fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az elszabadult csatahajó
2007. október 11., 08:37
Gyurcsány Ferenc vesztésre áll. Már vágják a centit. Mint egykor a katonáéknál. Persze nem a miniszterelnök vág, most mások mérik így a lassan vánszorgó napokat.

Persze nem a miniszterelnök vág, most mások mérik így a lassan vánszorgó napokat. Ő legfeljebb aggodalmasan nézheti, mint hozza egyre közelebb a szolgálat végét a rövidülő szabócenti.

A koalíció visszaverte a diktátumot, a miniszterelnöknek nem sikerült a kormányülés napirendjére erőltetnie hétpontos javaslatcsomagját. Ezzel a Gyurcsány-kormány száznapos programja alighanem megkezdődött. Elődje, Medgyessy Péter kabinetje ezzel, sőt kétszer száz nappal kezdte, ő viszont minden bizonnyal ezzel végzi, csak az a kérdés, hány nap is lesz pontosan az a száz.

Így utólag értékelhető igazán mindaz, amit az MSZP vasárnapi születésnapi ünnepségén tapasztalt a szemlélő: a nagy hang mögött megbújó aggódás, a túlzott magabiztossággal elfedni próbált félelem. A vasárnapi beszéd egy hattyúdal kezdetét jelentheti, a nyilvános hűségeskük pedig egy árulás ravasz előkészületeit sugallják.

A miniszterelnök e héten igyekezett előre menekülni. Megzsarolta a sajátjait, akik nem engedtek. Ez pozíciójának látványos meggyengülését jelzi. És a politikai kártyajátékban ellenfelei merészet húztak, Gyurcsány Ferencet meglepték: azzal ugyanis végképp nem számolhatott, hogy az ellenzék egyetértését megszerezheti. A Fidesz és a kereszténydemokraták által most kilátásba helyezett, új nyolcpontos népszavazási kezdeményezés ugyanis sok helyen átfedésben van a miniszterelnöki aduval, a (szerencsétlen nevű) tisztasági csomaggal. Hatásos a rekontra. Két lehetséges út van ez után: ötpárti konszenzus vagy nyolcpontos népszavazás. Gyurcsány Ferenc bekerítette önmagát.

A csatahajó elszabadult. Vasárnap még ezrek tapsoltak neki. Hétfőtől óvatosan bírálták, kedden már merészebb hangok hallatszottak, aztán tegnap a belső ellenzékéhez sorolt Szanyi Tibor rátett még egy lapáttal. Cirkusznak nevezte főnökének hétpontos programját. Igaz, a jobboldalnak is odavágott egyszersmind, de ezzel nem takarhatja el a lényeget: a baloldal által minden lehetséges obstrukciós eszközzel gátolt eredeti népszavazási kezdeményezéssel az ellenzék a társadalom önvédelmi erejét akarta visszaszerezni.

Nem árt a múltra emlékeztetni: Gyurcsány Ferenc elődjével szemben már éppen benyújtották volna a bizalmatlansági indítványt, amelyet megelőzve gyorsan lemondott. Ha a mai kormányfő is ezt teszi, még a legkevesebbet veszítheti. A vasárnapi ünnepségen egyébként a ceremóniának nem volt része az internacionálé. Nem énekelték közösen, hogy "föl, föl, te éhes proletár". Pedig lett volna rá ok. Az ENSZ élelmezési szervezetének felmérése szerint Magyarországon ma kétszázezer ember éhezik.

(Magyar Hírlap)