Tisztelt Kongresszus, tisztelt Elnökség, Hölgyeim és Uraim, kedves testvéreim!

Divatos dolog szembeállítani egymással az érzelmi és az értelmi politizálást. Való igaz, hogy nem jó, hogyha érzelmeink netalán elragadnak bennünket, de még igazabb véleményem szerint az, hogy népünk szeretete, Krisztus szerelme nélkül nem lehet jól politizálni. Érzelmi alap nélkül a szenvtelen racionalizmus tévútra vezethet bennünket. Ez jutott eszembe, amikor Isten igéjét olvastam Ézsaiás próféta könyvében, mely így szól: Sionért nem hallgatok, és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az ő igazsága és szabadulása, mint a fáklya tündököl. Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő, mikor anyád sikolt? - kérdezi Dsida Jenő egyik Erdélyről szóló nagy versében. Jókai Anna is ezt írta: melegítsd eszünket, okosítsd szívünket - hallhattuk az előbb. Erdélyről még kevésbé lehet érzelemmentesen szólni, különösképpen mostanság nem, amikor újból visszatérni látszik az államközi és pártközi politikai diskurzusba a régi időket idéző elvtársi hangvétel és semmitmondás.

Engedjétek meg, engedjék meg, hogy érzelemmel teljesen eme nemes szubjektivitás jegyében a napirendi kiegészítés mentén szóljak elsősorban Erdélyről, a határon túli magyarokról, akiknek testvéri szolidaritását és üzenetét tolmácsolom. A dolgok közepébe vágva helyzetünkről és ezen belül is a státustörvényről kívánok szólni. Minden látszat ellenére az utóbbi közel másfél évtizedben is tovább tartott Erdélyben a magyar, illetve a többségi román politika trianoni korszaka. 1989-ben már-már véget érni látszott ez a gyászos időszak, de valójában változott formában mindmáig tovább tart ez a korszak: egy tudatos, jól felépített román nemzetstratégia érvényesül, mely beolvasztásunkra, teljes kiszorításunkra, az egységes román nemzetállam megteremtésére irányul változatlanul - hangsúlyozom, változott formában. Ezt tükrözi egyebek mellett a legutóbbi népszámlálás. A legutóbbi tíz év alatt abszolút értékben nagyobb volt az erdélyi magyarság számbeli vesztesége és akkor még nem szóltam egyéb vonatkozásokról, mint a megelőző 910-től tartó időszakban együttvéve. A megtévesztő, hagyományos román kirakatpolitika feledtetni kívánja ezt a valóságot, de mondom: a modellértékű román kisebbségpolitikáról szóló, egyre erősödő nemzetközi közvélemény egy egészen más valóságot takar. Nos, a román nemzetstratégiáról beszéltem.
Újból meg kell állapítanom, hogy teljességgel vagy nagymértékben hiányzik egy hasonlóan erős magyar nemzetstratégia. Évtizedek óta várat magára, és mostanra pedig minden eddiginél távolabbra került tőlünk. A státustörvény kezdetét jelenthette volna egy magyar nemzetstratégia kialakulásának. És még nem veszítettük el a reményt, hogy kezdetét is jelenti, jelentheti. A maga nemében előzmény nélküli korszakos politikai előrelépésként ítélem meg a törvénynek a meghozatalát. Konszenzussal alakult ki 93 százalékkal, a határon túli magyarság képviselőinek 100 százalékos támogatásával, a határokon átívelő nemzetegyesítés politikájának fontos részeként és eseményeként. Azonban alighogy életbe lépett, íme, áldozatul esni látszik a belső pártharcoknak, a hatalomra került pártok obstrukciójának, a volt kisantanti országok nacionalizmusának, a trianoni békekötést ránk erőltető európai hatalmak ignoranciájának. És most megmentéséért folyik a szívós küzdelem. Folyik ez a küzdelem a MÁÉRT-on. Ennek a küzdelemnek adtak nagy lendületet Csoóri Sándor költő és társai, akik beindították a státustörvény védelmében az aláírásgyűjtő mozgalmat. Ezt vállalta magára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot kezdeményező testület és az ezt elindító erdélyi fórumok. Érmihályfalván tegnap adtunk át 22 ezer aláírást éppen Csoóri Sándor költőnek, melyet a Partiumban gyűjtöttünk. És megemlítem még ebben a sorban, hogy pénteken, 15-én Budapesten a Batthyány Alapítványnál Tóró T. Tibor képviselővel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményező testülete ügyvivő elnökének a részvételével egy sajtóértekezletet tartottunk, melyen felhívást tettünk közzé a határon túli magyarokról szóló törvény védelmében. Remélem, eljutott sokakhoz, és főképpen remélem, hogy eljutott a címzettekhez. Ugyanis szövetségeseket keresünk a státustörvény érdekében és védelmében Magyarországon, az anyaországban a pártok között, elsősorban itt, a Fidesz - Magyar Polgári Pártban, a nemzeti polgári mozgalom ezernyi egyesületében, de hasonlóképpen a határon túli magyar pártok és szervezetek körében, ezenképpen a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben, de nem utolsó sorban a magyar kormányban és a kormánypártok között is szövetségeseket és támogatókat keresünk, hogy ne lehessen elsúlytalanítani, meggyengíteni vagy éppenséggel elmagyartalanítani a státustörvényt, ahogy egy román lap megírta.

