Tudom, nem várható el egyetlen vállalkozástól sem, hogy veszteséget termeljen. A MÁV tavaly masszív 40 milliárd forintos mínuszba csúszott. A veszteségnek pedig nyilván tekintélyes hányada származik a kevésbé kihasznált vonalak működtetéséből. A hiányt - így vagy úgy - mindannyiunkkal megfizettetik, közös érdek tehát, hogy jó megoldás szülessen.
De vajon érdemes-e felszámolni azt, ami működik, amire szükség van? A kormány elfogadja a MÁV reformjavaslatait, a szárnyvonalak megszüntetése tovább ront az egyébként is hátrányos helyzetű kistelepülések kilátásain. Engem megdöbbentenek a nyilvánosságra hozott adatok: 7500 kilométer vasútból 4000-ről mondana le a MÁV. Ennyit nem tud gazdaságosan továbbműködtetni. A posta is a legegyszerűbb megoldással próbálkozik: ami nem termel profitot, attól szabaduljunk meg! Próbáljunk ki egy olcsóbb megoldást. Jöhetnek a posta-gépkocsik. De azután mi lesz? Lovas futár viszi majd a leveleket, ha a benzin túl sokba kerül? És ha már abrakra sem telik? Jöhetnek a füstjelek?
De ha már itt tartunk: létezik egyáltalán méltányos megoldás? Sok szárnyvonalat valóban nem lehet megmenteni. Azt sem zárom ki, hogy bizonyos térségekben valóban okos ötlet lehet a postakocsi. De hogy a már működő és az ott élők számára nélkülözhetetlen szolgáltatásokat ilyen elképesztő mértékben leépítsék, megszüntessék, az enyhén szólva is megkérdőjelezhető. A szocialista kormány számára mindenesetre alaposan feladták a leckét. A MÁV ötleteiről a közeljövőben kell dönteniük. (Még az is kiderülhet, hogy az ötletek valójában enyhébbek.) Ha mégis a legpesszimistább elképzelés kerül a döntéshozók elé, s azok elfogadják a reformterveket, akkor a magyar államvasutak hossza kevesebb mint a felére zsugorodik.
Milyen érdekes: valaha a reform szó fejlődést, megújulást, átalakulást, valami jónak a kezdetét jelentette. Ma már csak megszüntetést, lefaragást, leépítést. A régi jelentés nekem szimpatikusabb volt.

Bán János - Petőfi Népe