fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Konvergencia: vergődés a semmiért
2007. december 1., 10:37
Úgy tűnik, semmilyen kézzelfogható eredménnyel nem járt a konvergenciaprogramhoz igazított és a költségvetési egyensúly megteremtését célzó megszorító intézkedések sokasága.

Teljesen feleslegesen akasztott terheket a kormány a családok nyakába. Hiszen a megtakarítás eredményét nem volt képes a gazdaság élénkítésére, új munkahelyek teremtésére fordítani. Vagy talán nem is akarta. Hiába hangoztatták a szakértők mindvégig: a reformintézkedések rossz irányba vezetnek, nem hozhatják meg a várt és a kormány által ígért célokat.

A kabinet a tavaly sarokpontként elfogadott mutatószámokat sem tudta tartani: a GDP 2,5 helyett csak 1,7 százalék, vagyis a gazdaság gyakorlatilag stagnál. Kóka-nyelven: döglődik a pannon puma. Az infláció a tervezett 6,2 százalék helyett az év végéig eléri a 7,5-8 százalékot. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkabérek mellett a nyugdíj, a családi pótlék reálértéke, vásárlóereje is csökkent. Gyurcsányi nyelven: már nem annyira "stabil és nagy a jólét" az országban. És így, év vége táján azzal kell szembesülniük az embereknek, hogy hiába szenvedték meg a megszorító intézkedéseket, semmi értelme nem volt.

Ha valamiben verhetetlen ez a kormány, az újabb sarcok kitalálásában egyértelműen az. Mert nem csak a választási kampányban hazudtak. Hazudtak Őszödön is, amikor azt ígérték, hogy többé nem hazudnak. Bebizonyították, hogy "megigazulva" sem képesek igazat mondani. Habár az adóterhek csökkentésével kampányoltak, most trükkök százaival mégis folyamatosan növelik az adóterheket, sőt még a saját adónövelési előirányzatukat sem képesek tartani, azokat is folyton módosítják. És mindig felfelé.

Az idei évre tervezettnél csaknem két százalékkal magasabb infláció miatt nincs kizárva az sem, hogy a jegybank megemeli a kamatszintet. Ahelyett hogy a vállalkozói szférának kedvezve csökkentené. A magasabb kamatszint viszont azt eredményezi, hogy a központi költségvetés jövő évi több mint ezermilliárdos hiányát a kormány csak magasabb kamatteherrel tudja majd finanszírozni, ami miatt tovább nő az ország eladósodottsága.

Pikáns, sajátosan magyaros történet, hogy miközben az Országgyűlés a költségvetési törvényt tárgyalja, a miniszterelnök és pénzügyminisztere alperes egy kártérítési perben. Ennek az eljárásnak a tárgya pedig a tavalyi választási kampány, amelyben trükkök százaival hamisították meg a gazdasági mutatószámokat. A több mint száznyolcvan felperes úgy gondolja, hogy ezért Gyurcsánynak és Veresnek felelnie kell, és nem csupán a következő választásokon, hanem már korábban is kártérítést, illetve közérdekű bírságot kell fizetniük, ha a folyamatban lévő perben a bíróság elmarasztalja őket.

(Magyar Hírlap)