A minisztérium ugyanis gondolkodik. Illetve tanulmányoz és vizsgál.
Azt nem mondja a tárca, hogy a koncepciót kapásból elutasítja, de az eddigi nyilatkozatok kompromisszummal sem kecsegtetnek.
Holott nagy lehetőséget hagy ki a minisztérium, ha figyelmen kívül hagyja a HÖOK kezdeményezését. Ugyanis a főiskolai és egyetemi hallgatók realisták, és nem a jelenlegi állapotokat akarják konzerválni. Kezdeményezésükre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne haladó.

Az egyetemisták nem azt mondják, hogy egyáltalán ne legyen tandíj. Ám azt másmilyen konstrukcióban fizetnék meg. Javaslatuk lényege, hogy a hallgatók által az indexbe felvett, de nem teljesített tárgyak után kelljen fizetni. Számításuk szerint a nem teljesített kreditekből nagyjából annyi folyna be, mint a tervezett tandíjból. Mégis nagy a különbség. A leendő tandíj ügyében az egyik sarkalatos kérdés, hogy mennyire lehet igazságos. Sokan vélik úgy - nem minden ok nélkül -, hogy a szegényebb családokból származók eleve hátrányba kerülnek, ha mindenkinek fizetnie kell. A HÖOK igyekezett igazságosabb megoldást találni, az anyagi terheket a nem teljesítőkre hárítva.
Az ország jövőjének kulcsa az oktatás. Magyarország csak akkor fejlődhet, akkor lehet jobb és kellemesebb, ha művelt, képzett, hivatásuk kihívásaira gyorsan reagáló munkavállalói lesznek. Ha egyetemein tanulni rangot, presztízst jelent. Ha az itteni egyetemeken megszerzett diplomának a régióban is tekintélye lesz.

Ehhez nem tömegtermelésre, alibiszakokra van szükség. Ehhez erős, autonóm és független intézmények kellenek, olyanok, amelyek képesek partneri viszonyt kialakítani a motivált hallgatóikkal.
Az egyetemisták pedig javaslatukkal partnerséget ajánlanak az oktatási kormányzatnak. Elfogadják a tényt, hogy a felsőoktatás minőségén javítani kell. Ha ennek egyik feltétele a pénz - a hallgatók valamiféle anyagi áldozatvállalása -, ám legyen. De egyáltalán nem mindegy, hogy ezt kiktől, hogyan és milyen jogcímen szedik be.

A hallgatók megtették javaslatukat. Most a minisztériumi döntéshozókon a sor. Nemcsak az a kérdés, mit válaszolnak, hanem az is, felismerik-e a lehetőséget.