fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mindenki gyanús...
2007. október 30., 07:37
...És aki nem gyanús, az a leggyanúsabb. Ugyan ki hitte volna, hogy egyszer még majd ismét megértjük a maga teljes mélységében ezt a szép, Lajtán inneni paradoxont.

Pedig, ím, megérthetjük újra. S aki még nem érti, mert javíthatatlan idealista, vagy a legmélyebb nyomorúság és tudatlanság vándora, az ízlelgesse legalább: október 22-én, amikor az Operában egy Gyurcsány Ferenc álnevű Néró tartott ünnepi szónoklatot, az operaházi művészeknek - akik egyébként fellépői voltak az ünnepi estnek - írásban kellett (volna) nyilatkozniuk: hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk és családtagjaikról a Nemzetbiztonsági Hivatal adatokat gyűjtsön, és ezen adatokat azután feletteseik tudomására hozzák.

Mielőtt még elbarangolunk az eset kapcsán a filozófia mélységeiben, ragadjunk le néhány pillanatig a rideg tényeknél. Nézzük meg először is: vajon miféle adatokat gyűjthet egy operaházi énekesről a Nemzetbiztonsági Hivatal? Miféle adat lehet releváns, amikor Néró jő ünnepelni?
Mondjuk például az, hogy nevezett énekes milyen pártszimpátiával bír.

Netán még az is, hogy nevezett énekes tagja-e valamely politikai formációnak.
Érdeklődésre tarthat számot az az adat is, hogy nevezett énekes részt szokott-e venni politikai rendezvényeken, netán tüntetéseken.
Továbbá: szokott-e "rendszerellenes" vicceket mesélni, panaszkodik-e megélhetési nehézségeire, szidja-e a fennálló hatalmat, esetleg magát Nérót.
Ugyanezek az adatok érdekesek nevezett énekes családtagjaira vonatkozóan is. Mert mi van akkor, ha a vizsgálódáskor kiderül, hogy nevezett énekes elkötelezett híve Nérónak és bandájának, ám férje (gyermeke, unokája, nagyija) bősz fideszes?
Rengeteg dolgot kell ám mérlegelnie egy ilyen Hivatalnak.

Miután az adatgyűjtés során összeállt a kép, latba kell venni például azt, vajon nevezett énekes, aki mondjuk fideszes, és/vagy egyszerűen nem emeszpés, vajon kapható-e arra, hogy a színpadon álló Nérót hátulról leköpje szotyihéjjal? Ne adj' isten, megdobálja paradicsommal? És esetleg - Jézusmária, Szent József, csilingelő angyalkák! - malacságokat kezdjen bekiabálni Néró beszédének legájtatosabb pillanataiban, vagy tettleg bántalmazza a gyújtogatót?
Miután pedig a Hivatal mindezt mérlegeli, az adatokat és a belőlük levonható következtetéseket elküldi nevezett énekes főnökének. Nevezett énekes főnöke jelen pillanatban Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Ezt megelőzően miniszteri biztosa volt Néró kormányának, valamint tavaly az állampárt (MSZP) színeiben Szolnok város polgármesterjelöltje is volt.

Ez pedig onnan nézvést különösen érdekes, hogy februárban újabb elbocsátási hullám lesz az Operánál. És bár Vass Lajos főigazgató, miniszteri biztos és állampárti polgármesterjelölt nyilván feddhetetlen és elfogulatlan szakember csupán, mikor majd a konkrét emberek konkrét elbocsátására kerül sor, talán mégis bele fog nézni a Hivatal által gyűjtött adatokba.

És akkor mégiscsak az nem énekelhet majd tovább az Operában, aki netán fideszes, vagy a dédikéje fideszes. Mert amilyen a mosdó, olyan a törülköző, ugyebár. És soha nem lehet tudni. És különben is: mi a tetves köze van a főnöknek beosztottjai bármilyen adatához? Hát a Hivatalnak mi a tetves köze van az állampolgár bármilyen adatához? Ugye...
Volt már ilyen. Illetve, egészen pontosan: eleddig errefelé csak ilyen volt. Attila így sóhajtott fel már régen:

"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."

S azután mi sem változott. Jött Rákosi elvtárs, Kádár elvtárs, Ceausescu elvtárs, és gyűltek a kartotékok. Majd jött a rendszerváltás (röhej!), és azt hittük, ez nem lesz többé soha így.
Nem így lett. Másképpen lett. Mert lám, megérkezett Néró...

