Szokták mondogatni mostanában: miért nem csinálunk forradalmat? És azt is, hogy miért nem áll végre az élre valaki, vezetni a népet a Kánaán felé?

Akik ezt mondogatják, vagy nem ismerik ezt a népet, vagy... Vagy azért mondogatják, mert valakik utasították őket, hogy mondogassák.

És akkor nézzük sorjában.

Mindenekelőtt: forradalmat nem szoktak "csinálni". A történelemben eddig egyszer "csináltak" forradalmat - a bolsevikok. Uljanov - utóbb Lenin - vezette őket, meghaladva Marx "leggyengébb láncszemről" alkotott tézisét, egyszersmind létrehozva a modern kor első igazi szörnyállamát. Amúgy a forradalom az jön magától. '56-ban sem kérdezte senki, hogy ki áll végre az élre? - hanem ment. Mert úgy érezte mindenki: nem bírja tovább. Utóbb persze lettek vezetők is, vezérek is, mert ez így szokott történni. De fordított sorrend nem lehetséges. Forradalomra elszánt nép (nemzet - vajon mi még nemzet vagyunk?) nélkül hiába ácsingóznak a vezérek. Forradalomra elszánt nép nélkül minden vezér csak bohóc. (Ugye, mennyi ilyet fel tudnánk hirtelenjében sorolni...)

Jelentkeznek a sztrájktörők

S őszintén: ki akarhat forradalmat kirobbantani egy olyan országban, ahol fizetett hirdetésben toboroznak sztrájktörőket a sztrájkra készülődő BKV-dolgozók helyére? Tudom én, ez a mondat így, leírva sokaknak szinte semmit sem jelent. Pedig... Pedig ebben a tényben ott lapít a mi egész életünk. És persze az a végtelen cinizmus, gengsztertempó és aljasság, amellyel ez a hatalom, ez az állam és ez a kormányzat viszonyul mihozzánk. Mert hát, felebarátaim, ha a Lajtától nyugatra ilyesmivel próbálkozna bárki is, azt bizony helyben agyonvernék. Ehhez képest minálunk nyugodtan toborozzák a sztrájktörőket, és ami az igazi tragédia: százak és ezrek jelentkeznek a hirdetésre. Mert minálunk napi tizenötezer forintért százak és ezrek rávehetők bármire. Az meg már csak külön pikantériája az ügynek, hogy mindezt a Népszava című lapban hirdetik. S hogy ez miért vérlázító cinizmus és aljasság? Azért, mert a Népszava évtizedeken át azt írta címlapjára, hogy "a magyar szakszervezetek lapja". Sajnos, mára elfelejtették mindezt. Elfelejtettek mindent. Mert hát mégiscsak - a mindenségit neki! - május elsejét az óta ünnepeljük, amióta 1886. május elsején a sztrájkoló munkások közé lövettek Chicagóban. Nem elhanyagolható része a történetnek, hogy a chicagói munkások éppen azokat a sztrájktörőket készültek meglincselni, akiket a gyárosok toboroztak az ő munkabeszüntetésük idejére. Mindezek után hogyan fog a Népszava a következő május elsején az első sorban menetelni, és vidám sátrat állítani odakünt a lizsében? (A kérdés költői: természetesen arcpirulás nélkül...)

Társadalmi szerződés

Mindez persze csak apróság. Ez az az elhanyagolható semmiség, amelyben ott lapít, sunyít és szégyenkezik a mi egész, Kádár bácsi cukrászdájában megereszkedett életünk.

Ám ettől a kérdés még kérdés marad: ha egyszer nem lehet forradalmat "csinálni", akkor mégis mit lehet csinálni?

Hiszen napnál is világosabb, hogy valamit tenni kell. Azért, mert ez a hatalom tényleg illegitim, továbbá azért is, mert ebben az országban már nincsen érvényben a társadalmi szerződés.

