Az egészségbiztosítás elmagántulajdonítása országos felháborodást váltott ki, a kormány törekvéseinek elutasítása oly sokféleképpen megosztott társadalmunkban példátlan egységet teremtett. Orvosok és betegek, szakmai szervezetek és szakszervezetek, az egészségügy és az egészségügy finanszírozásának szakemberei, a Magyar Tudományos Akadémia, civil szervezetek, önkormányzatok, a politikai ellenzék, a nagyobbik kormányzó párt agyonfegyelmezett parlamenti frakciójának egy része, a kisebbik kormányzó párt kiábrándult hívei, már mindenki tiltakozott, sztrájkolt, tüntetett és nyilatkozott, akinek nincs közvetlen üzleti érdekeltsége a dologban. Még a balliberális értelmiségi kórus se hozsannázott, vagy ez még hátra van.

Rossz illatú tócsa marad

Ettől függetlenül a mai napon országunk felszámolóbiztosa a parlamenti szavazógép működtetése útján begyűjt annyi szavazatot, amennyi a nagy üzlethez kell. Néhány hónapon belül a miniszterelnök csapatai élén az üzleti életbe távozik, koalíciós partnerének helyén egy rossz illatú tócsa marad, de ez már mind nem számít. Lesz új miniszterelnökünk, gründolnak neki új koalíciós partnert, az élet megy tovább.

Nem az a kérdés, hogy mindezt miért, mert hát készpénzért. Az ország legnagyobb spórkasszáját engedjük át, lényegében ingyen, a pénzügyi befektetőknek. Egész életen át rakosgatjuk bele a pénzt, hogy ha majd betegek leszünk, meggyógyulhassunk. A vevő kiadásai négy-öt év alatt megtérülnek a kivehető üzleti nyereségből, valamint a kiszolgáltatott gyógyintézetek és még kiszolgáltatottabb betegek rovására elérhető költségmegtakarításból. A kisebbségi tulajdonrészhez a többségi jogokat már szinte utánuk hajítjuk: a betegirányítás kiváltságát, a beleszólást a szolgáltatások árának és tartalmának megállapításába - csak vegyék, vigyék.

Alig leplezett korrupció

A kérdés az, hogy a jogállam csak az alattvalók kezét köti meg, akiknek végig kell nézniük, hogyan távozik Cipolla és társasága a gazdag zsákmánnyal, vagy pedig léteznek alkotmányos tényezők, amelyek megakadályozhatják a nemzet akaratával szembehelyezkedő kormányzati szándék véghezvitelét? A kilátások nem bíztatók. Az idén a nemzeti vagyont állami tulajdonként teljes egészében a kormány fennhatósága alá helyezte egy új jogszabály. Az adminisztratív intézkedés falvak százait kényszeríti iskoláik bezárására. Országos gyógyintézeteket elkótyavetyélnek, sürgős kezelésre szoruló betegek hosszú várólistákra kerülnek. A fülig adósodott állam 400 milliárdért föld alatti vasutat épít, miközben az ország vasúthálózata romokban hever; digitális iskolatáblákra többet költ, mint amennyit a kisiskolák tanárainak elbocsátásával megtakarít; a Művészetek Palotájáról kiderül - hogy csak egyet említsünk a felesleges és megalomán állami nagyberuházások közül -, hogy a kamatos kamatokkal mintegy százmilliárdjába kerül az adófizetőnek, de máris épül az új kormányzati negyed. Mindez folytonos tiltakozás és alig leplezett korrupciós ügyeletek közepette zajlik. (Mert minden autópálya valamelyik pártkasszába vezet.)

A kormány a tűzzel játszik

Egy üzleti támogatással rendelkező csoport, ha sikerül szavazatokra váltania drágán vásárolt médiabefolyását, legyen az az al-Kaida vagy a Vasgárda, ma Magyarországon négy évig korlátlanul garázdálkodhatna a közvagyonnal, s hozhatna törvényeket a saját belátása szerint. Demokráciában ez nem fordul elő: a hatalmi ágak egyensúlya biztosítja, hogy a valóban önmagukat kormányzó helyi önkormányzatok, a szakszervezetek és szakmai szervezetek, a köztársaság elnöke, esetleg a felsőház, a bíróságok stb. megakadályozzák a pillanatnyi többség felhatalmazására hivatkozó kommandó túlkapásait. A pártoktól független sajtónak érdekében áll a visszaélések leleplezése. A társadalmi önvédelem civil szervezetei nem a kormányzati támogatástól függenek, bátran képviselik a nép akaratát. S mindennek tudatában a politikusok nem kockáztatják könnyen elveszíthető hitelüket. Na persze, ami nincs (és nem is hiányzik), azt nem lehet elveszíteni.

A demokratikus jogállam eszközei egyébként mindenütt korlátozottak. Attól demokratikus, hogy ennek a tudatában van. Ezért teret biztosít a jogállami intézmények gyökeres kritikájának, a polgári engedetlenségnek. Ahol a jogállam hagyományai gyengék, eszközei erőtlenek, intézményeit megszállták a demokrácia élősködői, ott hamarabb jelentkezik az igény a végső eszközeinek igénybevételére. Ezek azonban veszélyes eszközök. A kormány a tűzzel játszik. Igaz, nem öncélúan. Hiszen a pecsenyéjét sütögeti.