- Hogy viszik a könyvét?

- Valószínűleg jól, mert az első kiadás rögtön elfogyott, már a második kiadást árulják.

- Miért írt könyvet? S miért éppen most tartotta szükségesnek összefoglalni az élményeit?

- Egyrészt volt időm rá, másrészt olyan periódusban vagyok, amikor szabadabban beszélhetek. Úgy éreztem, sok érdekes dolog történt velem, és meg kell osztanom másokkal is. Semmi rendkívüli szándék nem volt.

- Mind a közgazdászszakma, mind pedig az olvasóközönség új embert ismert meg önben, amikor ötvözte a pénzügyes szakmát az elbeszélésekkel.

- Kétségtelen, sajátos stílus született. Igyekeztem ötvözni a közgazdasági ismereteimet és az élményeimet. Így sztorizós könyv született. Szeretném hozzáfűzni: akik elbeszélésre vágynak, azoknak lehet, hogy túl sok szakmaiság van a könyvben. A másik oldalon pedig lehet, hogy a sztoriból lett a kelleténél több. Az volt a fő célom, hogy érthetően próbáljam meg elmondani a pénzügyekkel kapcsolatos nézeteimet azoknak is, akik közpénzügyekkel és azoknak is, akik csak magánpénzügyekkel foglalkoznak. Egyszerű, érthető nyelvezetet igyekeztem használni.

- Úgy tűnik, kedvet kapott az íráshoz.

- Most éppen egy szakkönyvön dolgozom, ám az tényleg szakmabelieknek szól majd.

- Túl azon, hogy érdekes és ez idáig ismeretlen történeteket is elmesél, néhány fejezetben kemény kritikával illeti Bokros Lajost, Surányi Györgyöt vagy éppen Gyurcsány Ferencet.

- Nem akartam senkinek nekimenni, csak leírtam, hogyan látom őket, az ő tevékenységüket. Szeretném leszögezni, a könyvben vallottak az én nézetemet tükrözik, mások egészen másként emlékeznek különböző korszakokra.

- A felsoroltak közül néhányan "kikeltek", zokon vették a megjegyzéseket. Többek között Bokros és Surányi.

- Szerintem természetes dolog, hogy védik a mundér becsületét. Éppen azt hiányoltam a könyvemben, hogy nincs igazán megvitatva többek között a 1995-ös konszolidáció előnyös és hátrányos oldala. Azért egy kicsit korainak tartottam a nevezettek észrevételét, tudniillik a Heti Válaszban megjelent egy részlet, amelyre ők válaszoltak. Megjegyzem, a könyvben árnyaltabban van kifejtve mindaz, amit a kritika tárgyává tettek. Ha csak ennyit elértem, hogy vitatkozunk különböző gazdaságtörténeti részekről, az jó. Nem állítom, hogy nekem mindenben igazam van, s nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve. Éppen az hiányzik ma a közgazdasági és a közéletből is, hogy megvitassunk, megbeszéljünk bizonyos kérdéseket. Érveket, ellenérveket fölsoroljunk, különböző megvilágításba helyezzünk dolgokat. Még azokról is, akikről kritikai megjegyzéseket tettem a könyvben, pozitívumok is elhangzanak, például Gyurcsány Ferencről, de vannak elismerő megjegyzések a Bokros-Surányi-csapatról is.

- Nemcsak a közpénzügyek vezetői kaptak öntől különböző címkéket, hanem a közgazdász-társadalom is.

- Úgy látom, nagyon elmaradott állapotban van a magyarországi közgazdasági élet. Mintha nem követtük volna megfelelően a változásokat a hetvenes, nyolcvanas évek óta.

- Mondjon konkrét példát!

