Akinek lassan minden energiáját a túlélésért folytatott küzdelem köti le, az az eddigieknél is alkalmatlanabb átgondolt tervek kidolgozásának és végrehajtásának irányítására (az Alkotmánybíróság nemrégiben a koalíció közigazgatási "reformját" is kivégezte). A választások előtt a hiányadatok miatti aggodalmakat Gyurcsányék azzal söpörték félre, hogy a költségvetési alrendszer nem egyenlő a gazdasággal, ami, köszöni szépen, jól van. Ez akkor sem volt igaz, de azóta az államháztartás rendbetételére kifundált megszorítások mellékhatásaként a gazdaság is padlóra került, a kitöréshez pedig szemmel láthatóan nincs stratégia. A baloldal vezéréről most már minden elfogulatlan szemlélő megállapíthatja, hogy választást ugyan tud(ott) nyerni, de nem képes az országot kormányozni. Pártja pedig attól retteghet okkal, hogy az ítélet a teljes magyar baloldalt sújtja majd a következő választásokon. Kiss Péter csak a felszínt karcolja, amikor arról beszél, hogy az MSZP habitusán kell változtatni, hiszen nem a rossz kommunikáció, hanem a rossz kormányzás a válság oka, amelynek következményeit immár nem lehet leplezni (hol válság van, ott válság van). Az elhúzódó végjáték még sok kárt fog okozni Magyarországnak.

A minden mindegy alapon folytatott hatalomgyakorlás végleg kiüresíti a demokráciát, puszta formalitássá alázva például a parlament kormányt ellenőrző funkcióját - Laborc Sándor azok után is a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója lehet, hogy az Országgyűlés szakbizottsága példátlan módon nem támogatta kinevezését. Nemzetközi megítélésünk, szavahihetőségünk eddig sem érdekelte különösebben a gyurcsányi elitet, ezért már nem is kelt nagy feltűnést a konvergenciaprogram átírásáról szóló hír. Ebben a tavaly "kőbe vésett" vállalásokhoz képest a kormány jövőre lényegesen magasabb adóterheléssel és inflációval számol, s az államadósság is tovább emelkedik. Jut is eszembe: az ország mozgásterét meghatározó terv átszabásáról vajon miféle társadalmi egyeztetés, "nagy párbeszéd" folyt? Az, hogy a szocialisták meddig jutottak a Gyurcsány utáni élet tervezgetésében, lemérhető lesz Tóth Károly indítványának sorsán. A szocialista képviselő módosító indítványa eltörölné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Ha nem akar bohócot csinálni magából, mint legutóbb az úgynevezett SZDSZ a gyorsan visszavont adócsökkentési tervével, indítványáról a parlament szavazhat. Ez felér egy bizalmi szavazással a miniszterelnökről. Aki - már csak a Fidesz népszavazására is tekintettel - dönthet úgy, hogy támogatja a sarcok eltörlését (láttunk már tőle ilyen pálfordulást), de ezzel saját gyengeségét és kudarcát is beismerné. Egyéb reformértékű lépések híján úgy tenne, mint II. József, aki halálos ágyán egy tollvonással visszavonta rendeleteit. Ha nem lenne itt még egy ország is, amely ráadásul valóban egy új reformkorért kiált, azt mondanám: ez komédia.