Sólyom László a minap bejelentette, Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát jelöli ombudsmannak. A köztársasági elnök úr a maga szokott határozottságával, az alkotmányosan rendelkezésére álló teret maximálisan kihasználva járt el. A parlamenti erőkkel való egyeztetés nélkül döntött és állt ki a nyilvánosság elé.

A szószólói intézmény egyébként úgynevezett alkotmányos fék. Szerepe a kormányzati, közigazgatási, esetleg bírói jogsértések elleni intézményes védelem, segítségnyújtás. Ezekre a posztokra kormánypolitikától minél távolabb álló embereket jó állítani.

A személyek megismertetése után különös dolog történt. Az MSZP véleményt formált, mégpedig ritka kivételképpen majdnem őszintén. Azt mondták, Péterfalvi Attilát nem fogják újraválasztani (hiszen ő most is adatvédelmi biztos, akit újrázásra érdemesnek ítél az elnök), Nagy Boldizsár esetében pedig "lelkiismereti szavazást" javasolnak (engednek?) a frakciónak.

Nagy Boldizsárnak azt róják föl, hogy "elvesztette a Bős-pert", ami nagyjából olyan logika, mintha a nácik a világháborús vereségért a nürnbergi ügyvédeket hibáztatnák. A Bős-pert az ökör kádári politika miatt veszítettük el, Nagy Boldizsárnak ebben az ügyben statisztaszerep jutott.

Péterfalvi Attila kapcsán viszont álljunk meg egy szóra.

Az ő esete ékesen példázza, miért lehetetlen a gyakorlatban együtt élni az MSZP-vel mint politikai erővel. Péterfalvi Attila hat éve adatvédelmi ombudsman, aki hozott azóta számtalan állásfoglalást, döntést kisebb és nagyobb ügyekben.

Az MSZP-nek nem volt fontos, hogy a hatéves működést akár csak egyetlen érdemi szó bírálattal illesse. Az elutasítás indoka: P. A. "közel áll" a Fideszhez.

Ismételjük meg: nem hoztak föl egyetlen döntést, határozatot, még egy félmondatnyi nyilatkozatot sem annak indoklására, miért volt rossz szószóló, vagy miben testesül meg ez a közelség. Péterfalvi közel áll és punktum.

Aki pedig közel áll a Fideszhez, abból ebben az országban nem lehet senki és semmi. Ez az MSZP személyi politikájának alaptétele.

Nem baj, ha az illető tökéletesen végzi a munkáját, nem baj, ha nemzetközi szaktekintély; ha "fideszes", repül. Ha nem lehet kirúgni, akkor is kirúgják. Ha törvény védi az illető posztot — éppen a demokrácia védelmében, a kormányzati túlhatalom ellenében! — akkor sebaj, akkor törvényt módosítanak.

Ide most beilleszthetnénk több telefonkönyvet. Azért mondunk telefonkönyvet, mert Medgyessy Péter a 2002-es választási kampányban azt mondta, "nem fogjuk lecserélni a telefonkönyveket", amivel azt ígérte meg, hogy nem lesz tisztogatás az állami apparátusban.

Természetesen akkor is hazudott. A kormányszerveknél, a minisztériumokban, a kormányzati tulajdonú intézményekben véres mészárlást hajtottak végre 2002-ben, és mint Péterfalvi esete is bizonyítja, a mai napig az a legfontosabb alkalmazási szempont, hogy az illető ne álljon "közel" a Fideszhez.

Aki nem lép egyszerre, az megy Mellár Tamás KSH-elnök és helyettesei, Baranyay László MFB-s elnök-vezérigazgató és helyettesei, Szász Károly PSZÁF-elnök és helyettesei, Kaderják Péter MVM-elnök után, sok száz, sajnos ezernél több ember nyomában.

Rendszerváltás ide, rendszerváltozás oda, ebben az országban ma — pláne a szűkülő gazdaság miatt — elemi létérdek jóban lenni az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. Sok munkahelyen aki őszinte, az egzisztenciájával játszik.

Nem volt ez mindig így. Az Orbán-kormány egyetlen jogszabályt sem változtatott meg, hogy legitimen kinevezett vezetőt kirúgjon. Maradhatott MNB-elnök Surányi, nem váltották le a Vám- és Pénzügyőrség parancsnokát, sem másokat, az meg végképp eszébe sem jutott senkinek, hogy titkárnőket, egyszerű előadókat, kistisztviselőket menesszen csupán azért, mert mondjuk a Horn-kormány idején lettek fölvéve valamelyik hivatalba.

Felháborító és hamis az az általánosítás, miszerint a "nagy társadalmi árok" kialakulásáért és elmélyüléséért a pártok közös felelősséget viselnek. Nem. Azt a bizonyos árkot az MSZP és az SZDSZ vállvetve ásták, közös erővel, és teljes mélységéért is ők a felelősek. A "Lop stop!" kampány, amely becsületes köztisztviselők ezreit rágalmazta, a Keller-államtitkárság, a KEHI meg az APEH politikai nyomozószervként működtetése, az abszurd rendőri eljárások 2002 májusa óta, ezek a kisebbnek látszó polgárháborús cselekmények egyenesen vezettek a tavaly októberi állami brutalitáshoz, és naivság azt gondolni, hogy az elmélyülő válságból már kifelé jövünk.

A képbe belefér a hatalom megtartásáért bármilyen eszköz bevetése: gondoljunk bele például abba, hogy a mi adónkból finanszírozzák évek óta a polgári értékrendűeket non stop gyalázó "közszolgálati" médiát és annak "sztár újságíróit" is.