Hisz bár múlt vasárnap még nem tudtuk, már napok óta volt egy doppingügyünk; olyan, amilyen csak nekünk lehet. Kovács Ágnest október 30-án reggel, Kőér utcai edzése után előre be nem jelentett ellenőrzés alá vonta a Magyar Antidopping Csoport két munkatársa, ám az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszó képtelen volt elegendő mennyiségű mintát szolgáltatni, majd miután aláírta a "Nyilatkozat doppingmintavétel megtagadásáról" fejlécű hivatalos dokumentumot, elsietett a helyszínről, mert találkozója volt Roger Moore-ral, a világhírű filmszínésszel, aki felkérte az UNICEF nagykövetének. Ezek a tények. A többi vélemény. Kovács Ági feldúltan állítja, hogy megalázták, félrevezették, bolond lett volna elmenni és szignálni azt az átkozott papírt, ha a két hölgy nem biztosítja többször is arról, hogy ebből az égvilágon semmi baja nem származik. A másik oldal szerint szó sem lehetett sem félreértésről, sem félrevezetésről, az ellenőrök szabályszerűen jártak el, a sportoló pedig pontosan tudta, mit cselekszik. Mi inkább úgy fogalmaznánk, tudnia kellett volna. Illetve ha csupán az ügy egyetlen szereplője felméri, hogy mi forog kockán, és egyszerre hallgat az eszére és a lelkiismeretére, nincs semmiféle történet. Ági magától rájön, hogy a pekingi olimpia és pályafutása méltó lezárása a tét, ezért minden tisztelete ellenére megvárakoztatja Moore-t és az UNICEF-et, akár tíz pohár vizet is megiszik, míg összejön a kívánt 75 milliliter, de azt az űrlapot akkor sem írja alá, ha az egész napját a mosdóban tölti; ha zaklatottságában mindezt képtelen átlátni, akkor az edzője vagy bármely jelen lévő vezetője tudatosítja benne, ha nekik sem megy, azonnal felhívják tanácsért az úszószövetség főtitkárát vagy elnökét; ha minderre nem kerül sor, az antidoppingcsoport egyik munkatársa lassan és aprólékosan, egyszerű szavakkal elmagyarázza, mely lépés milyen következményekkel járhat. Sem ez, sem az nem történt meg. Mint a magyar sorstragédiáknál; egyetlen helyes döntés jóvátehetett, felülírhatott volna száz helytelent, de amikor a legjobban kellett, az az egy is hiányzott. Pontosabban az, aki meghozza. Bevallom, leginkább még a doppingvadászokat értem meg. Hiszen ellenőrnek állni különleges lelki alkatot feltételez, legyen szó a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségről, a WADA-ról vagy a BKV-ról. Az ellenőr nem embereket és sorsokat lát, hanem ellenőrizendő személyeket, sportolókat vagy utasokat. Ha kihágást észlel, rögzíti. Hisz amúgy, ha soha nem tenné, saját maga és alkalmazója létjogosultságát kérdőjelezné meg. Innentől pedig nincs visszaút. A Magyar Úszószövetség fegyelmi bizottsága kedden határoz az ügyben. Mozgástere nulla, hiszen kötik a magyar törvények, a WADA szabályzata, valamint a sportág, egyáltalán, a magyar sport híre. Ha elítélik Kovács Ágit - az ilyenkor szokásos szankció két év, ami pályafutása végét jelentené a decemberi debreceni rövid pályás Eb és a pekingi olimpia nélkül -, súlyosat hibáznak. Ha felmentik, akkor nemkülönben, mert a nemzetközi fórumok valamelyike ezt úgyis felülbírálja. Végül egy eshetőséget fel sem vetettünk, pedig az mindent megmagyarázna. Azt, hogy Kovács Ágnes okkal tette, amit tett. Hiszem és remélem, hogy ez képtelenség. Még annál is nagyobb, mint ami megtörtént.