- Egyik, 1956 hangulatát idéző írásában rezignáltan állapította meg, hogy az októberi napokban tapasztalt emelkedettséget nem bírta volna tartani a nemzet, ha győz a forradalom. Akkor mit is ünneplünk október 23-án?

- A kilencvenes évek elején írtam: ha nem tapossák el november 4-én a forradalmat, gyorsan olyanná vált volna, mint a mostani világ. Igaz, akkor még sejtelmem sem volt a mai, Gyurcsány-féle züllöttségről. A forradalom erkölcsét már Kölcsey megírta, ötvenegy éve minden porcikánkkal azt éreztük, hogy a haza minden előtt. Nem kérdeztük, ki kicsoda, mindenkit szerettünk, aki magyarul, esetleg lengyelül beszélt. Az akkori szerelmespárok, nemzedéktársaim kapcsolatából szinte kivétel nélkül házasság lett, mert 1956-ban megszületett bennünk, akkori fiatalokban a hűség utáni vágy is. A boldog, igazán felszabadult Budapest utcáit járva láttam, hogy őrizetlen dobozba gyűlnek az elesettek gyermekeinek szánt papírpénzek. Békeidőben ez elképzelhetetlen. Ez az erkölcsi tisztaság egy ideig működik, de éveken át egyetlen nép sem képes rá. Mi, magyarok megtettük egy kis időre, s erre újra és újra emlékeznünk kell. Nekem ez a csodálatos két hét egész életre szóló útravalót adott. Ma is 56-os erkölcsi alapokon állok.

- Akkor lesújtó lehet a véleménye a közállapotainkról.

- Ég és föld a különbség. Csak egy példa, amit ma nagyon hiányolok: 1956-ban, minden összebeszélés nélkül elkezdtünk többes szám első személyben létezni. Nemcsak közösségben gondolkodtunk, hanem úgy is beszéltünk és cselekedtünk. Emlékszem, október 23-án vonult a tömeg a Margit hídon. Akkor ott egy rövid időre tudtuk, hogy mi a szabadság, és éreztük, hogy jelen van.

- Ha ez az egymásra figyelés hiányzik is gyakran, 56 legfontosabb célkitűzései mégis teljesültek. Kimentek az oroszok, szólásszabadság van.

- Az 56-os erkölcshöz az is hozzátartozik, hogy az emberek a kisebb és nagyobb közösségekben igenis bele akartak szólni a dolgokba, mindenki javasolt valamit, amit aztán vagy elfogadtunk, vagy nem. Az jó, hogy legalább ennek a szerepvállalásnak a lehetősége újra megteremtődött - egy ostoba és emberellenes diktatúra nem tapos az ember fejére, ha az kimondja a véleményét. Más területen viszont kiábrándító és elszomorító, ami történt. Mansfeld Péter szobrának avatásán mondtam, hogy ma Magyarországon egyszerre van cenzúra és szólásszabadság. Kétségkívül nyitott a lehetőség, hogy elmondhassam, amit szeretnék. De hogy a mondandóm el is jusson azokhoz, akiket illet, már szinte lehetetlen. Bekapcsol a cenzúra modern változata, amely ma már nem tiltással, hanem a lehetőségek elvonásával működik. A pusztába kiáltott szó tudniillik nem azonos a szólásszabadsággal.

- De legalább az államhatalom nem ellenőriz, tűr vagy tilt mindent és mindenkit.

- Tegyünk különbséget a Rákosi- és a Kádár-korszak között ebből a szempontból is. Milyen cenzúra az, ahol egy ország tudta, hogy az úgynevezett szamizdat butik - milyen jellemző, hogy nincs magyar szó rá - Galamb utca 3. szám alatt, a második emeleten működött? Ennek volt az egyik állítólagos hőse Demszky Gábor. A hatalom tudott az egész ellenzékesdiről. Nem adott rá pénzt, de nem is gátolta meg smasszerekkel, fegyverekkel. Ez már európaibb, kifinomultabb módja az elnyomásnak, mint a szovjet szisztéma. Más volt a helyzet az ötvenes években. Ha akkor egy gazda padlásán összesöpörtek egy szakajtónyi búzát, akkor az illető már rögtön kulák volt. A rendszer abszurd volt - ügynöki jelentésekből tudom, hogy a főiskolán figyelték az úgynevezett Melocco-csoportot. Ami azért tréfás, mert semmi ilyesmi nem létezett. Az illetékes szervek egyszerűen úgy gondolták, ennek már az apja is veszélyes volt, jobb lesz odafigyelni rá.

