FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
1956, 2006 - és ami utána következik
Robbanásig feszült a helyzet a vezetés tehetetlensége miatt. Az utca és a külső erők kezdenek diktálni. A párt- és állami vezetőknek most nemcsak úrrá kell lenniük a helyzeten, de magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést - így értékelte Marosán György a kialakult helyzetet a PB ülésén 1956. október 23-án.
Létrehozva: 2007. október 23., 22:57 | Utoljára frissítve: 2007. október 23., 22:58

Most, hogy gőzerővel zajlik a magyar nép forradalmát bemocskoló, a bolsevik hatalmi gépezet bűneit elmismásoló bolsevik történelemhamisítás, s így a Kádár- és Rákosi-rezsim restaurációja, érdemes néhány korabeli forrást is felidézve visszaemlékezni: kik álltak a barikád túloldalán, a szovjet tankok árnyékában az 1956-os forradalomban.

Sztálin elvtárs azt tanítja, hogy nemegyszer voltak olyan történelmi helyzetek, amelyekben lehetséges volt a munkásosztály, a nép győzelme, de a győzelem elmaradt, mert ahhoz, hogy a győzelem megvalósuljon, nem volt meg a munkásosztály, a nép harcának vezetésére alkalmas forradalmi párt, és mert hiányzott a milliós tömegek irányítására képes hadvezér. Mi elmondhatjuk, s ezt a tények kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy ilyen, a kedvező történelmi helyzet megragadására képes pártot, amely az előtte tornyosuló nehézségek ellenére meg tudta nyerni a dolgozók többségének bizalmát, amely maga mellé tudta állítani ezt a többséget, és képes volt kivívni a győzelmet, ilyen pártot országunkban Rákosi elvtárs vezetésével létrehoztunk. És kétségtelen az is, hogy a párt, az osztály élén a milliós tömegeket győzelemre vezetni képes hadvezér is támadt országunkban: Rákosi elvtárs! - többek közt ezt hangoztatta Révai József 1952. március 8-án az Operaházban tartott ünnepségen.

"A szabad magyar demokrácia a forradalom idején csak a barikádok egyik oldalán épült fel, azon az oldalon, ahol azt mondták, aki magyar, velünk tart. Most úgy látom, az ország velük, velünk tartott" - ezt Gyurcsány Ferenc mondta 2007. október 22-én este, szintén az Operában, miközben az épület előtt, a hermetikusan lezárt Andrássy úti szakaszon rendőrök százai az adófizetőktől beszedett pénzeken szuper felszerelésekkel és vízágyúkkal masíroztak fel és alá.

A párt- és állami vezetőknek most nemcsak úrrá kell lenniük a helyzeten, de magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést - így sürgette Marosán György a PB, az országot irányító, törvénytelen hatalmi jogköröket birtokló bolsevik pártszervezet csúcsszerve ülésén 1956. október 23-án, hogy ugyan kezdjék már meg Budapest fölkelt lakosságának lemészárlását.

Marosán később a pártújságíróra is ráripakodott:

"Hirtelen betoppan a Szabad Nép szerkesztőbizottsága Horváth Mártonnal és a párttitkárral az élen. A rend felborult. Követelések, kiabálások, vádak. Csakhamar mutatkozik a helyzet súlyossága, de képtelensége is. Az egyik újságíró olyan pimasz hangot használ, hogy nem tudom türtőztetni magam. Gerő sem tud visszatartani, ráordítok az első sorban ülő pökhendi, pimasz alakra: - Hogy mer maga itt így beszélni? Azt hiszi, hogy a Petőfi Körben van?" (Marosán György: A tanúk még élnek, 1989)

Nem sokat kellett bosszankodnia Marosánnak a "tétlenkedés" miatt.

