A "tisztaság" szónak megvan a maga pozitív konnotációja a köznyelvben, bár a magam részéről viszolygok tőle, ha politikusi ajakról száll felém e szó. Bizonyára a délszláv háborúban felújított "csisztka", az "etnikai tisztogatás" (rém)képe miatt.

Történelmi szégyene a művelt Nyugatnak, hogy a '90-es években ismét beszopta a "tiszta" tőszóval fedezett borzalmakat, pontosabban eltűrte, passzivitásával támogatta a népirtást. Nem először a történelemben, s bizonyára nem is utoljára.

Nekünk persze nem kell a szomszédba menni hülyeségért, van abból hazai felhozatal, több is, mint kéne.

A posztkommunista politikai gyűrű, azaz a vörös Cosa Nostra köré szerveződött külső párt kishaszonélvezői elfogadták a Keresztapa újító javaslatait.

Tisztálkodni köll, mondta a Keresztapa, de amikor megrökönyödve néztek rá az ő fiai, akkor módosított: tisztálkodni fogunk, irgalmatlanul - de csak négy év múlva.

Ez aztán a kompromisszum! Túl sok a munka, no meg az összefonódási lehetőség az országgyűlési és az önkormányzati politikában. Ha valaki mindkét pályán játszhat, akkor megengedhetetlen előnyökhöz juthat, sőt az is lehet, visszaél a túlhatalmával.

Bizony zavaró az ilyesmi. Tegyünk hát ellene! Azonban - mivel haszonélvezői vagyunk a helyzetnek - ráérünk ezzel, majd a következő választás - után egy évvel. Elvégre előfordulhat az is, hogy akkor is haszonélvezői leszünk a helyzetnek, és akkor majd meglátjuk, hogyan bújunk ki belőle.

Ugyanolyan zseniális hazugság, mint az ötéves adócsökkentési program 2005. november 7-éről. Szét lehetett küldeni az APEH költségén és borítékjaiban, aztán miután meghozta a győzelmet, el lehetett törölni.

Persze ez a mézesmadzag is belógatható újra (meg újra), egészen addig, amíg van olyan marha választó, aki meg is kajálja.

Magyarországnak nem az a fő baja, hogy gazember kormánya van. Még csak az sem, hogy a kormányzó politikai pártok afféle politikai bűnbandaként működnek az ország pénzei körül.

Az igazi baj az, hogy ez a politika tömegtámogatást élvez. Adjunk a stílusra: igenis élvezi. Gonoszul, cinikusan, mint a szélhámos, aki magában kineveti áldozatát.

Egy képpel kifejezve a szocialista szavazót: ő az az egyedül élő kisnyugdíjas, aki a becsöngető kismamának készséggel ad egy pohár vizet - s közben a besurranó tettestársak csöndben ellopják a spórolt pénzét meg az ékszereit.

Az áldatlan állapotoknak két fő felelőse van: a kormányerők és a sajtójuk. Történelmi léptékű hiba volna a teljes politikai elitre kenni, ami folyik. Nem mindenki hazudozott, csak Gyurcsány. És nem mindenki bocsátotta meg ezt neki, csak az MSZP (meg utóbb az SZDSZ). És nem mindenki hozsannázik nekik, nem mindenki hajlandó azt hazudni, hogy az orrfacsaró bűz tulajdonképpen exkluzív, bár szokatlan kölniillat, csak a kormánypárti sajtó.

Szegény, szegény Magyarország.