Ennek oka legkevésbé a lakiteleki sátorverés kerek évfordulója, inkább a mostani és a húsz évvel ezelőtti helyzet közötti döbbenetes hasonlóság. Mi másért éreznénk aktuálisnak az 1987. szeptember 27-én elfogadott nyilatkozat számos gondolatát, például azt, hogy hiányzik a nemzet közösen vállalható jövőképe?

Hol válság van, ott válság van. Széles körben megérett a felismerés: ahogy húsz esztendeje a Kádár-rezsim, mára a rendszerváltozással létrehozott berendezkedés élte fel a tartalékait. Gazdasági-morális-politikai-szociális krízis fenyeget most is, az eladósodottság nyomasztó teher, a társadalom mentális állapota aggasztó, a létfeltételek romlása radikális változás híján megállíthatatlannak látszik. A Lezsák Sándor hívására Lakitelekre érkező 180 magyar értelmiségi a pontos diagnózisnál többet adott: az MDF életre hívása történelemformáló tett volt, a szervezők és főszereplők tablójáról senki, így Pozsgay Imre vagy Csurka István sem retusálható ki. A mai találkozó résztvevői azonban nem fogják egymás vállát veregetni.

Ami nem meglepő. A demokrata fórum az átalakulás legsikeresebb tömegmozgalma, majd az alapításkor még távol levő Antall József vezetésével az 1990-es választás győztes pártja lett. A demokratikus intézmények kiépítését a rendszerváltó kormány maradéktalanul végrehajtotta, elindította a nyugati integrációt. Mégis: csak mérhetetlen cinizmussal állíthatja bárki - a hasonló helyzetből indult országok példáira vakon -, hogy ennél jobbat nem lehetett volna alkotni. Elsősorban a nemzeti vagyon kezelése, a beígért törvényes elszámoltatás elmaradása és a posztkádári elit gazdasági hatalmának érintetlenül hagyása róható az első szabadon választott kormány és parlament terhére.

Ne feledjük, azt a parlamentet csaknem kilencven százalékban a magukat rendszerváltó erőnek valló pártok alkották, melyek együtt bármit megtehettek volna. De még az antikommunista harcot leginkább a retorika mezején vívó MDF suta elszámoltatási kísérleteit is blokkolni igyekezett a korábban radikális változást követelő liberális ellenzék.

Amit akkor elmulasztottunk vagy rosszul csináltunk (túlhajszolt gazdasági liberalizáció és magánosítás), annak következményeit ma is nyögi az ország. Ezt már számos, Antallt tisztelő konzervatív értelmiségi is így látja. A két egykori nagy párt másfél évtizede vakarja le magáról "borzalmas tagságát" és a belülről vezérelt értelmiséget. Az úgynevezett SZDSZ-ből távozottak - Kis Jánostól Hack Péteren át Bauer Tamásig - lassan újra létrehozhatnának egy liberális pártot. S a mai MDF vezetőinek és a lakiteleki alapító atyáknak sincs jó ideje semmi dolguk egymással.

Ma nincs megszálló hadsereg az országban, mint 1987-ben, sok tekintetben mégis rosszabb feltételek mellett kell a nemzet felemelkedéséhez, a demokrácia alkotmányos fikcióból élő valósággá formálásához szükséges változást kikényszeríteni. Húsz év alatt az állami vagyontól és számos illúziótól is megfosztottak minket. De legalább lehullottak az álarcok. Legalább végre kijózanító fényben látjuk a helyzetünket. A tekintélyét vesztett hatalom pedig megroggyanni látszik. A múlt csak példa legyen most, hisz tennivaló akad bőven. Végtére is: Lakitelek a jövőről, tehát a reményről szólt.

Szerető Szabolcs