fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A 208 tettestárs nem menekülhet a felelősség elől
2007. december 4., 10:56
Sors! óraműved oly irtóztató— rajzolja az éji órán virrasztó honfi lelke rezdülését Arany. A szigorú kálvinista bölcsesség őrzi a lényeget.

Amikor Gyurcsány erőszakot tett övéin, megülték az MSZP-n belül a maguk december 5-éjét. A kétnapos eltérés is szerencsés, mert így érzékelteti, hogy az első árulást nem a lakosság követte el azon a fekete december 5-én, hanem az MSZP. Az MSZP abban a kampányban nem állította meg az Arturóját, aztán 2006. október 6-án sem (megint egy beszédes dátum!), és ahogyan a dolgok kinéznek, most sem állítja meg.

Az MSZP országgyűlési frakciójával felmosták a padlót. A honatyák és honanyák nagyvonalúan túlléptek a választópolgárok elsöprő többségének nyilvánvaló akaratán, magasról lesajnálják a szakmai szervezetek érveit (hogy az ellenzékről ne is beszéljünk) — és most azzal tették befejezetté politikai művüket, hogy a saját módosító indítványaikat is széjjeltépték őfelsége Gyurcsány Ferenc előtt hódolva.

Zárójelbe tették a demokráciát is. A képviselői jogokat sárba tiporva pénzbüntetéssel fenyegette meg a frakcióvezetés a központi akarattól eltérően szavazó képviselőket. És ők ezt is lenyelik!

Ez utóbbiról tudni kell, hogy ilyen nincs. Azaz van, megteheti a frakcióvezetés, hogy akármiért megbünteti a tagot, de a képviselői mandátum szabad, és a képviselő úgy szavaz, ahogyan ő akar. Miután voksát leadta, semmire sincs joga hivatkozni. A törvény és a szabad emberi lelkiismeret nem ismeri ezt a százezer forintos "érvet".

Jól van ez így. Még véletlenül azzal jönnének majdan egyesek, hogy ők ugyan nem értettek egyet az egészségbiztosítás privatizációjával, az egészségkassza kufárkezekbe juttatásával.

Soha ne felejtsék el a választók, hogy Gyurcsány Ferenc nem egyedül, hanem az MSZP és az SZDSZ teljes bűnsegédi (felbujtói?) részvételével adta el az egészségünket.

Egyetemleges felelősség terheli a bekövetkezőkért az MSZP összes képviselőjét, hiába adják majd az ártatlant. A szocialisták felszámolják a szocializmus mindazon "vívmányait", amelyekben van (volt) valami jó.

(Bognár Eleonóra)