fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
2008-as sportköltségvetésről
2007. november 6., 14:10

Az ez évi sportköltségvetés valóban 15 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest, azonban a 2002-es évet 27 milliárdos sportköltségvetéssel fejezte be a kormány. Most ez a megnövekedett költségvetés 13,7 milliárd forint.

A költségvetés szerkezetét érdemes megvizsgálni, hiszen az látszik belőle, hogy jóval kevesebb forrás jut diáksportra, szabadidősportra mint tavaly. Nagyon keveset fordít létesítményfejlesztésre, és ami a legnagyobb probléma, hogy sem az olimpiai felkészülést, sem pedig a kint tartózkodást nem finanszírozza olyan mértékben, mint ahogy az elvárható lenne.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Sportágak Országos Szövetsége egyaránt kétmilliárd forintot kért a 2008-as felkészülésre és 420 millió forintot a kint tartózkodásra. Ezeknek az összegeknek az 50 százaléka áll a költségvetésben rendelkezésre. Alapvető probléma, hogy bár erről ötpárti egyezség született, a mindennapos testnevelés heti két és fél óráról három órára való növelése sem jelenik meg a költségvetésben.

A Nemzeti Sportstratégia - melyet mind az öt parlamenti párt elfogadott - megvalósításához sem állnak rendelkezésre források.

Szalay Ferenc
A Fidesz Sport- és turisztikai kabinetének vezetője

(OS)