- A hetvenes, nyolcvanas években az volt a nézet, hogy az államnak hiteleket kell fölvennie, el kell adósodnia, mert a pénzeket jól fekteti be. S ilyen megítélés alá esik az infláció kérdésköre is. Mind az államadósság területén, mind pedig a pénzromlás vonatkozásában a világot érő gazdasági sokk döbbentette rá gyakorlati értelemben is a közgazdászokat és a politikusokat, hogy át kell gondolni a pénzügyeket, hiszen hihetetlen károkat okoz a magas infláció, az államadósság visszafizetése pedig sok esetben évtizedekbe telik. A közgazdaságtan már teljes egészében az árstabilitás mellett teszi le a voksát. Magyarországon még a 2000-es évek közepén is úgy éreztem, hogy sokan amellett érveltek, az árstabilitás-infláció nem jelent nagy veszélyt, sőt egyenesen kívánatos. Természetesen politikusok érveltek leginkább az alacsony infláció ellen, ám nyilvánvalóan ehhez kaptak szellemi támogatást is. Őket egyébként nem szívesen nevezném közgazdászoknak. Járok különböző előadásokat tartani, és az a benyomása az embereknek, hogy a magyar közgazdászok milyen világszerte elismert szakemberek, holott ezt a fajta imázst ők kreálták maguknak.

- Mikor?

- Még a szocializmus utolsó éveiben, amikor reformokat hirdettek különböző közgazdasági társulások.

- Vagy inkább átpolitizálttá vált a közgazdászszakma is.

- Nagyon sok közgazdász esetében egyértelmű, hogy politikai, pontosabban anyagi támogatás reményében vall színt. A nézeteiket teljes egészében áthatja az aktuálpolitika, a napi politikai helyzet.

- A kutatóintézetekre gondol?

- Igen. Nyílt titok, hogy a Pénzügykutató, illetve a Gazdaságkutató állami támogatást kap. Úgy érzem, hogy azok, akik rendszeresen összefoglalókat írnak, elemzéseket készítenek és kutatnak, túl közel kerültek a politikához. Le is írtam egy ilyen történetet, amikor Medgyessy Péter volt a miniszterelnök. A kutatók olyan képtelenségeket mondtak a volt kormányfőnek, hogy égnek állt a hajam tőle. Magukat komoly közgazdásznak tartó szakemberek ténykedése kifejezett szégyene az egész közgazdász-társadalomnak. Néha az a benyomásom, hogy az értelmiség egésze sem áll jobban, mint a közgazdász-társadalom. Beszélgetve komoly értelmiségiekkel, például Csoóri Sándorral, az a benyomás alakul ki bennem, hogy nemcsak a honi közgazdász-társadalommal van nagy gond, nemcsak ők züllöttek le ilyen mértékben, hanem az értelmiség egy jelentős része is.

- Tartja-e még azt a korábban többször is hangoztatott nézetét, miszerint a konvergenciaprogramot ki kellene dobni az ablakon?

- Az lenne a legjobb! Pontosan az történt, amit előre látni lehetett. Sajnos az élet bebizonyította, hogy a konvergenciaprogram nemcsak hogy nem kezeli a gazdasági problémákat, hanem az egész társadalomra lesújt. Minden kimutatás szerint a gazdasági növekedés lelassult, a befektetők elfordulnak tőlünk, a gazdasági aktivitás pedig lecsökkent, csakúgy, mint az életszínvonal. A magyar gazdaság a hatályban lévő konvergenciaprogramtól nem került jobb helyzetbe. Most már értem, hogy a kormánynak nincsen más útja.

- Lehetett volna?

- Gyurcsány Ferencnek két esélye is volt. Sem 2004-ben, amikor hatalomra került, sem pedig 2006-ban, amikor megválasztották, nem élt egy jó reform kidolgozásának lehetőségével. Elbliccelte a lehetőségeket. Bizony, mind a kétszer rossz programot dolgozott ki. Először föllazította a költségvetést, holott az ellenkezőjére lett volna szükség, s az országgyűlési választások megnyerése érdekében nagyon sok pénzt "kinyomott". De a legnagyobb kérdés mégiscsak az, hogy a választások megnyerése után miért nem dolgoztak ki egy jó és hatékony reformprogramot.

- Minek tartja a konvergencia-programot?

- A politikai érdekérvényesítés és a szakmai hozzá nem értés keverékének. És ráadásul megvan fűszerezve egy szűk csoport véleményével, anélkül hogy figyelembe vették volna akár a közgazdaságtan fejleményeit, akár más országok konszolidációs tapasztalatait, s természetesen ki kellett volna kérni a hazai orvos- és pedagógustársadalom véleményét is. Néhányan leültek, és mutyiban kidolgoztak egy konvergenciaprogramot, aztán mindenkinek ahhoz kellett viszonyulnia. Politikai szempontok alapján elfogadták ezt az úgynevezett felzárkózási tervet, mert azt mondták, ennél jobb nem is létezik. Ma már a kormány is láthatja, hogy milyen hibát követett el.

