fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sötétben bújkáló Jánosi, Szilvásy, Gyurcsány
2007. október 1., 17:44
Az éj leple alatt, a nyilvánosság figyelmét kijátszva hallgatta ki az ügyészség a múlt héten Gyurcsány Ferenc és Jánosi György volt szocialista sportminisztereket és Szilvásy György volt államtitkárt a Zuschlag-ügyben. Vajon mit kellett szégyellniük, miért volt a titkolózás?

Ha Zuschlag János nevét kimondjuk, két esemény jut legtöbbünk. Először az, ahogy a Terror Háza előtt annak idején a holokauszt áldozataival viccelődött. Ez a tény a jelek szerint nem volt elegendő ahhoz, hogy az ifjú szocialista politikusi pályája végleg megpecsételődjön. Úgy látszik, a baloldali antiszemitizmus ma kevésbé szégyenletes Magyarországon, mint a jobboldali.

Másodszor pedig az, ahogy könnyű kézi bilincsben vezették el az őrök a bíróságról.

Mivel a politika a választók és az őket képviselők közötti bizalmon alapul, amit viszont erősen befolyásol a politikus nyilvános megjelenése, televíziós arca, minden politikai szereplőnek tudnia kell, hogy vannak olyan hibák, láthatóvá vált bűnök vagy vétkek, melyek nehezen moshatók le az emberről. Ilyen, ha összeütközésbe kerül a törvénnyel, s az igazságszolgáltatás lecsap rá.

Zuschlagon rajtaütött a nyomozóhatóság, s egy ország láthatta a képsorokat, melyeken a marcona őrök a gyanúsítottat bilincsben elő-, majd elvezetik. Ezek a képsorok nagyon erősen beleivódnak az emberek emlékezetébe, s nagy hatásfokkal sugallják, már-már szuggerálják azt, hogy a politikus és társai rossz útra tévedtek. Nyilvánvaló, hogy eltévelyedésének negatív megítélése rávetül pártjára is.

Valószínűleg a mai politika médiafüggősége az oka annak, hogy a Zuschlag-ügy még mindig a legmagasabb állami rangot viselő tanúi nem mertek fényes nappal eleget tenni az ügyészség tanúkihallgatási meghívásának. Nyilván nem kívántak olyan képeken szerepelni, melyekről az olvasható le, hogy esetleg ők is az állami igazságszolgáltatással kerültek szembe.

Pedig a tanúskodás természetesen nem szégyen. Hanem kötelessége minden magyar állampolgárnak. Csakhogy ők hárman nem szerették volna, ha a sajtó arcképüket összeköttetésbe tudja hozni a Zuschlag-üggyel. Szabadulni kívánnak a kényelmetlenné vált balaszttól. Ezért a tisztességes búcsú lehetőségét sem kívánták megadni volt pártársuknak, s minden különösebb lelki görcs nélkül fogják elviselni, ha a logikailag egyedül el nem követhető törvénysértésekért a vádlott, esetleg annak személyi titkára kell elvigye a balhét.

Ám valljuk be, a politikai meteorok hullása űrt hagyott maga után. Hisz nagyon erős az a kép, amelyet lelki szemeink elé idézünk a hírekből. A sötét hátterű, kísérteties kompozíción Gyurcsány, Jánosi, Szilvásy látható, amint lesunyt szemmel, egymás lábnyomába lépve, vagy egymáshoz hasonló fekete autókon lopóznak az ügyészség épülete felé. Orozva, titkon, szégyenlősen. Ez a sugárzóan sötét kép azt sugallja, oda a rend és a harmónia, vezetőink nem merik nyíltan, büntetlenül felvállalni korábbi tetteiket. Ezzel viszont maguk fölött mondtak ítéletet.

(Horkay Hörcher Ferenc, hetivalasz.hu)