Meg kell értenünk, Hölgyeim és Uraim, kedves testvéreim, hogy a státustörvény esetében nem csupán kedvezményekről van szó, talán nem is kell mondanom, hanem egy magyar nemzetstratégia ígéretét hordozó törvényről és dokumentumról, amely talán a trianoni korszak végét is jelezheti, mert addig nincs esélyünk a megmaradásra, amíg ez a korszak nem ér véget. Nem érhetjük be engedményekkel, holmi kedvezményekkel, hanem a nemzethez való tartozásunk alapján alanyi jogok kivívására törekszünk, melyek nem Verheugen úr, vagy Nastase és Dzurinda miniszterelnökök kegyeiből járnak nekünk. Megalázó is volna, ha nem alanyi jogon kérnénk és tartanánk igényt erre a törvényre és jótéteményeire. Szégyenletes dolog diszkriminációról vagy a diszkriminációt kizáró európai normákról, elvekről beszélni pont nekünk, akiket évtizedek óta olyan súlyos diszkrimináció súlyt. Ha valaki, akkor a csonka magyarság, a határon túli kisebbségi nemzetrészek jogosultak diszkriminációról beszélni Európában és odahaza. Jól mondja Rolf Eckeus, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, hogy uniós kisebbségvédelmi rendszer kialakítására van szükség még mielőtt a tagjelölt országok csatlakozása megtörténne, mert ellenkező esetben a többségi nacionalizmusok esetleges felerősödése katasztrofális következményekhez vezethet. Így fogalmazott nemrégen a főbiztos, mivel a csatlakozás után már igen bajos volna változtatni a szabályokon.

Tisztelt Kongresszus!

Kérem, ezúton kérem, hogy felhívásunkat szívleljék meg, és foglaljanak állást a státustörvény ügyében, de már nyitott ajtót zörgetek. Darabokra szakadva csak széteső kisebbségi nemzetközösségek vagyunk, amik külön-külön csekély eséllyel vívjuk harcainkat. Együtt viszont, a határon átívelő nemzetközösség részeként erősek lehetünk és a magunk 15 milliójával még csak kicsinyek sem vagyunk.
Azt mondom, hogy merjünk egyek és nagyok lenni, ahogy a Miniszterelnök Úr fogalmazott. És mondom úgy is, mint akik beleillünk a nemzetnek abba a szövetségébe, amely a mai napon is alakulófélben van. Ez nem pártszövetség, ha jól értem, hanem nemzetszövetség.
Köszönjük Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak, Farkas Flóriánnak és társaiknak, barátainknak, hogy eljöttek Bethlen Gábor szobrának felavatására most vasárnap Nagyváradon. Az ő igen híres jelmondatával fejezem be beszédemet. Sic deus pro nobis vis contra nos. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? De rögtön mellé kívánkozik II. Rákóczi Ferenc zászlós jelmondata, annál is inkább, mert a szabadságharc kitörésének három százados évfordulóját ünnepeljük: Cum deo pro patria et libertate. Istenben bízva, ezen jeligéktől vezéreltetve kérem, hogy Isten, áldd meg a magyart!