Szabályosnak és megbízhatónak nem mondható magánfelmérésem szerint a közszolgálati és kereskedelmi tévéadók tudósításaiban mindössze kétszer szerepelt a tojás mint a megmotozottaknál - közembereknél és utcai rendbontóknál - talált "bűnjel". El is kobozták tőlük, annak rendje s módja szerint. Hogy rendfenntartókáim mekkora rántottát süthettek belőle a jól végzett munka után a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy honnan szerezhettek hozzá hagymát, zsírt, szalonnát, lágy kenyeret, arról már nem adott hírt a média. Nem baj, nekem ez a két híradósított tojás is elég volt ahhoz, hogy ráébredjek: igen be lehet tojva az a politikai elit, amelyik a nemzeti ünnepen a kijárási tilalommal, vegyszertartályokkal felszerelt, könnygáz kibocsátására is alkalmas vízágyúkkal, fegyveres csapatok felvonultatásával féken tartott nép szatyrában levő tojásoktól is tart. A miniszterelnök a legvaskosabban, hiszen az Operaház környékét és az október 23-i állami megemlékezések más helyszíneit biztosító nagy október 22-i előkészületek kivétel nélkül mind az ő személyes és státuszbeli védelmét szolgálták. Közben pedig az egyik napilap ünnepi számának adott nyilatkozata szerint hazánkban "nincsenek válságjelek, ilyet a hétköznapok nem igazolnak vissza".
A tojás tehát a fletói logika szerint nem válságjel, az elégedetlen tömeg és az ellenük bevetett milícia sem az. Csak azt nem értem, ha csakugyan így gondolják odafönt, mire volt jó a látványos nagy elővigyázatosság, és miért kellett azt a sok, jobb sorsra érdemes tikmonyt lefoglalni? Vagy ha oly nagy odafönt az ijedelem, miért kell túlzóan magabiztos nyilatkozatokat közreadni, s az '56-os szép forradalom fő-fő ünnepi szónokaként a leginkább megkérdőjelezett politikai főripőknek színre lépni? Nem szívesen hozakodom elő ezzel a párhuzammal, de mint a szocialista züllés és pimaszság iskolapéldáját nem tanácsos elhallgatni sem: Horn Gyula tudta, hogy a múltja s kormányfői tevékenysége ellen megnyilvánuló népharag óráiban jobb, ha nem mutatkozik a nyilvánosság előtt. Utódja viszont - akit pufajkás életszakasz nélkül is megvet a lakosság nagyobbik része - vajon miért nem volt képes legalább ezt az egyet, a háttérben maradás taktikáját megtanulni? (Mellesleg szólván, sejtem a kérdésre adható helyes feleletet: Horn Gyula Rosztovban főiskolai szinten tanulta meg a kommunista diplomácia tudományát, a jelenlegi miniszterelnök meg Apró Antal házi óvodájában.)
A holnap történészének, persze, nem kell ennyit okoskodni. Neki nem lesz más dolga, mint interneten megkeresni az Országos Széchényi Könyvtár médiafigyelőjét, a Történeti Interjúk Tára által feldolgozott tévéhíradók adatbázisát, és pár másodperc alatt megjelenik előtte - hitelesen - mindaz, amit a tojásról és másról a tudósítók és a közszereplők mondtak e tönkretett ünnepnapokon. Az adatbázis egyébként mindenki számára elérhető. Egyelőre 2001. január 1-jétől 2007. augusztus 31-ig. Aki a közelmúlttal kapcsolatos hiteles információkra vágyik, már most is lelkesen kutatgathat a www.tit.oszk.hu honlapon. Közember és kutató egyaránt. A szeptember közepe óta "látogatható" archívum ugyanúgy a nemzeti örökség része, mint a nemzeti könyvtár Magyarországon bármely nyelven megjelent vagy a világon bárhol magyarul vagy más nyelveken kiadott, magyar vonatkozású és magyar szerzők által készült könyv-, hírlap-, folyóirat-, kisnyomtatvány-, mikrofilm- és hangzóanyag-gyűjteménye. Az audiovizuális emlékek gyűjtése voltaképpen a '90-es évek eleje óta foglalkoztatja az Országos Széchényi Könyvtár, az OSZK tudós munkatársait. Csakhogy, míg arról törvény rendelkezik, hogy a nyomtatott kiadványokból köteles példányokat kapjon Magyarország nemzeti könyvtára, az audiovizuális dokumentumok kötelespéldány-szolgáltatásáról és azok hasznosításáról megfeledkeztek a törvényhozók. A műsorszolgáltatók is, rendszerint. A közszolgálati és kereskedelmi adók hírműsoraikat általában nem az örökkévalóságnak szánják, és emiatt a feldolgozásuk és a megőrzésük igen esetleges. Elég egy kurzus- vagy egy vezetőségváltás, és máris értékes kordokumentumok tűnnek el egyszer s mindenkorra a szemünk elől. Ezt a képtelen helyzetet akarta megszüntetni az Országos Széchényi Könyvtár, amikor az Országos Rádió- és Televíziótestület támogatásával az m1, az m2, a Duna Televízió, az RTL Klub és a TV2 hírműsorait rendszeresen rögzíteni kezdte.
Aztán 2004-ben, amikor törvény határozott a Nemzeti Audiovizuális Archívum, a NAVA megalapításáról, majd pedig 2006-ban az új intézmény működni kezdett, a nemzeti könyvtár vállalta, hogy a már felvett és feldolgozott anyagait átadja az ifjabb intézménynek, ő pedig tovább folytatja az öt tévéadó főműsoridőben sugárzott hírműsorainak a teljes tartalmi feldolgozását. "Jó" magyar szokás szerint az OSZK-nak a NAVA-nál jóval szerényebb anyagi és tárgyi feltételek között dolgozó csapatát nyomban a munkájuk nyilvánosságra hozatala után körbeszurkálta a még csak igen körülményes úton-módon elérhető NAVA főnöke, Kitzinger Dávid. Mivel azonban az Indexen olvasható pattogása után sem férhetett hozzá könnyen a NAVA-archívumhoz az átlagember, az OSZK adatbázisát viszont továbbra is bárhonnan gyorsan és simán el tudja érni, magától értetődik, hogy a NAVA-s kötekedésen átlépve, továbbra is a nemzeti könyvtár szolgáltatását részesíti előnyben. A mozgóképek nélküli, szöveges tévéhíradó-dokumentumok közti kutakodás eredménye egyébként is izgalmas szellemi játék, és a nyeremény: számos rég feledett tény, titok és adat, összességében a közelmúlt fülön csíphető történelme. Ahogyan a nemzeti könyvtár szakembereit ismerem, hamarosan a minap lefoglalt, tojásnak álcázott veszélyes fegyvereknek is a nyomára bukkanhatunk az OSZK honlapján.