A legfrissebb GDP-adatok tükrében most már a jövő évre tervezett növekedés sem látszik reálisnak. Az elemzőközpontok sorra rontják le előrejelzéseiket, egyre kevesebben látják úgy, hogy a 2,8 százalékos fejlődés teljesíthető lenne. Pedig már a kabinet terve sem volt különösebben ambiciózus, hiszen 2008-ra messze a leglassúbb növekedést tűzte ki célul hazánk számára a közép- és kelet-európai új uniós országok versenyében.

Ha ennél is mérsékeltebb lesz a bővülésünk, csupán annyi változik, hogy a különbség még nagyobb lesz Magyarország és versenytársai között. Márpedig a különbségek óriásiak: a cseh és a lengyel gazdaság jelenleg hatszor olyan gyorsan növekszik, mint a magyar, Szlovákia esetében a mutató kilencszeres, a tíz új uniós közép- és kelet-európai tagállam átlagát vizsgálva pedig majdnem nyolcszoros. Az, hogy a magyar gazdaság növekedése a 0,9 százalékos ütemmel az utolsó helyen áll a 27 tagú EU-ban, nem arra enged következtetni, hogy túl vagyunk az átalakulás legnehezebb időszakán. S hogy miért nem tűnik reálisnak a jövőre ígért, szerény mértékű gyorsulás sem? Azért, mert továbbra sem látni azokat a növekedési forrásokat, amelyek biztosíthatnák a fellendülést.

A vállalkozásokat segítő érdemi reformok nincsenek, versenyképességünk csökken, a beruházások visszaesnek, az adóelvonás szintje pedig továbbra is az egyik legmagasabb az unióban. Az adóterhelés enyhülése ráadásul nem is várható a következő években, hiszen a konvergenciaprogram szerint még 2011-ben is nagyobb lesz a lakosságra és a vállalkozásokra nehezedő adóteher, mint tavaly volt, jóllehet az adó- és járulékemelések egy része már 2006-ban életbe lépett. Az európai uniós támogatások kétségkívül gyorsítanak majd a gazdaság fejlődésén, ám ehhez túlzott reményeket nem lehet fűzni. Erre egyre többen figyelmeztetnek, köztük az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdasági kamarák, amelyek szerint a kormány túlzott várakozásokat gerjeszt az EU-forrásokkal kapcsolatban.

Tény, hogy az uniós pályázatok igen lassan indulnak be, az utófinanszírozás és a túlzott bürokrácia miatt a kifizetések határideje eléri az egy-másfél évet, azaz a támogatások jótékony hatása jövőre még csak kismértékben lesz érezhető. Arról nem beszélve, hogy várhatóan közel sem tudunk majd annyi uniós pénzt lehívni, mint amennyit Bajnai Gordon és Veres János miniszterek kilátásba helyeztek, a támogatások százszázalékos lehívása eddig ugyanis egyetlen tagállamnak sem sikerült. A baj azonban nemcsak a következő esztendővel van, hiszen növekedési kilátásainkat több év távlatában is számos tényező korlátozza.

Az elmaradó reformok, a csökkenő versenyképesség, a magas adók, a vállalkozásfejlesztés hiánya azt eredményezik, hogy fejlődésünk üteme 3-3,5 százalék körül alakulhat 2009-től is, ami nem lesz elegendő a felzárkózásunkhoz és a munkahelyteremtéshez. A hatalom megtartását mint egyetlen fő szempontot képviselő gazdaságpolitika árát tehát még évekig fizetheti az ország. A költségvetés - többek között éppen a növekvő államadósság miatt fizetendő óriási kamatterhek következtében - sok esztendőn át kényszerpályán tud csak mozogni, s így éppen azokra a reformokra nem jut pénz, amelyek fel tudnák gyorsítani a stagnálás közeli állapotban lévő magyar gazdaságot.