— Korábban hangsúlyozta, hogy a debreceni polgármesterség nem egyeztethető össze az országos szerepvállalással. Az országos népszerűség ezek szerint csupán presztízskérdés?

— Mindig azt állítottam, hogy a polgármesterség és a pártelnökség nem fér össze. A népszerűség persze presztízskérdés minden politikusnak, de én viszonylag ritkán feszítek a tükör előtt, kezemben a közvélemény-kutatási adatokkal. Merthogy nem az én elismertségem a fő kérdés, hanem Debrecené. Ha egy polgármester országosan népszerű, az növeli a városa presztízsét is. Sőt valószínűleg azért is népszerű, mert jól megy a városa.

— Ezért érné meg a Szulák-showban jópofizni vagy a kereskedelmi tévé stábjával tölteni egy napját? Nehéz nem arra gondolni, hogy építi magát az országos szerepvállalásra.

— Miért? Ha majd Szulák Andreát tüntetjük ki, esetleg Azurák Csaba kapja a debreceni sajtódíjat, akkor sejthető lesz, hogy hálálkodom, és építem magam. Egyelőre azonban ők hívnak engem, elmennék-e, megengedem-e, hogy végigkísérjék egy napom. Én csak belemegyek. Túl azon, hogy Debrecennek is jót tesz az ilyesmi, jót tehet a Fidesznek is, ha egyik alelnökét országosan is elismerik a választók.

— Amikor nemrég Leonardo Da Vinci nemi identitására utalva közölte: a művész ma SZDSZ-es lenne, a balos sajtó hallgatott, holott Semjén Zsoltot ezért keresztre feszítették volna. Nem érzi, hogy azért e kettős mérce, mert Orbán Viktoron üthetnek, ha önt népszerűsítik?

— A baloldalnak elemi érdeke, hogy a Fidesz nem létező belháborújára próbálja felhívni a figyelmet. Amikor egyes kérdésekben eltér a vezetők véleménye, azt hatalmas szakadásként állítják be. Ha meg nem lenne véleménykülönbség, akkor jönne a monolitikus vezérpárt duma. Érthető az igyekezet, hiszen az ő vezetőjük hiába fut, táncol, lovagol, issza a pálinkát, folyton rezeg alatta a léc. Ilyen kor jó eljátszadozni a gondolattal, hogy Kósa bevonul a debreceni Nagytemplomba, és deklarálja Orbán Viktor trón fosztását - talán így képzelik. A lényeg: a vezetőcsere ma nem a Fideszben időszerű. Ha korábbiakhoz képest tenyerén hordoz is a baloldali sajtó, az csupán annyit jelent: maguk sem hiszik, hogy veszélyt jelentek a baloldalra.

— A fordulathoz ön is hozzátett egy-egy nyilatkozattal, legutóbb a nagykoalíció lehetőségét emlegette. Komolyan gondolta, hogy érdemes összebújni a jelenleg 15 százalékos MSZP-vel?

— Egyáltalán nem, de nem is ezt mondtam. Október 23-án egy Gyurcsány utáni Magyarországról beszéltem, ahol össze kellene fogni mindenkivel, mert nagy bajban vagyunk. Az igazi feladat az, hogy megnyerjük a baloldali embereket is. A nemzet minden polgárára szükségünk van, legyen cigány, magyar, zsidó, német baloldali vagy jobboldali, keresztény vagy ateista. Csupán példaként hoztam fel Nicolas Sarkozy kísérletét, azt, hogy szocialistákat is meghívott a kormányába, vagy a németországi nagykoalíciót. A jóléti állam a németeknél, a franciáknál sem bírja tovább ésszerűsítés nélkül, a korrekciókhoz viszont legitimációra van szükség. Egyedül Margaret Thatcher volt képes arra, hogy ilyen összefogás nélkül végrehajtsa a fájdalmas, de életmentő műtétet a brit gazdaságon. Csakhogy ő közben megnyerte a falklandi háborút, ez mentette meg. Nekünk nincsenek szigeteink, így ez az út számunkra járhatatlan.

— Melyik lenne járható?

— Nem lehetne inkább a jövő heti lottó ötös nyerőszámait? Arról legalább lehet tudni, hogy mik a szabályok. Csupán annyit állítok, hogy mély a válság, s abból mi is csak összefogva tudunk kimászni. Remek lenne persze a kétharmados győzelem, amely lehetővé tenné, hogy egyedül hozzuk rendbe mindazt a kártételt, amelyet Medgyessy és Gyurcsány okozott, de ez illúzió. Megjegyzem: kétharmad mellett is érvényes az, amit az összefogásról mondtam.

— Vázolná egy példán, miféle bajokat kellene nagy összefogással orvosolni?

