"Olyan korszak, mely nem találja meg a maga hősét, beteges: lelke rosszul táplált, és mintegy krónikus dyspnoé-ben szenved. (...) A nagy ember teljességgel korának teremtménye, és minél nagyobb, annál inkább korának teremtménye."

Friedell mester szavai ezek - és Friedell mester mindent tudott. Csak egyet nem. Azt nem tudta, hogy eljön majd a kor, amely Gyurcsány Ferencben, Kóka Jánosban és Zuschlag Jánosban fogja megtalálni a maga hősét. Nem tudta - honnan is tudhatta volna! -, hogy eljön majd a kor, amely számára a krónikus dyspnoé állapota lesz a természetes.

Ez a kor - talán már sejtik is - a mi korunk. Soha nem volt még az emberiség történetében ennél földhözragadtabb kor. Egy ilyen kor magától értetődően felületes is. S ebben a megátalkodott felületességben emlegetjük mostanság a korrupciót, no és a harcot ellene. Ismétlem: ez felületesség, nem hazugság.

Felületesség, hiszen a korrupció ennek az egész civilizációnak mozgatórugója immár. A Nyugat: maga a korrupció. A legteljesebb szellemi és erkölcsi korrupció, amelynek neve és ideológiája is van immár, hiszen az ember a lelkében rejtőző maradék jótól egyszerűen képtelen megszabadulni, ezért aztán ideológiát gyárt minden bűnéhez.

Korunk szellemi és erkölcsi korrupciójának ideológiája a liberalizmus és a globalizáció. Ez az általános érvényű tétel. Ezt az általános érvényű tételt árnyalja aztán néhány magyar jellegzetesség.

A mi saját magyar korrupciónk éppen ötvenesztendős, és egyetlen mondattal kezdődött. Ez a mondat így hangzott: "Aki nincs ellenünk, az velünk van." Ez az eredendő bűn. A múlt, az értékek, a hősök, a történelem, a jó megtagadása. A teljes erkölcsi relativizálódás és a teljes lelki korrupció vállalása - paszulyért. Ennek a velejéig rothadt mondatnak lett végállomása 2004. december 5-e, amikor nemet mondtunk a nemzetre. Egy rettenetes út kezdődött ezzel a mondattal. A sötét, kátyús, fertelmes, bűzös pocsolyákkal tarkított magyar út szélén pedig ott hevernek a roncsok: a gyökértelenség, a múlttalanság, a borzalmas lakótelepek hamis ígéretei, a nadrágszíjparcellák, a gyárból hazalopott kiszuperált autóbuszok, a meggyalázott falvak kockaházai, a gyerekek nyakában lógó magányos lakáskulcsok, a párttitkároknak vitt hazai kolbászok, a lakáskiutalásra, Trabantra-Wartburgra várás megalázottsága, a téeszirodák bagószaga és persze '56 megtagadása; egy szörnyállam iszonyata rágott lelkünkön, amely még ahhoz is gyáva volt, hogy tényleg szörnyállam legyen. Mosolygott inkább, és azt mondta: "Aki nincs ellenünk, az velünk van."

Ez a szörnyállam költözött át a demokráciánkba aztán. Egy kicsit kitakarított, port törölt, és a ceruzalábú kagylófoteleket kicserélte mély, méltóságos bőrrel vont klubfotelekre. És azt mondta: teljesen mindegy, kivel vagy. Mert én vagyok az egyetlen létező valóság. És a magyar értelmiség, a magyar írástudók ott tolongtak és tolonganak, hogy igazolják ezt a tételt. Ez a legsivárabb magyar jellegzetesség: a magyar írástudók undorító árulása.

Nos, ez a rettenetes út torkollott mára Gyurcsány Ferencbe, Kóka Jánosba és Zuschlag Jánosba. Ők a mi hőseink. A cezaromán, aki elhitte saját magát; a szemforgató, aki nem hitte el, csak cinikus; meg a kiskunhalasi Kiflis Pista, aki ismerte belülről az egész közeget, és azt gondolta, ahol milliárdokat lehet, ott pofátlanul néhány milliócskát...

A szemét sajtó pedig azon fáradozik, hogy szétkenje a mocskot egyenletesen. Hogy azt hitesse el, egyforma itt minden és mindenki. S ez persze bizonyos szempontból igaz. De ez az igazság csak úgy érthető meg, ha látjuk, milyen is volt egy nem korrupt civilizáció. Forduljunk Friedell mesterhez, ő mindent tudott:

"Abban is gyermeteg vonást láthatunk, hogy a középkori embernek nincs igazi viszonylata a pénzhez. Sombart ezt nagyon szeretetreméltóan fejezi ki, amikor így ír: »a gazdasági tevékenységgel lelkileg körülbelül ugyanolyan kapcsolatban állnak, mint gyermek az iskolai tanítással.« Ez két dolgot is jelent: a munka pusztán becsvágy ügye; (...) olyan fogalmak, mint selejtes áru és tömegipar, teljesen ismeretlenek voltak előtte (...). Azonkívül az egész középkoron át, mely az Evangéliumot még komolyan vette, élt az a többé-kevésbé erősen kifejlett érzés, hogy Mammon az ördögtől van, mint ahogy a kamatok felszámítása mindig vallásos megfontolásokba ütközött. (...) De gondoljuk csak el, milyen különbséget jelent egy kultúra egész érzelmi állagában, ha a pénz nem egyetemes istenség, amelynek mindenki tehetetlenül áldoz, és amely önhatalmúan alakít és irányít minden sorsot."

Tényleg: gondoljuk csak el...