fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Vészjelzés a teljes kiűzetés előtt
2007. november 13., 08:20
Manchesterbe jár dolgozni Szegedről már szűk két éve Szabó László ötgyerekes háziorvos, és elégedett mostani helyzetével. Mint mondja, Angliában tudja megteremteni az anyagi alapjait, hogy városi képviselőként és független városvédőként mint a Szögedi Védegylet alapító elnöke, városa érdekeiért dolgozhasson.

- Ötvennégyezer forint a fizetése és hetvenkétezer a telefonszámlája.

- A kormány jó néhány évvel ezelőtt hozott egy alkotmányellenes törvényt, amely szerint a városi képviselőség összeférhetetlen azzal, hogy orvosként a társadalombiztosítótól "állami" fizetést kapjak. Ennek következtében nem dolgozhattam a szülővárosomban a saját szakmámban, a saját apám helyetteseként. Azért nem, mert helyhatósági képviselő lettem. Ilyen összeférhetetlenség a világon sehol sincs. Ezzel szemben jó néhány képviselőtársam dolgozik ma is összeférhetetlenséggel önkormányzati intézményben. A kutya sem szól rájuk. Az Alkotmánybíróság három és fél év alatt megsemmisítette ezt a törvényt. Nem túl gyorsan. Ők addig is kapták a fizetésüket. Én ellenben nem dolgozhattam helyettesítő háziorvosként, a képviselői tiszteletdíj pedig a két ciklus között is csökkent. Most éppen nettó ötvennégyezer. A harmadik évben ajánlatot kaptam külföldi hétvégi ügyeletes orvosi munkára. Ma is abból tartom el a családom. Így legalább fölajánlhatom olykor a tiszteletdíjamat nemesebb célokra, rászorulóknak. Legutóbb a választókörzetem legidősebb, százesztendős asszonyának ajánlottam föl a kormányzati megszorítások ellensúlyozására kéthavi tiszteletdíjamat, azaz százezer forintot. Hasonló cselekedetre szólítottam föl képviselőtársaimat is. Az akkor még monopolhelyzetben lévő helyi sajtó persze agyonhallgatta. Talán jobb a depresszió, kár is volna fölrázni az embereket. A telefonálgatás természetesen az ezernyi képviselői és városvédelmi ügy szolgálatában folyik. A Szeged-ellenes balvezetés sok okot ad intézkedésre.

- Szegedi politikusként milyen tapasztalatot hozna szívesen haza?

- A közkertek, a parkok és a természetszeretet kultúráját importálnám a legszívesebben, no meg a látogatókat mindenütt váró, közkedvelt interaktív múzeumokat. Nálunk ebből sajnos még kevés van. Talán Budapesten a Terror Háza meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont ilyen. De Angliában minden múzeum mozog, beszél, eleven és élvezetes. Az egyszerű emberek is szívesen járnak múzeumokba. Volna kinn könnyebb élet, jólét és létbiztonság. De állandó munkát az itthoni teendők miatt nem vállaltam, csak állandó helyettesítést. Pedig sokkal jobban keresnék, sokkal jobban élnék. Ezt sokan nem értik, de nekem van egy nagy keresztem, úgy hívják: hazaszeretet. Anglia a liberális polgári társadalom hazája. Csakhogy ott a liberalizmusnak megvannak a mély és erős konzervatív, nemzeti gyökerei. Ott nem divat "rühelleni" a hazát. Nem úgy, mint a gyökereirtott, agymosott magyarság körében. Ott csak a saját - igencsak hűvös és lucskos - éghajlatukat divat utálni.

- Hogyan jár Szegedről Angliába?

- Többnyire repülővel, de iskolaszünetekben, ha a családot is viszem, a gépkocsi alkalmasabb. Szívesen mennék vonattal is, de az Orient expressz már a múlté. No meg talán a jövőé. Környezetkímélőbb lenne, mint a légszennyező, környezetpusztító repülő. De Európa mostanában ébred! Németország, Britannia különösen.

- Hol dolgozik ott kint?

- Több helyütt is. Ügyeletben, ahol épp orvoshiány adódik. Többnyire Észak-Angliában, Manchester környékén. Tízmilliós környék.

- Mi jobb ott? Mi jobb itthon?

- Az emberek teljes életet élnek, vidámak, figyelnek a másikra, olykor ismeretlenül is egymásra köszönnek. Bár a rengeteg bevándorló már sokat rontott a modorukon. Megfizetik a munkát, a nyugdíjat sem sikkasztják el. A nyugdíjas ott legtöbbször derűs, mosolygós, nyugodt. A gyerekek önfeledtek.
Az emberek emelt fővel járnak, nem leszegett fejjel, búbajosan, mint itthon. Elképesztően gyakori az adakozás meg a karitatív munka. Alapítványi boltokban dolgozgatnak szabadidejükben fizetés nélkül, az éhezők, vagy éppen a rákosok javára. Van Angliának egy megkapó, polgári bája, amelyet nálunk a proletárdiktatúra teljesen kiirtott. Ott meglelem azt, amit itthon elraboltak tőlünk. Itthon pedig, a szülővárosomban és a hazámban, ahol még mindig föllelem e polgári magyar világ nyomait, ezek éltetnek. Ezekben a nyomokban járok.

- És hogyan él? Mivel tölti kint
a szabadidejét?


- Többnyire munkával. A szabadidő pedig a múzeumoké, parkoké, temetőké, templomoké és a váraké, meg az angol polgári világé. Mindig van mire rácsodálkozni.

- Van ott önhöz hasonló helyzetű orvos innen, Közép-Európából?

- Igen, egyre több, noha az angol orvosimport alapvetően a volt gyarmatokról történik. A megkülönböztetést az EU-csatlakozásunkkal sikerült fölszámolni. Addig pakisztáni, indiai, perzsa, nigériai kaphatott csak munkát, közép-európaiak nem, vagy csak igen nehezen.
A lengyelek nagyon barátságosak velünk Angliában is. Nem ártana itthon is hinteni a magvát annak, hogy kire is számíthat az ember a nagyvilágban. Úgy gondolom egyébként: itthon vészjelzésként kellene felhangzania annak, hogy kint mind több a magyar orvos. Hacsak nem a teljes kiűzésünk az igazi cél, mert ez a rendszer oda vezet. Nigéria kormányzata néhány éve rádöbbent, hogy a legjobb szakemberei elvándoroltak, két év alatt megnégyszerezte az orvosfizetéseket, hazahívta elszármazott orvosait, ápolóit, nővéreit. Lassan már rajtunk is csak ez segíthet. Bár aki belekóstolt a polgári jólétbe és megbecsülésbe, nehezen jön már haza, Bürokronéziába. Vegyünk példát Nigériáról! Ők, ellentétben Magyarországgal, föllendülőben vannak.

(Magyar Hírlap)