- Színháztörvény-tervezet készül, és az önök szakmájában azt mondják, ha megszületik, akkor Karthágó-szindróma lép fel, pusztává változtatják és sóval hintik be ezt a területet. Ön is így látja?

- Talán rosszabbul is, mert a só néhány év múlva lebomlik, és aztán majd vethető lesz valami a földbe, de ha ebből a munkaanyagból, amelyet a nevével senki sem vállalt, törvény születik, akkor sokkal nagyobb baj lesz. Egy nemzet jövője mindig a kultúrájában van. Ezt nem én mondom, hanem Oláh György Nobel-díjas kémikus, továbbá sok más nagy gondolkodó. A tudomány, a kultúra, a művészet olyan terület, amely a befektetett tőkét később hozza meg, viszont záloga egy társadalom épülésének. Nagy bajok vannak az egészségügyben, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, de ezek a problémák záros határidőn belül orvosolhatók. Ha viszont lerombolnak egy kultúrát - ide értve az oktatást, a művészeteket -, és ezek a szellemi értékek megszűnnek, akkor nem fognak tudni szellemi értéket fialni.

- Az egyik kollégája azt mondta nekem, hogy a törvénytervezet jól körülrajzolható, szűk érdekcsoport távlati érdekeit szolgálja, és ugyanúgy működik majd a színházi világban, mint az új egészségügyi törvény tervezete.

- Én is így látom. Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy az egész koncepcióban egyetlen szó nincs arról, hogy ennek a törvénynek föl kellene vázolnia egy életpályamodellt, hogy miért érdemes valakinek ezt csinálnia, ha érzi magában az elhivatottságot. Engedje meg, hogy egyetlen mondatot fölolvassak a tervezetből: "Színházi, opera-, balett- és más táncművészeti zenés előadás, zenekari, énekkari koncert, a szerzői műnek, személyes előadóművészi teljesítménnyel, közönség jelenlétében történő, olyan megfelelő körülmények között megszervezett és megrendezett nyilvános előadása, amely az előadó-művészeti szervezet feladatellátási és jövedelemszerzési célját szolgálja." Ez egy gyilkos mondat, ugyanis az előadó-művészetnek nem a jövedelemszerzés a lényege, hanem az, hogy varázsoljon. Az alkotás, a művészi alkotás a lényege. Tehát aki ilyen mondatot leír, az képes arra, hogy tönkretegyen egy színházi rendszert, a kultúra értékrendszerét és működését. És miért kell egy színházi törvényt megcsinálni, hogyha a felhatalmazásokban a legfontosabb területeket saját hatáskörébe vonja a miniszter?

- Tehát gyakorlatilag arról szól a törvénytervezet, hogy korlátlan centralizmus jön létre?

- Abszolút. Ugye emlékszünk a három T-re, a tiltott, tűrt, támogatott hármasra? Csak ez rosszabb, mert ott kimondták, hogy tiltjuk, tűrjük vagy támogatjuk. Itt pedig van egy koncepció, amelyet senki nem vállalt névvel.

- A három T koncepciójában az volt az ördögi, hogy volt egy Aczél elvtárs, aki keresztülverte ezt a rendszert. Nem volt törvénybe foglalva, íratlan szabály volt. Ha jól értem, Hiller István annyiban túlmegy Aczélon, hogy ő azt mondja, hogy ezt törvénybe is foglaljuk, és demokratikus eszközökkel megszavazzuk.

- Azért legyünk korrektek, még nem ment át, hiszen ez csak munkaanyag.

- De a biztosítékot már kiverte.

- Nálam mindenképpen. Azt gondolom, hogy egy felelős miniszter hivatalából ilyen anyag nem jöhet ki.

- Mennyire erősek a szakmai szervezetek, illetve mit tud ön kezdeni egy ellenzéki párt országgyűlési képviselőjeként?

- Keresem azokat a kollégákat, azokat a szakmai szervezeteket, akikkel és amelyekkel lehet erről beszélni, és nem zsigerből utasítanak el azért, mert én ellenzéki képviselő vagyok, hanem a szakembert nézik bennem, aki 32 éve a színházi vasfüggöny másik oldalán is járt. Jelen pillanatban én vagyok az egyetlen művészember a parlamentben.

- Át tud-e nyúlni a padsorokon?

- Volt már rá példa. Éppen a Magyar Rádió művészeti együtteseinek leépítésével, szétzilálásával kapcsolatban volt egy bizottsági meghallgatás, erre eljöttek a művészeti együttesek képviselői a Magyar Rádió vezetéséből, a kuratóriumból is, és teljes volt az egyetértés a kulturális bizottságban, hogy ezeket az együtteseket meg kell segíteni.
A két oldal között teljes volt az egyetértés. A kérdés ott dől el, hogy a bizottsági egyetértésen túl melyik gombot fogják majd megnyomni a parlamentben.

- A szavazás a döntő.

