaim, nehéz úgy komolyan vennie magát, nemzetét és hazáját az embernek, ha egyben jelentéktelennek, erőtlennek, cselekvésre képtelennek, vagyis - egyetlen lesajnáló szóval - kicsinek érzi, és kicsinek nevezi. Gondoljatok arra: Európában vagy egy tucat ország található, amely területét vagy népességét tekintve kisebb nálunk, mégis: egy dánnak, egy norvégnek, egy osztráknak vagy egy belgának biztosan nem az jut eszébe magáról, hogy ő kicsi. Hinnünk kellett tehát abban, hogy a világ minden fórumán képesek vagyunk nyíltan, határozottan, kellő meggyőző erővel képviselni a magyar nemzeti érdekeket. És természetesen nem szabadott elfeledkeznünk, ha Európára gondoltunk, amelyben szintén hinnünk kellett, a két csiga történetéről. Már jól ismeritek, ezért most csak gyorsan elhadarom: tudjátok, az a két csiga, amely az autópálya egyik oldalán áll, és egymással beszélget. Egyik azt mondja a másiknak, hogy át kéne menni a másik oldalra, mire azt a választ kapja, hogy azt nem lehet, mert oda születni kell. Ez a történet. Hosszú ideig nekünk azt kellett gondolnunk, hogy a történelmüket tekintve nálunk szerencsésebb sorsú és jobb módú népek társaságába nem vezet út, mert oda születni kell. Nekünk hinnünk kellett abban, éppen úgy, mint egykor Hannibálnak, hogy igenis, át lehet jutni a túlsó oldalra, vezet út keresztbe is a régin. És, kedves Barátaim, át is értünk. Magyarország ma már Európa szerencsésebb, a lehetőségeket megragadni képes, szép fejlődési távlatok előtt álló országai közé tartozik.
Ezek voltak tehát a polgári kormány elvei, melyek zsinórmértékül szolgáltak a munkánkhoz. Kiállták a gyakorlat próbáját, megmérettettek az idő mérlegén, és, ti is láthatjátok, súlyosnak találtattak. Tudjátok, hogy a XX. században divatos szokássá vált, hogy kormányzatokat ideológiai sakktáblákon próbáltak elhelyezni, liberális, konzervatív vagy éppen szocialista kockára állítva őket. A polgári kormányzat jellegét, karakterét is sokan próbálták leírni, s valamilyen ruhát ránk adni. Gondoljatok arra, hogy nemcsak a mi világnézetünket szokták elemezni. Emlékezzetek például arra, hogy Széchenyiről azt mondták, hogy az ő világnézete nem volt se liberális, se konzervatív, nem volt se retrográd, se haladó. Az ő világnézete egész egyszerűen magyar világnézet volt. Ez hasznos útravalónak bizonyult a mi számunkra is. Ha valaki, mint ahogy mi tettük, kormányzás közben a magyar világnézet álláspontjára helyezkedik, tudnia kell néhány dolgot. Tudnia kell, hogy minden európai eszmerendszernek vannak értékei, amelyeket érdemes megőrizni, és egymással ügyesen ötvözni. De vigyázni kell, hogy semmit se túlozzunk el, és minden a maga helyére kerüljön. Gondoljatok arra, hogyha a Jóisten liberális volna, akkor ma nem tíz parancsolatunk, hanem tíz javaslatunk lenne.

Kedves Barátaim! A tények azt mutatják, hogy ha Magyarország polgárait afelől faggatjuk, hogy az anyagi boldogulás tekintetében elégedettek-e, sikeresnek érzik-e az életüket, ma már az emberek több mint fele azt mondja, hogy ő a személyes anyagi természetű boldogulás szempontjából inkább eredményesnek érzi az életét. Ez egyfelől jó hír, de mutatóujjként emlékeztet bennünket arra, hogy a másik fele még nem így gondolja. Ez azt jelenti, hogy minden igaz az eredményekre, amit az előbb szóltam, de ez kevés. Négy évre elegendő, de összességében ez még kevés. Azt mutatja, arról beszél, hogy még nagyon sok dolgunk van. Ezért volt ennek a kongresszusnak az a feladata, hogy ismét programba foglaljuk mindazt, amit az emberek a saját személyes jövőjüktől várnak. Ezért kellett ma egy olyan programot megalkotni, amelyben világossá tettük, hogy 2006-ig elérjük, hogy az adómentes jövedelem egygyermekes családoknál egymillió, kétgyermekeseknél kétmillió, háromgyermekeseknél pedig hárommillió forint lesz. Ezért kellett ma itt kimondanunk azt, hogy a kiegészítő családi pótlék összegét 2006-ig megkétszerezzük, a rászorulóknak ingyenes étkezést biztosítunk a bölcsődében, óvodában, általános- és középiskolában. Azért kellett ma kimondanunk, hogy 2006-ra elérjük, hogy a magyar polgárok átlagos keresete megkétszereződjön. Ha ezt el tudtuk érni az oly sokak által lehetetlennek mondott radikális minimálbér-emeléskor, akkor, higgyétek el, hogy adócsökkentésekkel és béremelésekkel az átlagos bérek tekintetében meg tudjuk ezt majd tenni. Éppen azért, mert az ország fele még mindig nem érzi magát sikeresnek a személyes élete szempontjából, ki kellett mondanunk azt, bele kellett foglalnunk a programunkba, hogy 2006-ig elérjük, hogy az otthonteremtéskor a szociálpolitikai kedvezmény összege egy gyermek után egymillió, két gyermek után kétmillió, és három gyermek után hárommillió forint legyen. S azt is elérjük, hogy évente átlagosan 2500 szociális bérlakás épüljön Magyarországon az önkormányzatok közreműködésével. Ezért kellett azt is belefoglalnunk a programunkba, hogy 2006-ig bevezetjük az egyéni számlás nyugdíjrendszert, és továbbra is töretlenül emeljük majd a nyugdíjak vásárlóértékét. Ezért kellett ma világosan megfogalmaznunk és az ország tudomására hoznunk, hogy 2006-ig mintegy 606 milliárd forint többletpénzt áramoltatunk az egészségügybe, átszervezésre, korszerűsítésre, szakdolgozók és szakorvosok bérének rendezésére. Ezért kellett ma azt is tudatnunk az ország népével, hogy készen állunk arra, hogy a Széchenyi Tervet, ami az egész magyar gazdasági modell lelke és motorja, a korábban elgondolt hat évről tíz éves hosszúságú programmá alakítjuk át, ilyen hosszú időre terjesztjük ki. S ezért kellett ma azt is elmondani az oly sokszor becsapott és hitegetett vidéki embereknek, hogy 2006-ig képesek leszünk arra, hogy 800 milliárd forintot juttatunk a mezőgazdaságba, és történelmünk során a magyar gazdák először kapnak ilyen mértékű állami segítséget az életükhöz.

