Egyeseknek áldás, másoknak, alighanem a túlnyomó többségnek átok lesz a globális felmelegedés - az viszont biztos, hogy valamilyen formában mindenkit érinteni fog.Gyakorlatilag minden szakértő egyetért abban, hogy a legsúlyosabb következményekkel éppen ott, a forró égövön kell számolni, ahol a legtöbb ember él. India, amely akkor valószínűleg a világ legnépesebb országa lesz, 2080-ra, amikor jelenlegi fő élelmiszer-termelő térségei elviselhetetlenül forrókká válnak, akár 40 százalékkal kevesebb élelmiszert termelhet, mint most. Csak itt százmilliók fognak éhezni, akárcsak Afrikában, ahol öt emberből négy földművelésből él, ám addigra a mostaninál csak 30 százalékkal kisebb termésre számíthatnak. Szenegálban és Szudánban teljes lesz az összeomlás, a The Washington Post által nemrégiben közölt becslések szerint ott csak a mostani élelmiszer-mennyiség felével számolhatnak. Latin-Amerikában átlagosan 20 százalékkal esik majd vissza az agrárszektor, ami még az olyan exporthatalmakat is éppen hogy önellátókká fokozhat le, mint Brazília.

2085-re az emberiség lélekszámának növekedése és a folyamatosan emelkedő fogyasztási igények miatt a jelenlegi élelmiszer-mennyiség háromszorosára lesz szükség, miközben egyes prognózisok szerint a ma megművelt földterületnek akár az egyharmadát is az üzemanyagként felhasználható etanol termelésére fogják használni. A tudósok már évekkel ezelőtt megkezdték a felkészülést egy új "zöldforradalomra": olyan növényi kultúrákat keresnek, amelyek egyszerre képesek a termést növelni és alkalmazkodni a változó körülményekhez. Például a sós talajvizet jól tűrő perzsa fűfélékkel keresztezéssel olyan búzafajokat hoznak létre, amelyek megélnek az emelkedő tengerszint miatt egyre sósabb ausztráliai talajban. Bangladesi farmokon próbálgatják az új, kétheti áradást is kibíró rizsfajtákat - a maiak a víz alatt már három-négy nap után elpusztulnak. A kukoricát ezzel szemben elsősorban a szárazsághoz kell alkalmazkodóbbá tenni, míg az ugandai kávétermelők számára az árnyat adó gyümölcsfáknak a cserjék sorai közé telepítése lehet a megoldás.

Az Egyesült Államokban a déli országrész visszaeső mezőgazdasági termelését részben ellensúlyozni fogják az északi magasabb termésátlagok. A gabona például csaknem a sarkkörig meg fog teremni - akár Alaszkában vagy a kanadai Labradorban. Szibéria is a gabonaövezet része lesz, Skandináviában pedig egyenesen virágzásnak indul majd a mezőgazdaság.

Magyarország az előrejelzések szerint megőrizheti mostani termelését, esetleg minimális csökkenéssel kell számolnia, ami még mindig a potenciális exportőrök közé sorolja. Sok mindennek azonban itt is változnia kell. Például kevesebb műtrágyát lehet majd használni, mert a nitrogén-oxid a szén-dioxidnál 300-szor erősebben járul hozzá a klímaváltozásban ludas üvegházhatáshoz. A szántás helyett elterjedhet a közvetlenül a tarlóra való vetés, amellyel csökkenteni lehet majd a talaj kiszáradását és szén-dioxid-kibocsátását - nem beszélve a traktorok megspórolt üzemanyagáról.

A norvég Spitzbergákhoz tartozó Svalbard szigetén, az Északi-sarktól alig 600 kilométerre már dolgoznak a homokkőhegyek alatt 130 méter mélyen vezető alagúton, amelyben sok ezer növényfajta genetikai kincseit őrző vetőmagbankot alakítanak ki. Sosem lehet ugyanis tudni, mikor milyen tulajdonságokra lesz szükség, márpedig a génkezelt élelmiszerrel szemben komoly ellenérzések, illetve környezetvédelmi aggályok fogalmazódnak meg. Az elmúlt évszázad során az angliai Wakehurst Place és a szentpétervári Vavilov Intézet vetőmagbankjai is megbízható menedéknek bizonyultak, így remélhető, hogy a növénynemesítéssel foglalkozó tudósok következő nemzedékeinek is lesz mivel dolgozniuk.