Hogy az mi? Volt egyszer egy Rousseau, sőt volt egyszer egy felvilágosodás is, a társadalmi szerződés ott gyökeredzik. Mondjuk ki: a társadalmi szerződés a modern polgári demokráciáknak (is) alapja. Legalábbis azt hittük sokáig. Igen ám, de Ferge Zsuzsa egy tanulmányban találóan jegyzi meg: "A modern jóléti államok »jóléti« intézményrendszere sokféle érdek kompromisszumos összhangba hozásával jutott el oda, hogy többféle társadalmi célt képes viszonylag sikeresen összeegyeztetni (Baldwin, 1990). Olyan társadalmi szerződések köttettek, amelyek egyszerre szolgálták az egzisztenciális biztonságot, a társadalom integráltságát és némiképpen a társadalmi igazságosságot is."

A tanulmányban a szerződés fogalmát széles értelemben használom, ideértve írott és íratlan szerződéseket. Valójában az íratlan szerződés a szerződésjog kiindulópontja. Fried szerint "létezik egy konvenció, amely meghatározza, mit jelent az ígéret, és milyen vonzatai vannak" (Fried, 1981, 17. o.). A jogi szerződéselmélet közvetlenül nem alkalmazható nem személyközi ígéretekre, de a filozófiai szerződéselméletben mindig társadalmi léptékű szerződésekről van szó. A "társadalmi szerződés" a kormányzat (állam) és a polgárok közötti megegyezés valamilyen lényeges társadalmi kérdésben. Egyik példája a generációk közötti kimondott, de íratlan nyugdíjszerződés. Augusztinovics Mária (1990) - szerintem helyesen - ennél is tágabban definiálja e generációs szerződéseket. A társadalmi szerződésben foglalt kötelezettségek jogilag nem mindig kényszeríthetők ki, de még ilyenkor is hatnak a résztvevők magatartására. A megegyezés kifejezés arra utal, hogy a felek aktívan és elvben egyenrangú félként vesznek részt a szerződés kidolgozásában. Azaz - ismét elvben - a társadalmi szerződés demokratikus folyamatban jön létre, amely folyamatban a polgári és politikai jogok segítik a szociális és gazdasági jogok kikényszerítését, azaz magának a modern szociális állampolgáriságnak a formálódását (Marshall, 1965).

Adó és szolgáltatás

Ha pedig mindez túl bonyolult, akkor jegyezzünk meg csak ennyit. A modern polgári demokráciákban a társadalmi szerződés része az adózás is. Az állampolgár lemond jövedelmeinek egy részéről az állam javára, s ezért az állam cserébe mindenféle szolgáltatásokat nyújt neki. Létezhet olyan modell, amelyben az állampolgár sok adót fizet és sok állami szolgáltatást kap (svéd modell), és olyan is, amelyben kevés adót fizet és kevés szolgáltatást kap (amerikai modell). Gyurcsány azonban feltalálta a harmadikutas megoldást: iszonyú mennyiségű adó és nulla állami szolgáltatás. Nos, ez pedig nem lehet sem legitim, sem szerződés tárgya. Ez diktátum és diktatúra.

Még sincs - és nem lehetséges - forradalom. Akkor pedig mi marad?

Egyetlen dolog marad: az a sokat szidott, lesajnált, elátkozott, megunt és kiröhögött népszavazás. Igen, felebarátaim, ez maradt. S nem azért, mert egy sikeres és eredményes népszavazás eredményeképpen Gyurcsány másnap lemond majd. Nem mond le. Ő nincs tisztában szavai és cselekedetei súlyával és következményeivel, ezért egy sikeres és eredményes népszavazás másnapján éppoly lendületesen és ellentmondást nem tűrő hangon fog valamit hazudni a kamerákba, ahogy ezt bármikor megtette eddig is. De egy sikeres és eredményes népszavazás után Gyurcsány már végképp nem fog számítani. Attól a pillanattól ugyanis végképp nyilvánvaló lesz, hogy kormányzásának és hatalmának nincsen semmiféle legitimációja. Ahogy mondtam már: Gyurcsány egy megoldandó probléma lesz - és legkésőbb akkor meg is fogják oldani.

Vagy használjunk egy fordított érvelést. Ha ez a népszavazás sikertelen lesz, vagy elbukjuk, akkor mi magunk, mi, ellenzéki magyarok fogjuk legitimálni Gyurcsány Ferenc hatalmát. Visszafelé is, és előre is. Ha ezt sem tudjuk megcsinálni, akkor Gyurcsány azt tesz és tehet velünk, amit csak akar.

És akkor meg is érdemeljük.