Húsz esztendeje, 1987. szeptember 27-én Lezsák Sándor tanár, író portáján a magyar szellemi élet száznyolcvanegy tagja gyűlt össze, hogy alternatívát kínáljon a monolit hatalommal szemben, amire a pártállam történetében addig nem volt példa.

A Nemzeti Fórum elnöke lapunknak kifejtette: az ott elfogadott korszakos nyilatkozat legtöbb megállapítása ma is érvényes, hiszen számos párhuzam fedezhető fel az akkori és a mostani gazdasági és politikai, társadalmi válsághelyzet között.

A feltűnő egyezések már nem írhatók a véletlen számlájára. Ha valaki elolvassa a húsz évvel ezelőtti lakiteleki nyilatkozatot, és nem tudja, mikor íródott, nagy valószínűséggel azt hiheti, hogy a mostani országrombolási helyzetképről nyújt látleletet. Ez nem töri le önt?

- De igen. Amikor az interjút kérték tőlem, egy pillanatra el is bizonytalanodtam: érdemes-e a múlttal foglalkozni a jelen elkeserítő fejleményei közepette.
Aztán rögtön rá kellett ébrednem, hogy a legtöbb kérdésben időszerűek az akkori gondolatok, így ha 1987-es válságos helyzetről beszélünk, a máról, a mához is szólunk.
A húsz évvel ezelőtti nyilatkozatnak ma is érvényes minden mondata. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 1987-ben újultak ki a bajok.
Kegyelmi állapotnak is nevezhető, hogy a Kádár-rendszer hanyatlása idején a nagyhatalmak egymással voltak elfoglalva, a belső hatalmi átrendeződés bizonytalanságában pedig a tilalom és a tűrés határán, talán jó történelmi ritmusérzékkel szerveztük meg a találkozót.
Ekkor összegeztük az ország állapotát, amely éppolyan siralmas volt, mint egy vagy két évtizeddel korábban, ám a nyolcvanas évek közepétől vált tűrhetetlenné. Végeredményben 1948-tól folyamatos erkölcsi és demokratikus válságban élt országunk, s ez az évtizedek folyamán olyan tehetetlenségi nyomatékká vált, ami szintén a rendszerváltás felé sodorta a társadalmat.

Megyeri Dávid