"Bennünket fölállítottak a Miskolci Rendőr-főkapitányság épületének folyosóin, arccal a fal felé. Az volt a szabály, hogy a kezeket hátra kellett tenni összekulcsolva, és az orrunkkal pontosan a falhoz kellett érni. Úgy négy óra-fél öt felé, talán öt óra volt, fejeződött be az egyetemen letartóztatott hallgatók begyűjtése. Lányok is voltak köztünk, tanárok nem voltak, akkor még nem emlékszem tanárokra. Később aztán jöttek be, akkor rögtön nem. Azok a karhatalmisták, akik bennünket begyűjtöttek, a későbbi munkásőrség magja volt, a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány védelmére önkéntes toborzás alapján szerveződött alakulat. A karhatalmisták, vagy ahogy népiesen nevezték őket, pufajkások, mert steppelt, orosz típusú ruházatot viseltek, azzal szórakoztak, hogy végigvertek bennünket, mégpedig azon az alapon, hogy egy időegység alatt melyikük fárad ki legkésőbb a verésben. Azaz egy-egy ember vette a gumibotot, és minden egyes emberre ráhúzott egyet, és továbblépett a következőhöz, arra is ráhúzott, továbblépett, arra is ráhúzott. (...) Reggel öt óráig álltunk ott. Ez nagyon kellemetlen volt, mert kilenc-tíz óra felé kezdtek a nyomozók a munkájukhoz, akkor kezdődtek a kihallgatások. (...) Az ügyész többször végigment a folyosókon, és látta, hogy mi ott állunk, de csak körülbelül hajnali négy óra felé szólalt meg, hogy miért állnak itt ezek az emberek, hát üljenek le. És akkor a karhatalmisták legelőször azoknak, akik betegek voltak, megengedték, hogy leüljenek. És akkor eltelt fél óra, az ügyész megint megjelent, és megint megkérdezte, hogy miért állnak itt ezek az emberek, és akkor azt mondták, hogy üljenek le. És akkor le lehetett ülni" - így tanúskodik a pufajkás csőcselék által őrizetbe vett miskolci egyetemista csoport egyik, a kegyetlenkedéseket túlélő tagja.

"A legsúlyosabb sérüléseket a panaszosok közül a Bizottság egyik ügyfele (T. I.) szenvedte el. T. I. állítása szerint 2006. szeptember 20-án hajnalban, negyed 3 körül egy ismerősével presszót keresve a Budapest VI. kerület, Eötvös utca környékén sétált, amikor megérkezett egy elöl jelzéssel el nem látott, megkülönböztető jelzést nem használó fehér kisbusz. Az abból kiszálló rendőrök intézkedése eredményeképpen T. I. a következő sérüléseket szenvedte el: bal szem környéki vérömleny, orr zúzódása, vese zúzódásának gyanúja, (...) az L. II. III. csigolya friss, haránt irányú törése (...). Az elszenvedett sérülések semmiképpen nem keletkezhettek jogszerű, szükséges és arányos intézkedés következtében" - olvashattuk az "újabb sajnálatos események" után a Magyar Helsinki Bizottság jelentésében.

"Pártunk egységére mindig nagy szükség volt. Egység nélkül pártunk nem lett volna képes dacolni egy negyedszázadon keresztül a Horthy-fasizmus gyilkos terrorjával. Pártunk és munkásosztályunk egysége nélkül nem győzhetett volna országunkban a népi demokrácia, nem kerülhetett volna hatalomra a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály. Ezt az egységet, pártunk, munkásosztályunk, dolgozó népünk egységét őriznünk kell, mint szemünk fényét" - zengte Gerő a rádióban a forradalom kitörésének napján.

"Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót. Igen. Igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe" - ez egy másik, szintén hírhedtté vált beszéd: Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde; Gerő rádiószózatához hasonlóan ez a beszéd is olaj volt a tűzre egy, a baloldal balfogásai, bűnei miatt kialakult válsághelyzetben.

"Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben, zsidókra vadászva" - Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa ma sem nyilatkozik hízelgőbben 1956 világtörténelmi jelentőségű, nemzeti forradalmáról és szabadságharcáról, mint ahogy Gerő Ernő vélekedett annak idején.

Mindeközben évről évre felidézzük a történteket. Már az iskolások is tudják, vagy talán mondjuk úgy, végre az iskolások is tudják a leckét. Mondjuk fel belőle az első fejezetet: "Az október 23-án a Bem téren összegyűlt közel százezres tömeg a magyar-lengyel barátságot éltető beszédeket és a koszorúzást követően sem oszlott szét. A Parlament elé vonult, és Nagy Imrét kívánta hallani. Miközben a tömeg türelmesen várakozott, addig a Magyarországon állomásozó s már riadókészültségben lévő szovjet egységek az 1956 júliusában kidolgozott hadműveleti terv értelmében felkészültek a 'rend helyreállítására'. E terv értelmében az 1955 ősze óta Magyarországon állomásozó szovjet különleges hadtest - az 1953. júniusi, berlini beavatkozáshoz hasonlóan - a főváros utcáin tartott páncélos erődemonstrációjával kívánta a lakosságot megfélemlíteni és a rendet helyreállítani. Az első szovjet páncélos egységek már az éjjeli órákban elérték Budapestet."

És így tovább. Csakúgy, mint a karácsonykor megszülető Kisded, a magyar szívekben is minden év október 23-án megszületik a forradalom. S nem feledjük Cseh Tamás dalát: "A Rádió ostroma még eldöntetlenül áll".