Azok közé tartozom, akik szerint két választás között ildomos kellő távolságtartással szemlélni az ilyen adatsorokat, ráadásul úgy sejtem, hogy a szocialista szavazók nem kicsiny része - jó okkal - rejtőzködik, most mégis érdemesnek gondolom megállni egy pillanatra a friss közvélemény-kutatások láttán. Hiszen nem egymást kioltó, hanem világos trendről tanúskodó, egyirányú elmozdulásokat jelző felmérésekről van szó. Kiderült, hogy tévedtek, akik néhány hónapja azt hitték, az MSZP már elérte a mélypontot, a Fidesz pedig nem képes tovább bővíteni szimpatizánsainak körét. Ha mindenki azt méri, el kell hinnünk, hogy az elbizonytalanodás elérte a baloldal támogatásában mindenkor megingathatatlannak gondolt csoportokat, míg a polgári ellenzék 2006-os szavazóit megtartva - egyes kutatások szerint korábban a riválisára szavazókkal is - gyarapította táborát. A Fidesz és az MSZP között immár valóságos szakadék tátong.
- Most az a legfontosabb, hogy az MSZP-támogatottság történelmi mélypontra csökkenjen - határozta meg pártja fő célját a közeljövő belpolitikai küzdelmeiben Orbán Viktor (Az igazság szabaddá tesz, Magyar Nemzet, 2006. október 14.). A Fidesz elnöke ezt a szocialisták önkormányzati választásokon elszenvedett súlyos veresége és az általa a kormányoldalhoz a miniszterelnök leváltása érdekében címzett ultimátumának elutasítása után fogalmazta meg. Szerinte a sorsát a tavaly októberi bizalmi szavazással a kormányfőével összekötő MSZP süllyedése megállíthatatlan: a végpont vagy a párt megújulása, vagy a darabokra hullása lesz. Megállapíthatjuk, hogy eddig az orbáni forgatókönyvet követik az események. Ám ehhez gyorsan tegyük hozzá: a Fidesz szárnyalása jórészt a csődkormányzás eredménye, a vezető ellenzéki párt imázsán, hitelességének, kormányképességének választói megítélésén van mit javítani.
A felmérésekből kiolvasható közhangulat a változtatás parancsát harsogja a koalíció vezetőinek, akik ezt csak a politikai rációval szembemenve hagyhatják figyelmen kívül. Egyelőre ezt teszik, hiszen nyilvános bírálataik megrekednek az ezerszer hallott dohogásnál: a stíluson, a habituson, a kommunikáción kellene változtatni, a "szükséges reformokat" a párbeszéd szélesítésével kell elfogadtatni a társadalommal... Csakhogy ezzel akaratlanul is a pótolhatatlanságról szóló gyurcsányi érveléshez szállítják a muníciót: az államtalanító brutális neoliberális kurzussal szemben nem fogalmaznak meg értékalapú, programszintű baloldali alternatívát. Régi betegsége ez az MSZP-nek, hiszen például Nagy Sándor sem állt elő ilyennel a Bokros-csomag idején.
Gyurcsány Ferenc alatt szorgosan fűrészelik a fát a szocialista kamarillapolitika nagymesterei, s a kormányfő egyre kevésbé képes az akaratuk ellenében cselekedni. Feltűnően hosszú - bár nyilván átmeneti - parlamenti hallgatása, hamar elhaló kezdeményezései mind erre utalnak. De pártbeli ellenfeleiből hiányzik az intellektuális erő, ami nélkül legfeljebb egy miniszterelnök-cserét lehet végrehajtani, a kormányzásban valódi minőségi fordulatot már nem. A hirtelen halál helyett a baloldal vezére és pártja minden jel szerint a lassú tűzön való agónia - a hatalom, az uniós pénzek "elosztásának" örömeivel édesített - kínját választja. Lehet, hogy még nem érték el a mélypontot?