fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nyílt levél a Klubrádió szerkesztőinek
2007. november 29., 09:24
Hagyományaiknak megfelelően ismét jó nagyot hazudtak - írja nyílt levelében Morvai Krisztina.

Tisztelt Klubrádió!

Hagyományaiknak megfelelően ismét jó nagyot hazudtak. Azt állították, hogy a szemkilövető kormányt éltető show-műsoruk, a Megbeszéljük keddi adásában én Venezuelát és Kubát a "demokrácia védőiként" mutattam be. Mint azt Önök pontosan tudják, semmi ilyesmit nem mondtam. Azt közöltem - az Önök megkeresésére és Bolgár úr kérdésére -, hogy az ENSZ kb. 200 tagállamához, diplomaták tanácsára eljuttatjuk a magyarországi emberi jogi krízishelyzetet bemutató rövid összefoglalót. Ilymódon lehetővé tesszük, hogy a világ megtudja: mi is folyik az Európai Unióban, a más országokat folyamatosan az emberi jogokról kioktató Szövetségben.

Bolgár úr provokatív kérdésére, miszerint Irántól vagy Kínától várunk-e segítséget, közöltem, hogy nem. Oroszország vonatkozásában szintén nemleges választ adtam, utalva arra, hogy arrafelé a miniszterelnök úr jár rendszeresen barátkozni, Oroszországról tehát nem minket kell kérdezni. Venezuelát a haragos Bolgár úr hozta fel újabb példaként, ötletként. Erre azt válaszoltam, hogy Chavez Venezuelájának sincs szégyenkeznivalója az emberi jogok tekintetében a Gyurcsány kormánnyal történő összehasonlításban. Kubát olyan összefüggésben említettem, hogy a jelenlegi magyar kormány részéről furcsa a politikai menekültek befogadása, tekintettel arra, hogy nyilvános rendezvényen szemeket lövettek ki, ujjakat szaggattak le és rendőrterrorral oszlatták fel a legnagyobb ellenzéki párt ünnepi gyűlését. Egyetlen országot sem neveztem meg a "demokrácia védőiként", csupán arra utaltam: elképesztő, hogy a tavaly őszi tömeges emberi jogi jogsértések elkövetőit a mai napig nem vonták felelősségre, az áldozatokat a mai napig nem kártalanították, a koncepciós perek még mindig folynak. S mindezt kellően hatékony és határozott fellépés nélkül tűri - a magát az emberi jogok fő védelmezőjének tekintő - Európai Unió. Nagy öröm lenne számomra, ha a Klubrádió leszokna a hazudozásról. De ezzel valószínűleg túl sokat kérek. Talán azzal is, ha azt kérem: ne mocskoljanak alaptalanul. Azt viszont talán kérhetem: lassan szokjanak végre hozzá a gondolathoz, hogy a MAGUKFAJTÁK egyeduralma véget ért Magyarországon. A MAGUNKFAJTÁK nem tűrik többé a terrort. Itthon vagyunk a saját hazánkban, nem lőhetik ki a szemünket, nem kínozhatnak ártatlan embereket (százszámra) ÁVH-s módszerekkel heteken át a börtönökben, nem folytathatnak az ötvenes éveket idéző koncepciós pereket. S nem tarthatnak látványos rendőri erődemonstrációkat az ellenzék démonizálására és megfélemlítésére, ahogy tették például október 22-én éjjel, amikor a Hibbant Néró az Operaházban mondott beszédet. Vagy október 26-án, amikor állítólag a "hídfoglalás" miatt, valójában viszont a megfélemlítő, aránytalan rendőri akciók miatt bénult le a város. Nem! Nem és nem! Nem tűrünk el mindent tovább szótlanul, Tisztelt Klubrádió, Drága Bolgár Úr! Jobb, ha szokják a gondolatot: mindent megteszünk azért, hogy Magyarország újra szabad, demokratikus ország legyen, ahol az emberi méltóságot és az emberi jogokat tiszteletben tartják. Bizony nehéz dolguk van a MAGUKFAJTÁKNAK, amikor ezekkel az értékekkel szemben kívánnak érveket felsorakoztatni. Ezért hazudoznak és mocskolódnak. Mert valahol mélyen Önök is tudják, hogy aljas dolog a diktatúra szolgálatában állni. Súlyos bűn. Javaslom: szálljanak ki, mert eljön a nap, amikor már nem fognak tudni tükörbe nézni!

Üdvözlettel

Morvai Krisztina