Franciaországban most például azért sztrájkolnak a közlekedési dolgozók, mert a reformok következtében elveszíthetik nyugdíjjal kapcsolatos "apró" kedvezményüket, a német vasutasok pedig némi béremelésért többnapos munkabeszüntetésre is készek voltak. Nyilván az ő problémáik nekik igencsak fontosak, de azt hiszem, a magyar munkavállalók többsége szívesen elcserélné német kollégája bajait a sajátjaival. S itt és most már nem csupán az őszödi szédelgőről, a kilövetett szemünkbe pofátlanul hazudozóról van szó. A hazugság nagyjából elviselhetetlenül létrontó dolog, de azért valahogy túléljük.

Itt azonban nem csupán hazudnak, hanem emellett olyan terheket próbálnak a nyakunkba akasztani, amelyek sok millió ember puszta megélhetését is veszélyeztetik. Az unióban példátlanul nagy arányú elvonások tizedelik a gyermekvállalási kedvet, az utóbbi években megszokotthoz képest is magas élelmiszer-, energia- és egyéb áremelések szociális válságba sodorják családok százezreit, az egészségügyi "deform" pedig, az egészségünk és betegségünk magánkézbe adása - az egyik legrosszabb halálozási mutatókkal "büszkélkedő" országban - a halálunkat sietteti.

Ehhez képest Magyarország mindeddig békésen tűrte, hogy a vágóhíd felé terelje bátor pásztora. Lehet tüntetni - gondolta a rossz pásztor -, majd megunják, és hazamennek. Meg el is lehet menni az országból - gondolta még hozzá. S talán joggal, mert sokan el is mentek, a tüntetések meg, ha nem értek is véget, valahogy ellaposodtak, kiüresedtek. Elunódtak...

Most azonban valami mozdulni látszik. A vasutasok kezdték, s most ők is folytatják, s közben egyre több szakszervezet és szövetség felismerte végre, mi a dolga. Mintha ráeszméltek volna, hogy nekik nem a kormánynak kell lefeküdni - habár rövid távon kétségkívül kifizetődő foglalatosság -, hanem azoknak az embereknek, munkásoknak, munkavállalóknak az érdekeit képviselni, akik őket bizalmukkal kitüntették. Sőt. A vasutasok, a pedagógusok, a fegyveres és a rendvédelmi dolgozók stb. arra is rájönni látszanak, hogy ami velük történik, az az egész országgal történik, s ami másokkal történik, az velük is történik. Ezért már nem csupán saját szakágazati érdekeikért, hanem össztársadalmi célokért is hajlandók munkabeszüntetésre.

A mai országos tiltakozó akciók, sztrájkok elnevezése (társadalmi szolidaritás napja) is mintha ezt a felismerést tükrözné. Persze a leginkább pártállami szakszervezeti maradvány, az MSZOSZ még húzza a farát, mint a szégyenlős menyecske a lakodalomban, de előbb-utóbb majd ők is belátják: a szép szavakkal, a mézes-mázos ígéretekkel már semmire nem mennek. A hatalom - különösen, ha ilyen korrupt és hazug - csak az erőből ért. Nem az erőszakból, félre ne értsék: az erőből. A sztrájkokból leginkább, amelyek nem csupán demonstrálják az emberek akaratát, hanem súlyos százmilliókban, milliárdokban mérhető "károkat" okoznak az államnak, egy-egy cégnek.

Az erőből értenek, de úgy látszik, attól rögtön meg is ijednek a hatalmon lévők. Máris visszakoztak például a harmincnyolc vasúti szárnyvonal bezárása ügyében, s valószínű, hogy más követeléseket is megpróbálnak legalább látszólag teljesíteni. Riadalmuk nem is alaptalan. A mai kormányzat s így természetesen a kormány által hozott intézkedések társadalmi elfogadottságát, támogatottságát soha nem látott alacsony szinten jegyzik a közvélemény-kutatók. Az egyik szocialista képviselő, Tóth Károly például már anynyira megriadt, hogy egyenesen a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolta. A honatya nem a Fidesz által kezdeményezett népszavazás aláíróívén rögzítette véleményét, hanem módosító indítvány formájában benyújtotta ezt az Országgyűlés által most tárgyalt, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz. Indítványában azt írja: az új rendszer bevezetésével szükségtelenné válnak ezek a "szemléletformáló" eszközök.

Hogy Tóth Károly milyen szemléletformálásra gondolt, nem tudni, azt viszont igen, hogy Gyurcsány Ferenc nemegyszer elmondta: nincs ingyenebéd, s a vizitdíjjal (meg a tandíjjal stb.) éppen ezt szeretnék megértetni Magyarország népével. A nép azonban egészen mást értett meg: a közvélemény-kutatások s az erősödő sztrájkok azt mutatják, egyre inkább az a "szemlélet" alakult ki az emberekben, hogy ennek a kormánynak mennie kell. Ilyenformán a vizitdíj és társai valóban erősen szemléletformáló eszközök voltak. Az is nyilvánvaló, hogy az MSZP-ben egyre többen rettegnek attól, hogy a Gyurcsány-kormány ámokfutásába belebuknak pártostól, jól fizető felügyelőbizottsági tagságostól, titkárnőstől.

A kormány és annak feje minden látszat ellenére gyenge. Európa "beteg embere" ma Magyarország, de az ország "beteg embere" maga a kormány. A betegségeket jobb idejében kezelni, amíg végzetes bajt nem hoznak magukkal. Ám gyakran előfordul, hogy az élő szervezet önmagát gyógyítja meg. Most úgy tűnik, Magyarország immunrendszere végre felébredt, s eltávolítani igyekszik a testébe lopózó halálos kórt.

Talán még nem késő.