Európában demokrácia, globálisan piacgazdaság nélkül e két cél nem érhető el. Csaknem két évtizeddel a piacgazdaságra és a parlamenti demokráciára való áttérés után szembe kell néznünk azzal a kockázattal, hogy a 21. század első évtizedeiben e két nemzeti célt már nem érjük el: gazdasági fejlettségünk nem zárkózik fel a nyugat-európai szintre, és a társadalom többségének életszínvonala sem éri el a nyugat-európai jólét szintjét. Miközben a rendszerváltás hajnalán Magyarországnak voltak a legjobb esélyei e célok elérésére, mára régiónkban a mi esélyeink szűnhetnek meg először a történelmi utolérésre. Eleve reménytelen volt az utolérés, vagy mi rontottuk el?

A sokkterápiák ára

Három sokkterápia határozza meg a mai magyar piacgazdaság torz szerkezetét. Az első az 1990-es évek elején követett mikro-sokkterápia, amikor a piacgazdaságra való áttérést erőltetett menetben hajtotta végre a gazdaságpolitika. 1991-92-ben az állam gyorsította és mélyítette a gazdaság magától beinduló válságát, amelyet a keleti piacok összeomlása és a politikai változások elkerülhetetlenül okoztak. 1989 és 1992 között az amerikai és az európai gazdaság recesszióban volt, ezért nem sokkolni kellett volna a magyar gazdaságot, hanem erősítő injekcióra volt szüksége. Az 1990-es évtized első felében másfél millió munkahely szűnt meg. Ez évtizedekkel később is állandósítja a költségvetés egyensúlyi válságát, mert ötvenhét százalékos foglalkoztatási rátával aligha lehet tartósan három százaléknál kisebb a költségvetés hiánya. A gazdaságpolitika nem az előző rendszerben kiépülő piaci és vállalkozói kezdeményezésekre épített, hanem sokkterápiával lerombolta ezeket, és helyükre egy erős, külföldi tulajdonú vállalkozói szektor épült fel. A belső piacot a privatizáció keretében globális szereplőknek adta át a magyar állam.

A második sokkolás 1995-96-ban, a Bokros-program keretében ment végbe. A sokkterápia szükségessége már indulásának pillanatában megszűnt, miközben kiindulópontja is hamis volt, mert nem futott fel a lakossági fogyasztás. A gazdaság a sokkolás nélkül gyorsabban kilábalt volna a piaci átmenet transzformációs válságából. Az 1997-től javuló gazdasági helyzet nem a sokkolás eredménye, hanem a Bokros-csomag ellenére javult az egyensúly és gyorsult a növekedés.

A harmadik sokkolás 2007-2008-ban következik be, és első két rokonához hasonlóan hibás gazdaságpolitika következménye, mert nem a foglalkoztatás bővítésével és magasabb növekedéssel teszi rendbe a költségvetést, hanem növekedési és foglalkoztatási áldozattal.
A javulás így csupán időleges lesz, az óriási áldozat pedig szükségtelen.

A sokkterápiák közös vonása, hogy téves diagnózison alapulnak, és hibás receptet követnek. Globális érdekeknek kedveznek, miközben a nemzeti és helyi érdekekkel szembemennek, diktatórikus módszereket alkalmaznak, kizárják a közmegegyezést, rombolják a társadalmi tőkét, és hatásuk hosszú időszakra visszaveti a magyar fejlődést.

