fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsány magyaráz - ebből bukás lesz
2007. október 13., 09:25
Gréczy Zsolt éppen fojtást tép a fogaival, Debreczeni József pedig felajánlja a lovát, a halhatatlan szavakkal: "Meneküljön, Felség!" Pedig hát nincs itt Waterloo, Bosworth, sőt még budaörsi csata sem. Vergődés van, és - előbb vagy utóbb - bukás lesz.

Megígérte, hogy elmagyarázza. Miniszterelnökünk egy éve megígérte, hogy ilyenkorra már látjuk az alagút végét. Lehetne most viccelődni a szembejövő vonattal, de bárcsak az lenne, mert akkor tudnánk, hogy a vágány visz valahová, és van rajta forgalom. A miniszterelnök elhatározta, ő bebizonyítja az embereknek, hogy jobb lesz nekik. S ha az emberek megértik az ő kivételes elméjéből kipattant "reformok" lényegét, akkor nyilván el is fogadják, és ha elfogadják, akkor rá is szavaznak. 2010-ben tehát nem lesz más dolga, mint a jobboldalra mérni azt a harmadik vereséget, amit már sportminiszterként megígért.

Hát nem.

Most attól az apróságtól tekintsünk el, hogy az emberi lélek egyáltalán nem ilyen mérnökien tervezhető. Vagy éppen tervezhető, de annak rendszerint rossz vége van: sötét pince, névsorolvasás, a csajkák koppanása, magánzárka lesz belőle. (Most rögtön el is határoljuk magunkat, mert Gyurcsány Ferencről nem hisszük, hogy diktátor szerepre törne. Ámbár, ha még egyszer kiejti a "köztársaság" szót, akkor revideáljuk nézeteinket.) Az emberek, mint olyan, ugyanis nem léteznek. Vágyaik vannak, titkaik, előítéleteik és családi történeteik, elhurcolt nagyapákkal, tönkretett életekkel, vélt vagy valós kincsekkel. Gondolnak valamit a világról, de az egyáltalán nem a kormányszóvivői sajtótájékoztatók ritmusára lüktet.

A miniszterelnök érzi, hogy a szokásos ígérgetésnél valami több kell, ezért ismét ideológust játszik. Már azt is mondja: "Ma, hagyományos jóléti eszközökkel védeni a polgárokat, nem jelent mást, mint megfosztani a polgárok sokaságát attól, hogy saját teljesítményük bázisán, hosszú távon is saját urai legyenek önmaguknak, és versenyképesek legyenek". Magyarán: Blairt, a harmadik utat meg a baloldali megújulást el lehet felejteni. Majd hozzáteszi: "nem népszerű akarok lenni, hanem hasznos". Jelent ez még bármit is?

A most beharangozott Nagy Párbeszéd épp ezért nem más, mint a jól megszokott szocialista lakossági fórumsorozat, a remegő hangú, az "ellenzéki m1"-et megrendszabályozni kívánó kvietált keménymaggal, virtuális dobtárast rázó, megfáradt pártalkalmazottakkal. A kormányfő menetelése hiteltelen, mert a száz lépéstől az öt zászlóshajó programig, a 48 intézkedéstől a hét pontig már mindent és mindennek az ellenkezőjét is hallottuk. A sokszor ismételt Nagy Bejelentések, az ezerszer látott kézmozdulatok nem a "reform" (bármit is jelentsen ez) elmagyarázását jelentik. Sokkal inkább egy politikailag a végét járó miniszterelnök III. Richárdot idéző búcsúfellépését. És ezen nem segít az, hogy a Gárda (az övé) még vadul tüzel a rohamozó dragonyosokra. Gréczy Zsolt éppen fojtást tép a fogaival, Debreczeni József pedig felajánlja a lovát, a halhatatlan szavakkal: "Meneküljön, Felség!" Pedig hát nincs itt Waterloo, Bosworth, sőt még budaörsi csata sem. Vergődés van, és - előbb vagy utóbb - bukás lesz.

Huh, kimondtuk.

(Ablonczy Bálint, Heti Válasz)