A személy méltóságának és kreativitásának tisztelete

2006-ban befejezett, ötezer személy kikérdezését magába foglaló országos reprezentatív felmérésünk is megerősítette azt a már korábban többször kimutatott jellemzőnket, hogy az egyik legindividualistább ország vagyunk. Ebben a tekintetben sokkal inkább hasonlítunk az angolszász országokhoz, mint a szomszédainkhoz vagy a világ országainak többségéhez. Ez legalább annyira előny, mint hátrány. Hátrány, mert hagyományos módszerekkel nehezen szervezhető egy ilyen társadalom, a tekintélyelvű, a többségi véleményhez igazodó elvárások nálunk nehezen érvényesülnek. Ugyanakkor a modern vezetéselmélet elvei, amelyek az egyéni kezdeményezés támogatására, az egyének kreativitására építenek, nálunk különösen jó talajra találnak. Bizonyítja ezt azoknak a vállalkozásoknak, kutatócsoportoknak a kiugró sikere, amelyek össze tudják egyeztetni a személy méltóságának és kreativitásának tiszteletét az erős azonosságtudattal, a közös célok képviseletével.

Még egy tulajdonságunk, amelyet az írás nem említ, hogy nálunk különösen gyakori az úgynevezett bipoláris személyiségtípus, amely a lelkesedés és a kiábrándulás két pólusa között ingadozik. Ez a típus általában nagyfokú kreativitással jár együtt. Miközben nem igaz, hogy alapjában depressziósabbak vagyunk, mint más népek, ennek a személyiségtípusnak a gyakoribb előfordulását kimutatták az összehasonlító vizsgálatok. Ma, sajnos, az ország igen jelentős hányada a kiábrándultság, elkeseredés lelkiállapotában van, de éppen ez a személyiségháttér ad reményt arra, hogy felébreszthető a lelkesedés, az alkotás szelleme. Ehhez azonban ismét erős nemzeti azonosságtudatra volna szükségünk.

Amire nem lehet nemzetstratégiát építeni

Ezzel kapcsolatban az írás egyetlen félmondatát szeretnénk kiegészíteni. Azt, hogy az európai közösségi értékrendhez képest gyengébb a patriotizmusunk. Az állítás sajnos megfelel a valóságnak, ha az országos átlagértékeket nézzük. Ebben a tekintetben talán a legrosszabbul állunk ma Európában. Ez azonban nem nemzetkarakterológiai sajátosságunk, hanem az elmúlt ötven év tragikus öröksége. 1956 a nemzeti összetartozás és összefogás világra szóló példája volt. Nem véletlen, hogy az egész világ megünnepelte tavaly. Az sem véletlen, hogy mi nem tudtuk megünnepelni az évfordulót. 1956 után a hatalom rájött arra, hogy számára a legveszélyesebb a nemzeti érzés. Ehelyett pótlékként a fogyasztói ideológia általánossá válását erőltette. Nagyon jellemző az akkori "kicsi vagy kocsi" jelszó, és az, hogy mi váltunk Kelet-Európában a "legvidámabb barakká". A kádári hatalomnak sikerült elérnie, hogy az emberek jelentős hányadának az anyagi előrejutás, az egyéni, illetve családi boldogulás vált központi céllá, különösen a férfiak önértékelésének alapjává. A forradalom és a szabadságharc leverői aláásták a nemzeti azonosságtudatot, az összetartozás-élményt, ami szomszédainknál sokkal erősebben megmaradt. Ez az állapot olyan súlyos lelki torzulást jelent a mai magyar társadalomban, amelyre nem lehet eredményes nemzetstratégiát építeni. Meg kell találnunk a kiutat a jelenlegi csapdahelyzetből, különben tovább mélyül a mai válság. Milyen lehetőség van erre?

Nemrég jelent meg magyarul is Anthony Giddens kötete, amelyben az egyik, David Goodhart által írt fejezet címe: Ami Nagy-Britanniát összetartja, a liberális nacionalizmus. Közismert, hogy Giddens az európai új baloldal egyik legismertebb képviselője. Mit jelent a liberális nacionalizmus? A liberalizmus jegyében a nyugati civilizációban egyre több jogot kapnak a kisebbségi csoportok, és megerősítik önazonosságukat. Ez nagyon helyes, de ugyanakkor háttérbe szorult a nemzeti érzés, a nemzeti összetartozás élménye. Giddens könyve szerint ez végveszélybe fogja sodorni Angliát. A liberális nacionalizmus lényege az, hogy befogadó a társadalom, de csak azok tartoznak oda, akik elfogadják a nemzeti jelképeket, a nemzeti kultúrát, és mindennél fontosabb nekik, hogy az adott társadalomhoz tartoznak.

Ezt a fajta nemzeti érzést kell visszahozni a magyarok számára is.

A magyar társadalom rendkívüli sokszínűsége

Mit jelent a liberális nacionalizmus, amit legnagyobb politikusaink és gondolkodóink képviseltek. Az azonosságtudat sokszínűségének az értékelését, annak a felismerését, hogy minél sokszínűbb egy társadalom, minél összetettebb egy nemzet, annál gazdagabb. De csak akkor, ha mindenkinek legféltettebb kincse a nemzeti közös örökség, a nemzeti jelképek, a nemzeti történelem, a nemzeti hagyomány.

Mit jelent mindez a mai magyar társadalomban? Szinte nincs még egy társadalom, amelyik ennyire gazdag, ennyire sokszínű lenne, mint a magyar. A magyar családok és a magyar társadalom legfőbb gazdagsága és különlegessége a rendkívüli sokszínűség. A magyarokban nagyon erős a kezdeményező és az újítási készség, és ebben valószínűleg a nagyfokú genetikai és kulturális gazdagság a meghatározó.
A nemzeti liberalizmus átélésének az az alapvető feltétele, hogy legyünk büszkék családjaink német, szlovák, délszláv, zsidó, kun, cigány, jász, vagyis nagyon sokféle gazdagságára, eredetére.

Ezt nem letagadni kell, hanem büszkének lenni rá. Ugyanakkor el kell fogadnia mindenkinek, aki ezt a gazdagságot átéli, hogy mindez a magyar nemzeti azonosságtudat része.

Tehát csak akkor tartozik valaki bele ebbe a nagyon gazdag azonosságtudatba, ha neki a közös nemzeti hagyományok, szimbólumok, a nemzeti történelem, vagyis mindaz, amit a magyar társadalom átélt és átörökített, nagyon fontos. A mai krízisen akkor leszünk képesek felülemelkedni, ha ezt az összetartozás-élményt újra meg tudjuk valósítani.

Ezzel kapcsolatban az egyik legnagyobb nemzeti liberális gondolkodónktól idézünk. Kossuth Lajos írta a Pesti Hírlapban, 1842-ben:
"A civilisatio, mellynek nemzeties jellege nincs, hasonlít a levágott gyümölcsvirághoz, melly pohárban még egy-két napig elteng, de gyümölcse soha nem lesz. Hol a honszerelemnek a szívredők oltárán lángoló tüzét semmi nem élteti, ott népcsorda lehet, de nemzet nincs."

Kopp Mária, egyetemi tanár és Skrabski Árpád, főiskolai tanár hozzászólása Matolcsy Györgynek a Szabadság és gyarapodás címmel a Magyar Hírlap 2007. október 27-i számában megjelent cikkéhez.