Fonák fordulatok

Sokkolni azért "kellett", mert Magyarország önmagától más utat választott volna a piacgazdaság felépítésére. A sokkolás révén gyorsan végbementek azok a fordulatok, amelyek nem a korábbi gazdasági rendszer ellentétét, hanem fonákját hozták létre Magyarországon. A korábbi domináns állami tulajdon helyére túlsúlyos globális tulajdon állt, nem pedig olyan kiegyensúlyozott tulajdonosi szerkezet, amelyben a nemzeti, helyi magyar magán- és a globális tulajdon egészséges arányokat mutat. A belföldi természetes monopolterületeken a korábbi állami monopóliumok helyére magánmonopóliumok léptek, ahelyett hogy versenyhelyzet alakult volna ki. Az állami nagyvállalatok túlsúlyával szemben globális nagyvállalati túlsúly épült ki, egy egészséges, a kis- és középvállalatokra épülő vállalati szerkezet helyett. A régi állami eladósodást új követte, ahelyett hogy a cseh, szlovák, szlovén szintre mérséklődött volna eladósodásunk. Az állami vállalaton belüli rejtett munkanélküliség külső nyílt munkanélküliséggé alakult, nem jött létre teljes foglalkoztatás. A korábbi duális szerkezet egy új, kettős szerkezetnek adta át a helyét, amelyben a versenyképes exportálók és a lemaradó belső piacra termelők között nagy a rés. A korábbi rendszert társadalmi igazságtalanságok, bezáródó mobilitás, széttartó területi különbségek, rossz fizikai és lelki állapot, szabadsághiány és társadalmi elégedetlenség jellemezték. A fonák fordulatok következtében ezek fennmaradtak, miközben a szabadság hiányát a biztonság hiánya váltotta fel. A régi rendszer pazarló tervgazdasága és igazságtalan társadalma helyére egy hasonlóan pazarló piacgazdaság és torz társadalom lépett, egy nyugat-európai hatékony és társadalmilag igazságos szociális piacgazdaság helyett.

Az új rendszer Magyarországon a régi rendszer fonákja lett, nem az ellentéte. Nem őrzi a megőrzendő értékeket, mert az új mindenhol a régi helyére lép, nem mellé. Az új piacgazdaság összességében nem mutat hatékonysági többletet a régivel szemben. Az új rendszer rendre megismétli a régi rendszer hibáit az egyensúly felborulása, a növekedés feláldozása, az eladósodás, az alacsony foglalkoztatás, és az erőforrásokkal való pazarlás területén.

A kisiklás okai

A fonák fordulatok és a kiépülő torz piacgazdaság egy olyan átmenet következményei, amikor a globális érdekek a gazdaság minden lényeges területén győztek a helyi és nemzeti érdekek felett. Ez azért is következhetett be, mert a rendszerváltás előtti években és később is hiányzott a jövőkép és a nemzetstratégia. Ezek megalkotása azért maradt el, mert hiányoztak azok a közmegegyezések, amelyek a nemzetpolitika meghatározó kérdéseiben nyílt és érdemi vitában ütköztették volna az értékeket és érdekeket, majd megtalálták volna a közmegegyezés alapját. Az igazságos társadalom, a gazdasági utolérés, a népesedési és az egészségi fordulat, az erkölcsi megújulás, a valódi tudásalapú társadalom kiépítése és a többi szükséges és lehetséges nemzeti cél nem vált közmegegyezéssé.

Gyenge maradt a demokrácia, és torz a piacgazdaság, mert az elitek jelentős része csak önérdekét követte, és nem a nemzet érdekét, vagy a társadalom többségének érdekét.

A belső elitek önérdeke erős külső gazdasági, pénzügyi szereplők érdekével találkozott, és az erősen individuális magyar értékrend szabadon érvényesült azokon a területeken is, ahol azokat közösségi ellenőrzés alá kellett volna helyezni. A civil kontroll gyenge maradt, de a társadalom tisztánlátását az is megzavarta, hogy erős ideológiai töltéssel ment végbe a rendszerváltás. Az önszabályozó piac elve, a "legrosszabb magántulajdon is jobb, mint a legjobb állami" tétele, vagy a pénz és a tulajdon semlegességének eszméje olyan neoliberális gazdasági alapelvekre épül, amelyek hamisak, és mindenhol a külső erős gazdasági, pénzügyi szereplők érdekét képviselik a belső, gyengébb szereplőkkel szemben.

A rendszerváltás pillanata sem volt kedvező. Az 1980-as évek végére győzött a világban a neoliberális elmélet, amely már nem engedte meg, hogy a magyar piaci átmenet a korábbi európai szociális piacgazdasági elvek szerint menjen végbe. 1989 és 1992 között globális recesszió volt, amely a magas örökölt adósságállomány miatt eleve kényszerpályára terelte a magyar átmenetet. A politikai átmenet elvonta a figyelmet a gazdaságról, miközben a gazdaság rendre szűkítette a politika mozgásterét.