- Tény viszont, hogy javultak az egyensúlyi mutatók.

- Ez kétségtelen. Soha nem mondtam, hogy nincsenek pénzügyi eredmények. Az államháztartás egyensúlya valóban lényegesen javul, sőt a nagyobb átfogó reformokban is vannak olyan lépések, amelyek logikusak, vagy amelyeket valóban meg kell csinálni. A költségvetést valóban rendbe kellett hozni, csak nem a bevétel növelésével, hanem a kiadások csökkentésével kellett volna kezdeni. Azt nem lehet elvitatni, hogy a hiány lényegesen csökkent. Az a probléma, hogy rossz megoldással csökken a deficit, és ez nem tartható fönn. A bevételeket nem tudják a végtelenségig növelni, és ha nem csökkennek az állami kiadások, tönkremegy a gazdaság.

- Azt sem vitatja senki, hogy az egészségügyi reformra szükség van.

- Egyetértek. Azt lehet látni, hogy a bruttó hazai terméknek hasonló arányát költjük egészségügyre, mint más országok, ám a hatékonysága sokkal, de sokkal rosszabb. Egészségi állapotunk rosszabb, átlagéletkorunk alacsonyabb, mint más országok polgáraié. Az oktatásnál hasonló a helyzet. Ugyanannyit költünk rá, mint mások, ám a közoktatás színvonala alacsonyabb, hiszen a diákok is fokozatosan lemaradnak különböző összehasonlításokban. Kell csinálni reformokat, mert szükség van rájuk, de nem így.

- Egyre többen, köztük szakmai és nemzetközi szervezetek is, a gazdaság további lassulását jósolják. Ön mit prognosztizál?

- Kezdettől fogva lehetett látni, hogy a megszorítások okozta lassulás tovább tart a gazdaságban, mint a kormány korábban tervezte. Szerintem a 2009-es és a 2010-es év lesz a legrosszabb év. A következő esztendő még csak hagyján. Persze nagyon nehéz megjósolni, hogy mit lép majd a kormány. Az látszik, hogy az a csomag, amelynek intézkedéseit nyögi a társadalom, nem vezet a tartós növekedés pályájára. Tartok tőle, hogy a választások előtt ismét megnövelik a kiadásokat, magyarán ismét felpuhul a központi költségvetés. Az viszont beláthatatlan következményekkel jár.

- A nemzetközi pénzpiacok tolerálják ezt a politikát?

- Ezt nem tudom megmondani. Alapvetően az a benyomásom, hogy a forint erőssége vagy stabilitása már elszakadt a gazdaság fundamentális hátterétől. Ez sokáig nem tartható fenn. A gazdaság egyre lejjebb csúszik.

- Pikáns a helyzet.

- Úgy tűnik, hogy a forint stabilitásához nem jött föl a gazdaság. Csak félő, hogy előbb-utóbb a nemzeti fizetőeszköz alkalmazkodik majd a lecsúszó helyzethez.
A valuta stabilitását a mögötte lévő gazdaság határozza meg. A végtelenségig a kettőt nem lehet elszakítani egymástól.

- Közismert önről, hogy elkötelezett az euró mielőbbi bevezetése mellett. Mikorra becsüli az uniós pénz átvételét?

- Attól tartok, hogy az Európai Unióhoz csatlakozó országok táborában az utolsók között leszünk, akik bevezethetik az eurót. Szlovéniában már használják, Máltán és Cipruson jövőre honosítják meg, Szlovákia a küszöbön van, csakúgy, mint a balti államok. Ha sokan megelőznek bennünket, a politikai nyomás is fokozódik, legalábbis a reményeim szerint. Olyan intézkedéseknek kell születniük, amelyek elvezetnek idáig. Az emberek egyre elégedetlenebbek lesznek, hiszen az euró bevezetése azt is jelenti, hogy jobban megy a gazdaság szekere másutt. Szerintem ez a kormány erre már képtelen.

- Az euró bevezetéshez kormányváltás kell?