Kedves Barátaim! Mindaz, amit elmondtam, és a többi programpont is, amelyet megalkottatok és elfogadtatok, az előző négy év kormányzati munkáján alapszik. Az a motorja, hogy közös akarat és hit áll mögötte. Nagy célok ezek, komoly elhatározások. Azért leszünk képesek megvalósítani őket, mert az előző négy év is azt bizonyította számunkra, hogy a sokak által teljesíthetetlennek mondott célokat igenis, sokak meglepetésére - biztosan közöttünk is voltak ilyenek, akik meglepődtek ezen - sikerült elérni. Ahhoz azonban, hogy a jövő újabb négy évének izgalmas, szép és felemelő céljait megvalósíthassuk, annak érdekében, hogy a munkánkat folytathassuk, úgy tűnik, még egyszer, és - ha az orrom nem csal - utoljára, meg kell küzdenünk a múlt erőivel.
Arra kérlek benneteket, hogy ebben a küzdelemben sohase feledjétek, hogy nekünk a jót kell győzelemre segítenünk, mert a jónak csak ott van élettere, ahol a gonosznak nincs. A jövőt igenekre lehet építeni - nemekre, tagadásra nem. Az emberi élet jóval több a puszta létezésért folytatott küzdelemnél, s ami széppé teszi, az a szívünknek a legfontosabb. A családunk, a gyermekeink, az álmaink, a hitünk, az emberi méltóságunk és a hazánk. De vannak olyanok, akiknek a hatalom, a hatalmuk mindezeknél többet ér. Vannak olyanok, akik erejüket az építés helyett a rombolásra fordítják, vannak olyanok, akik képesek mindent sárba rántani, mindent megtaposni, és mindent tönkretenni.

Kedves Barátaim! Sokat kellett kiállnunk az elmúlt hetekben. Halkan megjegyzem: az elmúlt hónapokban meg években is. Sokat kellett kiállnunk mindannyiunknak a magunk helyén. Ahova engem állítottatok, ott a legkevésbé sem kímélik az embert. Arrafelé naponta ismétlődő kérdés: viselni kell vagy visszavágni? Tettem így is, tettem úgy is. Tettünk így is, tettünk úgy is. Mindig úgy, ahogy közös céljaink és legjobb meggyőződésünk szerint a polgárok érdeke ezt megkívánta. Így születtek meg Magyarország sikerei. Azonban azt tapasztalom, hogy egyre többen érzitek úgy, hogy eleget tűrtünk az elmúlt hetekben. Úgy látom, hogy egyre többen érzitek úgy, hogy eljött a visszavágás ideje. De én azt mondom nektek: nem úgy van az. Nekünk nem az ellenfeleink által kijelölt utat, hanem a saját utunkat kell járni.
Ti is tudhatjátok, hogy csak a döglött hal úszik az árral. Ne feledjétek, hogy a választási győzelem felé mutató utolsó útjelző táblára az van felírva: aki sárral dobál, területet veszít.
Igen, aki sárral dobál, területet veszít. S nemcsak a lába alól, de az emberek lelkében is. Félreismeri az embereket az, aki azt hiszi, hogy így célt lehet érni Magyarországon. Az első, 1990-es választás az újrakezdés választása volt, a második választás a csalódásé, a harmadik a polgári Magyarország választása, a negyedik, a most ránk váró pedig a jövő választása lesz. A Fidesz-Magyar Polgári Párt és szövetségesei választási kampányukat február 23-án kezdik meg, amikor választási felhívás formájában a ma itt elfogadott program rövidített változatát minden újságban, minden napilapban közzé fogjuk tenni. Ahogy így körülnézek, nemcsak itt a teremben, hanem járva az országot is nyugodtan mondhatom Nektek azt, hogy a jövő erői felsorakoztak.

Négy évvel ezelőtt csak bízhattunk az összefogás erejében. A mögöttünk hagyott évek során meg is tapasztaltuk elsöprő, feltartóztathatatlan és nyugodtan hömpölygő természetét. Összefogtunk, mert az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. Összefogtunk, és a polgárok oldalán állunk, ezért az erő velünk van. Az erő akkor is velünk van, ha ezt ilyen halkan mondjuk.