A Hivatal magas beosztású alkalmazottja - neve elhallgatását kérve, természetesen, mert a Hivatal magas beosztású alkalmazottjának soha nincs neve meg pofája - pedig imigyen védekezik: "A védett személyek biztonságáért felelős illetékes szervek a nemzetközi gyakorlatban szokásos rutin jellegű eljárást alkalmaztak a közreműködők esetében az operaházi rendezvény során." Ó, ezt a nyelvet is ismerjük, ezt a nyelvet örököltük Kádár elvtárs pöcegödréből. S a lényeg itt nyilván ez vala: "...nemzetközi gyakorlatban szokásos rutin jellegű eljárás...". Az. És tudják, mi a leghátborzongatóbb? Hogy a Hivatal magas beosztású névtelen pofátlanja feltehetőleg nem is hazudik. Gondoljon bele mindenki, hogyan és miképpen lehet ma belépni az Egyesült Államokba, a szabadság és az ígéret földjére, vagy hogy mit művelnek az amerikaiak Guantánamón a foglyaikkal - és világos lesz minden. Ilyen a nemzetközi gyakorlat. Ez lett mára a nyugati civilizációból. És az igazi gondolkodnivaló. Nem az, hogy a Gyurcsány álnevű Néró ma a saját hazájában a klozettra sem mer már kimenni egyedül. Mert ő önmagában egy fokozott biztonsági kockázat, aki sakkban tartja és megfélemlíti a józan eszet éppúgy, mint becsületünk maradékát. Ám a nyugati világ ilyetén átalakulása mégiscsak félelmetes. Illetve: félelmetes, de törvényszerű. És ha törvényszerű, már nem is olyan félelmetes...

Volt egy ember, Oswald Spenglernek hívták. Ő látta előre az egészet. Meg is írta. Művének címe: A nyugat alkonya. Megírta, és megjelent 1923-ban. Most csak egy apró részlet a kétkötetes, zseniális mű második kötetéből:
"Mindenesetre a demokrácia jellegére vall, hogy a népi alkotmányok szerzői terveik végleges hatását még csak nem is gyanították, sem a serviusi alkotmány megteremtője Rómában, sem a nemzetgyűlésé Párizsban. Mivel ezek a formák nem természetes fejlődés eredményei, mint a hűbériség, hanem kiagyaltak, mégpedig nem az emberek és a dolgok mély ismerete, hanem a jogról és az igazságosságról való elvont képzetek alapján, ezért aztán mély szakadék tátong a törvények szelleme és a gyakorlati szokások között, mely az utóbbiak nyomása alatt formálódik csendesen, hogy a valóságos élet taktusához simuljon vagy attól távol maradjon. Csak a tapasztalat döbbentett rá, és csak az egész fejlődés végén, hogy a nép jogai és a nép befolyása: két különböző dolog. Minél általánosabb a választójog, annál kisebb a választók hatalma."

Érthető, igaz? Itt tartunk most...
És hogy mondjak valami jót is a végére. Minap hazajött a fiam az iskolából, és lelkendezve újságolta, hogy hallott egy nagyon jó viccet. El is mesélte nyomban:
Egy magyar hajléktalan kimegy Moszkvába szerencsét próbálni. Odaáll Putyin háza elé egy darab száraz kenyérrel, és elkezdi megkenni kutyaszarral. Jön Putyin, és kérdi: - Hát maga meg mit csinál, jóember? - Van nekem ez a darab száraz kenyerem, nincs más, hát megkenem kutyaszarral... - Jaj, hagyja abba! - kiált fel az orosz elnök, és ad a mi emberünknek ezer rubelt.

A mi emberünk eléldegél belőle egy darabig, aztán gondol egyet, és kicsempészi magát Amerikába. Odaáll Bush háza elé, és ismét nekilát kutyaszart kenni a kenyerére. Jön az amerikai elnök is, lezajlik az előbbi párbeszéd. Bush ezer dollárt ad neki. A mi emberünk végül hazajön, odaáll Gyurcsány háza elé, s kenegeti a kutyaszart a kenyerére. Jön Gyurcsány maga: - Hát maga mit csinál, jóember? - csak ez a kis kenyerem van, gondoltam megkenem kutyaszarral, abból úgyis van itt elég. Mire Gyurcsány feddően: - Na de jóember! Ilyen vastagon keni? Hát nem gondol a többiekre?
Tökéletes.
Bár lehet, a fiamat még elviszik majd valahová...

(Bayer Zsolt, Magyar Hírlap)