- A kormány bebetonozta magát a mostani rossz struktúrába. Mindenképpen kormányváltás kell ahhoz, hogy bevezessük az eurót, hiszen nagyon súlyos pénzügyi feltételeket kell teljesítenünk. Ha a következő kormány eltökélt lesz az euró bevezetésében, akkor a kormányváltástól számítva négy-öt éven belül elképzelhető, hogy Magyarországon is a közös uniós pénzzel fizethetnek az emberek.

- Nagy gondot okoz az államadósság megállíthatatlannak tűnő emelkedése is. Mikorra tudjuk ledolgozni a nyolcvanmilliárd dolláros adósságszintet?

- Miután gyengült a dollár, lehet, hogy a 2006-os adat már kilencvenre emelkedett. De félre a tréfával, én úgy gondolom, hogy az államadósság visszafizetésére, a mai szint jelentős csökkentésére évtizedekre lesz szükségünk.

- Mégis, konkrétan mennyi idő kell hozzá?

- Az attól függ, hogy milyen terveink vannak. Ha nullára akarjuk csökkenteni az államadósságot, ötven évre is szüksége lehet Magyarországnak. De ha mérsékeltebb a célkitűzésünk, vagyis a bruttó hazai termék mondjuk harminc-negyven százalékára akarjuk redukálni az államadósságot, akkor is két-három évtizedre szükségünk lesz. A legnagyobb problémát az okozza, hogy folyamatosan nő az államadósság. Még rá sem léptünk arra az útra, amelynek révén csökkenhetne.

- A kormányzattól azt hallani, hogy az államadósságot gyarapító tételek beruházásokra, illetve fogyasztási javakra költődtek, nem?

- A szóban forgó összeg alig huszonöt százaléka ment ilyen célokra, a fennmaradó összeg, tehát a nagyobb hányad a kamatkiadások törlesztésére kell. Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy akkor csökken az államadósság, ha gyorsabban növekszik a gazdaság. Ez volt a kilencvenes évek végén, a 2000-es évek elején. Tehát nagy eltökéltséggel évi egy-két százalékkal lehet mérsékelni az óriási terhet.

- Biztosító alapításán fáradozik. Ez teljesen leköti az idejét?

- Nagyon szívesen csinálom, hiszen újból a régi kollégáimmal dolgozhatok. Végre visszakerültem egy olyan világba, amely egyértelműbb a politikai adok-kapoknál, sokkal világosabb, ha érti, mire gondolok. Nem számítanak a mellébeszélések, a handabandázások. Ezenkívül előadásokat tartok egyetemeken, illetve különböző intézményekben, és egy angol tanácsadó céggel is együttműködöm. A családom szerint többet dolgozom most, mint amikor a jegybank elnöke voltam.

- Van tere egy újabb biztosítónak a túlbiztosított hazai piacon?

- Úgy gondolom, igen. Tény, hogy sok biztosító versenyez, de ha összehasonlítjuk a nyugat-európai helyzettel Magyarországot, van még hová fejlődnie a pénzügyi kultúrának. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy minden területen nagy a verseny, és a jobbak fennmaradnak. A jobbaknak mindig van esélyük. Egyébként pedig a magyar GDP-hez képest is alacsony a pénzügyi szektor fejlettsége, a biztosítási díjbevétel pedig különösen. Más országokban is szeretnénk nyitni, például Romániában és Szerbiában.

- A 2010-es választások után vállalna-e az új kormányban pénzügyminiszterséget vagy más fontos pozíciót?

- Csináltam én már mindent, nem vágyom semmilyen pozícióra. Nagyon jól érzem magam így, ahogy most vagyok. S büszke vagyok arra is, amit a Pénzügyminisztérium élén tettem, illetve arra is, amit a Magyar Nemzeti Bank vezetőjeként. Nem szívesen kockáztatnám az eddig elérteket, másrészt nem vágyom ilyen funkcióra. Úgy érzem, megtalálom számításom a magánszektorban. De természetesen szívesen elmondom a véleményemet.

- Igényt tartanak rá?

- Nincs nyitottság, fogadókészség erre. Érdekes, hogy az Orbán-kormány idején mi meghallgattuk a velünk elfogultan szembenállók, például Surányi György és Vértes András véleményét is. Sőt figyelembe is vettük. Ma a politikai ellenállás miatt bezárkózás figyelhető meg a kormánynál. Milyen nagy a tetten érhető különbség!