Tegnap délután a friss, ropogós Heti Válasz Online tesztelése közben (mert hogy radikálisan megújul ám az oldal hamarosan) a legkülönbözőbb hírportálok böngészésével pihentettem magam. Mondhatni egy teljes fél napra átmentem hagyományos újságolvasóba: csak fogyasztottam a híreket tucatszám, amíg csak végleg be nem sokalltam.

És nem az információ mennyiségéből lett elegem, még csak nem is a minőségükből - habár a listavezető, "Megmutatjuk, kit nyalogat a szívtipró! Erotikus fotóval!" című tudósítás hatására azért belebonyolódtam a mi, emberek vagyunk ilyen igénytelenek, és a média csak kiszolgálja a hülyeségünket, vagy pont fordítva, a média igénytelen, és mi, emberek bedőlünk a marhaságoknak problematikába -, hanem a tízpercenként ide-oda reppenő százmilliók, milliárdok miatt mondtam le az intenzív tájékozódásról.

De tényleg, mikor romlott el itt ennyire minden? Melyik volt az a történelmi pillanat, amikor már nem kapta föl a fejét a nép valamilyen százmilliós buli hallatán? Mert mostanra nincs az a politikusi botrány, amely kizökkentené a közt a fáradt érdektelenségből. Veres János jelenlegi pénzügyminiszter ötven százalékos tulajdonosa volt a cégnek, amely aztán belebukott az áfacsalásba - na és, kit érdekel? Gyurcsány Ferenc minisztériumából talicskával hordták ki az ifjúszocialisták a közpénzt. Számít? Nem számít. De a legszebb, hogy a miniszterelnök legfrissebb blogbejegyzésében előre rápirít a jobboldali médiára, és mossa kezeit, amiért egykori cége támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán.

Csak a baj van az ilyen egykori céggel; szegény, tisztességes politikus hiába szabadul meg tőle, váratlanul előlibben a múlt ködéből, és kavarja, kavarja.

Ja, tegnapi hír az is, hogy az úgynevezett fejlett országok versenyében az utolsó előtti helyet szereztük meg az 1,2 százalékos GDP-növekedéssel. Mint a bélyeget, úgy lenyomtuk Dániát.