- Édesapját koholt vádak alapján felakasztották 1951-ben. Meg tudott bocsátani azoknak, akik őt a bitóra küldték, és akik a forradalmat is leverték?

- Nem vették a fáradságot, hogy valódi vádakat koholjanak. Cirkusz volt, hogy a népi ülnökök, lehetőleg analfabéták vigyék jó hírét a pereknek, a Pártnak, a hatalomnak. Istennél az ítélet, Istennél a megbocsátás. Én kisebb vagyok annál, mint hogy megbocsássak. Erre sem módom, sem jogom nincs. Az AVO, majd az AVH főnökének, a szadista Péter Gábornak az én bocsánatom nélkül is békés, nyugodt öregkor adatott. Magas nyugdíjjal, ágyban, párnák között halt meg. Ilyen figurákkal szemben az ép ésszel felfogható erkölcsi fogalmak érvényüket vesztik.

- Nyilvános megszólalásaiban hasonlóan szigorú erkölcsi bírálattal illeti a most kormányzókat. Miért?

- A mindennapokat nemcsak a fizikai terrorral lehet megkeseríteni. Hanem azzal is, ha például betegség esetén a hétköznapi ember nem kap megfelelő gyógyítást. Vagy tanulni szeretne, de nem teheti meg - pénzügyi okok miatt. A szemünk előtt folyó rombolást látva egyre inkább meggyőződésem: a mai kormánynak az a fontos, hogy létrejöjjön egy segédmunkási világ, egy hat-hét milliós segédmunkásnemzet. A cél megvalósításához a hatalmon lévők tönkreteszik az oktatást, az egészségügyet. Mintha minden abba az irányba mutatna, hogy a magyar állampolgár ne éljen sokáig, ne szaporodjon és ne mehessen iskolába. Apám és sok ezer másik ember ellen annak idején az volt a vád, hogy művelt, tehát veszélyes. Szelídebbnek tűnő, de annál alattomosabb eszközökkel most is szisztematikusan rombolják a műveltséget, a tudást, a közösségeket.

- A reformokkal járó áldozatvállalásnak meglesz a gyümölcse; néhány év múlva az adófizetők jobb oktatást, egészségügyet kapnak a pénzükért szól a hivatalos magyarázat.

- Miért higgyek el bármit egy olyan kormányfőnek, aki egy mondaton belül is ellentmond magának? Csak egy példa: tavaly ősszel Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy Gergényi Pétert nem lehet felelőssé tenni a rendőri brutalitásért. Aztán kitüntették, mondván, remekül végezte a dolgát, helyreállította a rendet Budapesten. Később felmentették. De ne is időzzünk oly sokat Gyurcsány Ferencnél. Ha majd leszolgálta az idejét, lecserélik, helyette jön más, csak ő még nem tudja.

- A hatalomról vallott lesújtó véleménye a kormányra szavazók bírálata is egyben?

- Semmiképpen sem. A közvélekedéssel ellentétben szerintem egy országnak mindig rosszabb kormánya van, mint amilyet érdemel. Sok barátommal összevesztem már ezen. A most regnálókra szavazókat bírálni olyan ostobaság, mintha egy futballista arra panaszkodna, hogy a labda pattog és gömbölyű. Egy politikusnak csak az lehet a célja, hogy ez a kilencmillió 700 ezer ember közepesen boldog lehessen. Ebbe a törekvésbe a megvetés, a lenézés nem fér bele, a tisztelet igen. A nép a feltétel, a körülmény és a cél.

- A Brüsszelben felállítandó ötvenhatos szobor zsűrijében dolgozik, ír, és beszél a forradalomról. Vajon az ötvenegyedik évfordulóval új fejezet nyílik a megemlékezések történetében?

- Nem hiszem. Nagyon illik a forradalomra Ady sora: 56 is "újból élő és makacs halott". Itt van velünk, újra és újra figyelmeztet gyarlóságunkra, kisszerűségünkre. Ma, tegnap és hol
nap egyaránt.