— Ha például megpróbálunk tovább látni az orrunknál, mondjuk 2014-ig, mit látunk? Nem mást, mint a nyugdíjrendszer összeomlását. A Ratkó-korosztályok mennek majd nyugdíjba, csak az a kérdés, miből fizetünk majd nekik. A helyzet kezeléséhez kétharmados összefogásra lesz szükség, de legalábbis arra, hogy - ha mi leszünk kormányon - a vetélytársainknak se lehetőségük, se érdekük ne legyen a szükséges intézkedések ellen hergelni a választókat.

— Akkor minek is halogatni a nagy összefogást? A kétharmados megoldások lehetősége ma is adott: a Fidesznek támogatnia kellene Gyurcsány reformtörekvéseit.

— Először is: Gyurcsány nem refomál. Elvesz, de nem ad semmit, s közben mulatságosan összehangolatlan mozdulatokkal kiabálja: Gyerünk, Magyarország, csináljuk meg! Mint amikor a nagyotmondó fogadkozik, hogy bizony megmássza a Csomolungmát. Gyurcsány elindult ugyan valamilyen girbegurba ösvényen, de néhány lépés után elkótyavetyélte az oxigénpalackokat, a sátor PPP-ben jön a serpákkal, de csak a visszaúton, az orvost átszervezték búvároktatónak, de hát le vagy fel, nem mindegy? Sarkozy ezzel szemben úgy kezdte a kormányzást, hogy kijelenthette: csak olyasmit fog tenni, amit a kampányban is elmondott. Sért érdekeket, de a hitele nem kérdéses. Gyurcsány viszont suttyomban elkotyogta: épp az ellenkezőjére készül annak, amit addig hazudott. Már az elején felélte szavahihetőségének utolsó morzsáit is. Az pedig a politikában olyan, minta levegő. Ha elfogy, egy darabig még húzza az illető, aztán vége. Ezért vele nem szabad megállapodni. Nem is lehet - nem megegyezni akar ugyanis, hanem sarokba szorítani.

— Személyes tapasztalat?

— Meghívta egyeztetésre a nagyvárosi polgármestereket, aztán amikor elmentek, letolta őket, mert úgymond pénzéhesek. Elfogadtat egy képtelen adócsökkentési törvényt, aztán minden adót megemel. A tisztasági csomagja is elképesztő. Először azt mondja, hogy aki népszavazást kezdeményez, a képviseleti demokrácia ellensége, majd ő javasolja ugyanezt. Ezzel olyan fontos kérdések megoldását is ellehetetleníti, mint a párt- és kampányfinanszírozás, amelyet szigorú keretek közé kellene szorítani. Tehát minden csak Gyurcsány után képzelhető el. Neki amúgy sincs esélye, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Nekünk van. A külföldi példák is mutatják: a jobboldal elég érett ahhoz, hogy fontos ügyek érdekében gesztust gyakoroljon.

— Mint Ön Debrecenben, ahol a baloldal is adhat bizottsági elnököt, igazgatósági tagot. Kéz kezet mos?

— Másról van szó. Tizedannyiért tudtuk megépíteni a Főnix Csarnokot, mint Budapest a sportarénát, pedig a Főnix csak egyharmaddal kisebb. Mi pénzért vettük a kormánytól a repterünket, mások ingyen kapták. Mi nem eladjuk a közművállalatainkat, hanem veszünk hozzájuk. Debrecen ma az ország egyik legszilárdabban gazdálkodó nagyvárosa. A választók, ha látják, hogy képesek vagyunk jól működtetni a várost, hajlamosak félretenni ideológiai kötődésüket. Polgármesterjelöltként húsz százalékkal több szavazatot kaptam tavaly ősszel, mint tavasszal az országgyűlési választásokon, azaz a baloldaliak egy része is megtisztelt a bizalmával. Erre tekintettel kell lenni, ez a járható út.

— Részt vesz a Fidesz népszavazási kampányában. Az járható út a kormánybuktatás felé?

— Ha Gyurcsány nem lenne olyan cinikus, már tavaly lemondott volna. Láthatóan hidegen hagyja, mit gondolnak róla. Nehezen tudom elképzelni, hogy magába száll és veszi a kalapját, arasson bár elsöprő győzelmet a népszavazás.

— Akkor mire Jó? Ön szerint tán a napidíj-vizitdíj-tandíj hármas a legégetőbb kérdés?

— Arra jó, hogy végre kihúzhassuk magunkat. Nem a jobboldal, hanem az ország. Nem állítom, hogy e három kérdés az adott ágazatok lényegére tapint. Azt viszont igen, hogy mind három jelképértékű. Gyurcsány tette őket ilyenné, amikor belelárifárizott a kamerába, kikérve magának, hogy fizetőssé akarná tenni az oktatást és az egészségügyet. A népszavazás lehetőség, amellyel megmutathatjuk: még sem vagyunk egészen következmények nélküli ország.

A Heti Válasz múlt hét csütörtöki számában megjelent interú teljes szövege