- Igen. Meg kell mondanom, hogy ezen a bizottsági ülésen Vitányi Iván kért szót elsőként, és azt mondta, ő még emlékszik arra, hogy ez az együttes milyen koncerteket adott Ferencsik Jánossal. Meg kell menteni. Egyetértettünk. Akkor tessék megszavazni a többlettámogatást, illetve én azt a kifejezést használtam, hogy ki kell venni a Magyar Rádió karmaiból, és a központi költségvetésbe kell beállítani durván másfél milliárd forinttal. Hogy miből? Nem kell másfél milliárdért páncélozott autókat venni, és egy évre mindjárt megvan a költségvetési pénz.

- Tudunk operavitáról, fesztiválzenekar-cirkuszról, évekig húzódnak el ezek az ügyek, most viszont itt van egy koncepció, amely megfogalmaz egy elképesztő filozófiát, mert ez azt mondja ki, hogy a minisztérium kizárólagos irányítása alá helyezi a területet.

- Hagy mozgásteret, de csak korlátozottat.

- Mi az alternatíva? Kell törvény például?

- Nagyon messze mennénk ezzel a kérdéssel. Kell törvény, de ha már a színházi törvény van terítéken, akkor beszéljünk arról. Szerintem a művészetek jogállásáról kellene valamiféle törvény, mert holnapután teljes joggal jönnek majd a festőművészek, szobrászok, építészek, fotóművészek, táncosok meg a többiek, mert hát ők is művészek, ugye. Ezt nagyon át kell gondolni, illetve helyesbítek: ezt, ahogyan van, el kell felejteni. És az irányelvnek annak kell lennie, hogy az alkotmány szavatolja a művészetek szabad gyakorlásának jogát. Tehát nem lehet belenyúlni úgy, hogy majd a miniszter eldönti, kik mondják meg, hogyan működik egy színház, miért kap pénzt, hogyan áll föl egy társulat, milyen támogatást kap. Ha ez a törvényt át akarják nyomni így, kétlem, hogy ez ebben a ciklusban meg tud születni.

- Arra lehet-e koncepciót találni, hogy az állam gyakoroljon-e mecenatúrát, milyen arányban engedjünk be magántőkét, elengedjük-e a művészek kezét, hogy szerezzenek maguknak támogatást, ahogy tudnak, és mi az, amit garantálunk nekik?

- Nem elég a kulturális és sajtóbizottság, be kell vonni a pénzügyi bizottságot és az oktatásit is, hiszen a művészeteket oktatják is, és kellene olyan adókörnyezet, amely preferálja a művészeteket támogató mecénást. Ki lehet vonulni a kultúra támogatásából, csak akkor ne tessék ennyi adót kérni tőlünk. Vagy találjuk ki azt, hogy bármelyik adófizető állampolgárt hogyan tesszük érdekeltté abban, hogy mondjuk az operaház Elektra-produkcióját, amelyet most próbáljuk, támogassa ötvenezer forinttal. De az elfogadhatatlan, hogy kivonulok mindenből, és pusztítom az értékeket, és utána az adót azért beszedem. A New York-i Metropolitanből, amelyben énekeltem, van egy műsorfüzetem, az egyik parlamenti felszólalásomban meg is mutatom Veres János miniszternek. Az utolsó 25 oldalán az áll, hogy kik támogatták a színházat. Öt oldalon az olvasható, hogy egymillió dollár vagy több. Az utolsó oldalon tüntették fel azokat, százával fölsorolva, akik csak száz dollárt adtak. Ezeket az embereket valamilyen módon érdekeltté tették a támogatásban. Nem azt várom, hogy a színház ennyi meg ennyi pénzt kapjon, hanem teremtsenek olyan környezetet, amelyben nem pusztul, hanem épül. Az Opera költségvetése 5300 millió forint. Sokan tapsikoltak, hogy miniszter kiszámíthatóvá tette az operaház költségvetését 2010-ig, mert minden évben megkapta ezt az 5300 millió forintot. Csakhogy körülbelül harminc százalékkal ér kevesebbet az a pénz, mert az energiaárak fölmennek, a produkció többe kerül. A művészek évek óta nem kaptak fizetésemelést. Amúgy 2004-ben a költségvetés 6400 millió volt.

- A munkaanyag egyik legveszélyesebb pontja az, hogy a tisztázatlan utalások szintjén a tulajdonviszonyok rendezésére is kísérletet tesz, és a színházak értékes ingatlanokban vannak. Ön szerint van alapjuk azoknak a híreszteléseknek, hogy veszélybe kerülhetnek nagyon fontos és drága ingatlanok?

- Láttunk már ebben az országban ilyet, nem? Évekkel ezelőtt, amikor a Zeneakadémiáról volt szó, fölújítják-e, azt kérdeztem: visszajövünk még mi ide? Nem lesz ott egy gyönyörű szecessziós szállodasor? Az ingatlanspekulációs érdekektől miért éppen a színházak lennének mentesek?