fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szemfényvesztés
2007. december 17., 05:34
Csupa elszánt arc, bátran magasba lendülő karok a szocialisták hét végi választmányi ülésén. A csapat harcra kész, az egészségbiztosítás átalakításáról szóló tervezetet ma egyhangúlag megszavazza a parlamenti frakció.

Ami azt illeti, tényleg háborúban áll a két kormánypárt - de nemcsak a parlamenti ellenzékkel, hanem nagyjából az egész magyar társadalommal. Az Országházban ma a koalíció megnyerheti a csatát, de a szemben álló sereg nem vonul le a harctérről. Tovább folytatódik a küzdelem: sztrájkok, demonstrációk és útlezárások jelzik majd, hogy a nyilvánvaló hazugságra az ország nem akar engedelmesen rábólintani.

Az utóbbi időben ugyanis mást sem hallunk a több-biztosítós rendszer szószólóitól, mint azt, hogy a nemzeti kockázatközösség az új rendszerben is érintetlen marad. A gyökeres átalakításnak - mondják - kizárólag pozitív következménye lesz: az állampolgárért versenybe szálló biztosítók jobbnál jobb szolgáltatással akarnak győzni.

Szögezzük le: a nemzeti kockázatközösség foszlányaira szakad a törvény esetleges életbe lépésekor, hiszen a majd kéttucatnyi biztosító az egységes - demokratikus - elbánást nem teszi lehetővé. Húzzuk alá továbbá, hogy a nagyobb profitért folyó verseny kizárja a magas színvonalú általános szolgáltatás lehetőségét - ilyenben nem lesz részük, csak azoknak, akik megfizetik az extrákat. Hogyan beszélhetünk akkor szolidaritásról? És hogyan beszélhetünk az esetlegesen jóindulatú állami beavatkozás lehetőségéről, amikor az államnak csak szimbolikus többlettulajdona lesz az egészségbiztosításban?

Köztudott, hogy a szocialista országgyűlési képviselők között többen voltak olyanok, akik súlyos kétségeket fogalmaztak meg a tervezettel szemben. Maga a házelnök is szerette volna elérni, hogy halasszák el a szavazást. A kormányfő és pártbeli hűséges emberei azonban sikeresen seperték félre a frakcióban az ellenérveket. Nem hisszük, hogy a kételkedők azért váltak bizakodókká, mert a több-biztosítós rendszerről szóló maszlagot megetették velük. Egész egyszerűen értésükre adták: aki nem szavazza meg a tervezetet, annak nincs helye többé a koalícióban, talán még a pártban sem. A politikusi karrier végét jelentené, ha ma a nem gombot nyomják meg.

Véleményünk szerint még az MSZP frontemberei sincsenek meggyőződve a törvénytervezet előnyeiről. Ám a szabad demokraták ragaszkodnak hozzá, így az ellenkezés a koalíció felbomlását, a kormányzástól való búcsút jelentené.

Így válhat a magyarországi egészségbiztosítás rendszere a hatalmi dulakodás áldozatává. Természetes, hogy a társadalom nem hajlandó békésen asszisztálni ehhez a szemfényvesztéshez. Az emberek minden törvényes lehetőséggel élni fognak a valódi népakarat érvényesítése érdekében.

(Magyar Hírlap)