- Öcsém, láttad, hogy odabasztam a kopasz fejére?

- Kurva jó voltál, és hogy visított a köcsög zsidónyaló!

- Egy darabig nem fog ugatni a szemét állat! - És hogy dőlt a vér a faszszopóból, mint a leszúrt disznó, olyan volt a rohadék!

- Igyunk még egy sört! Négy-öt csuklyás most büszke, és talán kissé izgatott.

Büszkék, mert nagy haditettet hajtottak végre. Nagy és gondosan kitervelt haditettet. Megtámadtak és összevertek egy idős embert. Természetesen lesből, mert azért vigyázni kell. Mit lehet tudni, hogy szemtől szembe mire képes az az öregember négy fiatal, erőtől duzzadó, vascsövekkel felszerelkezett támadó ellen. Jobb ez így, ahogy történt. Hiszen végül is győztek, az öreg már az életéért könyörgött, és még egy kis pénzhez is jutottak. Nem sok pénz, de néhány sörre elég. Ha nem lett volna a pénz, az sem baj, a dicsőség így is, úgy is az övék. Úgyhogy most büszkék. És izgatottak is egy kicsit. Hiszen hát a rendőrség mégis nyomoz. De azért túlságosan nem aggódnak. Az arcukat eltakarták, nem hagytak nyomokat a helyszínen, hát csak keressék őket a kékek. Majd megunják, aztán hazamennek. Négy-öt csuklyásnak igaza van. Még inkább, mint gondolják. Bolond lenne a rendőrség elfogni őket. A rendőrség senkit nem kedvel jobban, mint őket. A rendőrség sokat köszönhet nekik. Pénzjutalmat, előléptetést, új, izgalmasan modern felszerelést, fontosságot, a félelmet az egyszerű emberek szemében minden igazoltatásnál, meg úgy általában azt a szavakkal nehezen kifejezhető érzést, aminek hatására valahogy térfogata lesz a közrendőrnek is. Nem, ezeket a srácokat nem kell elfogni. Négy-öt csuklyás erre nem gondol. Nincs mivel gondolniuk erre. Arcuk nincs, nevük nincs, agyuk nincs, hazájuk sincs, mert az ilyeneknek soha nincs. Lelkük viszont van, hatalmas. Vágynak vele sok mindenre. Szabadságra például. De úgy, hogy más ne legyen szabad, mert úgy már semmit nem ér az egész. Arra is vágynak, hogy nyugodtan elmondhassák a véleményüket. De más ne! Mert akkor kap a pofájába, mint ez a kopasz vén köcsög, a zsidók kapcarongya. Ha ő is elmondhatja a magáét, akkor nem kell! Akkor beszéljenek a vascsövek. Azoknak mindig igazuk van. És még mindig nem ért véget a vágyaik sora. Azt is szeretnék, hogy figyeljenek rájuk. És figyelnek is rájuk sokan. Kénytelenek figyelni rájuk. Figyel rájuk a hatalmas tömeg, amelyik békésen ünnepelne. De négy-öt csuklyás ott fityeg rajtuk, csimpaszkodva, mint a véreb a vad fülébe. Nem akarunk ünnepelni, ha más is ünnepelhet! Akkor inkább ők se! Négy-öt csuklyásnak nem esik bántódása soha. Ez érthető. Eredményeik számosak. Állását köszönheti nekik Demszky Gábor. Népszerűségének fel-felfutását kapja tőlük a koalíció. Témáik legjaváért hálás a többségi média: de ordenáré antiszemitizmusukat nem rajtuk - dehogyis! -, hanem másokon kérik számon. A többségen. És bántódása is mindig másnak esik. Szász Károlynak. Révész Máriusznak. Ősz hajú uraknak, idős hölgyeknek, megriadt kamaszoknak. Most Csintalan Sándornak. Négy-öt csuklyás miatt mindent szabad. Négy-öt csuklyás felmentést ad mindenre. Egyszer, mielőtt felgyújtja, négy-öt csuklyásnak bele kellene néznie a kukába. Tükör az. Bátrak voltatok, srácok. Jól megadtátok Csintalan Sándornak. Meg persze a zsidóknak is, megint.