fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A bíróság szerint bűnös az MSZP-s Kaszab Csaba
2007. október 29., 17:37
Vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében bűnösnek mondta ki Kaszab Csaba vádlottat a Fővárosi Bíróság (FB); az ítélet nem jogerős - közölte a testület sajtótitkársága hétfőn az MTI-vel.

A közlemény nem tér ki arra, hogy Kaszab Csaba korábban milyen vezető beosztású személyként tevékenykedett, de tudható, hogy a szocialista politikus a korábbi önkormányzati ciklusban a X. kerületi önkormányzat alpolgármestere volt.

Kőbánya korábbi alpolgármesterét még szeptember 20-án, elsőfokú, nem jogerős döntésében mondta ki bűnösnek az FB. A testület két év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, és egyben 4,43 millió forint vagyoni előny megfizetésére kötelezte - áll a közleményben. Két éve, szeptember végén tartottak házkutatást a kőbányai polgármesteri hivatalban, akkor a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal iratokat foglalt le. Az egyik internetes portál akkor azt írta, hogy az ügy hátterében fiktív épületfelújítások álltak, és az el nem végzett munkák után számlákat fizettek ki.

A X. kerületi Fidesz vasárnap az MTI-nek küldött közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Kaszab Csaba jelenleg is az MSZP kőbányai elnökségének a tagja.

(MTI)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Újabb szocialista politikust marasztalt el a bíróság