A felszínen a belső ellentmondás eufemisztikusan csak a Kádár rezsimhez való viszonyként jelenik meg, és elkenik a problémát a kádári kisember relatív boldogulásáról szőtt hamis legendákkal. A giccses kép alól azonban előbukkan a hazugságmag, hiszen az MSZMP-hagyományoknak megfelelően sokan a pártban változatlanul ellenforradalomnak tartják 1956-ot. Havas Szófia, az MSZP országgyűlési képviselője csak ezt a párton belül meglévő vélekedést mondta ki őszintén. Csak a verbalitás szintjén végbement rendszerváltás politikai prüdériájához szokott füleknek volt szokatlan, hogy egy politikus megmondja a frankót: szerinte éppúgy nyilasok garázdálkodtak az országban ötvenhatban, mint ahogy 1944-ben járták a házakat zsidók után kutatva. Havas Szófia csak egy álszent és hamis egyezményt rúgott fel, ami szerint a régi keményvonalas, 1956-ot kizárólag ellenforradalmi puccskísérletként emlegető MSZMP kádereket hirtelen megvilágosodás érte 1989-ben. A média segítségével ezt az átalakulási mítoszt a társadalom jelentős része megette, holott nem életszerű, hogy valaki egyik pillanatról a másikra homlokegyenest az ellenkezőjét vallja mindennek. Ötvenhat nem az egyik volt a több fontos tétel közül az állampárti brosúrákban, hanem a legeslegfontosabb - hiszen maga a párt is a forradalom elpusztítására épült ki.

Nem véletlen, hogy a jelenlegi kormányfő nem volt hajlandó - hogy az általuk erőltetett szóval éljünk - elhatárolódni Havas Szófiától, de még bírálni sem az elképesztő kijelentést. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy megérti a képviselőnőt családi tragédiája miatt. Csakhogy - mint a lap is be számolt róla - apjával, Horn Gézával a tények szerint nem az "ellenforradalmárok" végeztek, hanem a megszálló szovjet csapatok egyik járműve. Havas Szófiának tehát arra lenne meg minden oka, hogy a szovjet rezsimet gyűlölje, nem pedig a szabadságharcosokat.

A Havas Szófia patologikusan gyűlölködő kijelentése körüli polémia elfedte azt a tényt, hogy saját pártelnöke - aki egy személyben a még hivatalban lévő miniszter elnök - reagálása sokkal felháborítóbb, mint a valóságot tagadó képviselőnőé. Gyurcsány Ferenc ugyanis nagyon tudatosan, párton belüli maradék táborának megőrzése miatt állt a forradalmat elítélő sztálinisták oldalára. Azzal a Nagy Imre mártír miniszterelnökkel szemben, akit Havas végeredményben szintén lenyilasozott.

Az 1956-os forradalom és szabadság harc relativizálása, elfelejtetése, történelemhamisítóan negatív színben való feltüntetése azonban nem csupán egy szélsőséges kis csoport privilégiuma á nagyobbik kormánypártban. Ilyenkor mindig a pufajkás, azaz karhatalmista múltú Horn Gyulára szokás asszociálni, ám a volt miniszterelnök legalább nem tagadta múltját - legfeljebb kozmetikázni fróbálta. Zárójeles megjegyzés: azért Horn Gyula iratainak eltűntetése ki tudja, milyen bűnök napvilágra kerülésétől óvta meg a kommunista utódpártot. A volt pártelnök-kormányfő még büszke is a múltjára, hiszen azt nyilatkozta: a törvényes rendet védte 1956-57-ben. Horn 75. születésnapi ünnepségén Gorbacsov volt elnök-pártfőtitkár el is büszkélkedett az ötvenhatos szovjet katonai intervencióval.

Mi a helyzet viszont azokkal, akik mondhatni önként, dalolva, minden múltbeli kényszer nélkül állnak be a dicsőséges forradalom ócsárlói közé?

Göncz Kinga külügyminisztert például családi kötelékei inkább arra indíthatták volna, hogy elkötelezett prókátora legyen a szabadságharcnak és védelmezője a ma is élő meghurcoltaknak. Göncz Árpád volt államfő és egykori ‘56-os elítélt lánya mégis a sárdobálók sorába állt be, amikor tavaly decemberben cinikusan úgy nyilatkozott: nem lehet ötven évig megélni a forradalomból. Túl az ízléstelenségen, Göncz még nyilvánvaló történelemhamisítást is elkövetett, hiszen ötven évet emlegetett, holott 1989-ig nem megélni, hanem tönkremenni, meghalni lehetett az ötvenhatos múltból.

Hegyi Gyula, az MSZP európai parlamenti képviselője is beszállt a forradalmat meggyalázó bizniszbe. A brit baloldali Guardianben 2006 őszén kifejtette: 1956- ban kommunistákat lincseltek meg, antiszemita megnyilvánulások voltak, s egyesek visszahozták a náci ideológiát. Hegyi azóta sem kért bocsánatot a súlyos inszinuációért, sőt még tovább magyarázta ferde gondolatait.

Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár három éve egy lapinterjúban azzal büszkélkedett, hogy apja a forradalom vérbefojtása után, mintegy a pufajkások utódjaként alakult Munkásőrség tagja volt.

Kósáné Kovács Magda szocialista EP képviselő azon lamentált, hogy a kommunista vétkeket szerinte nem lehet egy kalap alá venni a nácik súlyos bűneivel.

Az MSZP egyiküktől sem határolódott el, ahogyan a választások idején neki kampányoló, Nagy Imre emlékét gyalázó, Kádárt éltető Moldova Györgytől sem. De hát miért is határolódott volna el egy olyan párt, amely Köztársaság téri székházának kitüntetett relikviája volt egészen napjainkig az az emléktábla, amellyel a székház 1956-os, békés polgárokra lövetéssel kiprovokált ostroma idején meghalt ávósoknak állítottak emléket?