Ezt a vereséget, paradox módon, a saját gazdái mérték az államra, épp azok, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy óvják és védjék. A magunk mögött hagyott esztendő szomorú - és fontossága ellenére sokak által még fel sem ismert - újdonsága, hogy a szociálliberális kormányzat immár nem pusztán újabb és újabb pénzek kisajtolására, újabb és újabb hadállások megkaparintására törekszik. Többet akar: magát az államot, a nemzet politikai képviseletét akarja lebontani. Mert az útjában áll. Ez pedig minden korábbinál veszélyesebb fejlemény, hiszen az európai történelem egész menete arról tanúskodik, hogy az állam felszámolása a nemzetre nézve is romboló hatású. Az állam működőképességének az elveszítése, az államnak a közjó fogalmától való teljes elszakítása a nemzeti létet fenyegeti - így tehát minket is. Valamennyiünket.

Az államtalanítás forgatókönyve

Konkrétabban fogalmazva: 2007-ben nehezen visszafordítható lépések történtek államunk teljes leépítésének és ellehetetlenítésének céljából. Cinikusságukban párjukat ritkító intézkedések... A nemzeti vagyon kiárusítását engedélyező törvénytől a kockázatközösségen alapuló egészségügyi rendszer szétveréséig minden ez a célt szolgálta. Önmaga ellen fordul az állam? Igen, a megütközés jogos, ez a képlet abszolút rendhagyó, s talán mindennél jobban tükrözi helyzetünk már-már kafkai abszurditását. S mindehhez lelkesen asszisztál az a kormánypárti "mandarin értelmiség", amely - Kodolányi Gyula találó kifejezésével - "konzumidiotizmust" szállít a tömegnek, s eközben az egymás iránt érzett felelősségnek még az eszméjét is megpróbálja száműzni a közgondolkodásból. Az idevezető folyamat persze nem tavaly kezdődött. A gyökerek egészen a neoliberalizmus elveit összefoglaló "washingtoni konszenzus" hazai térnyeréséig nyúlnak vissza, a közvetlen előfeltételt pedig az a csapás biztosította, amelyet 2006 őszén mértek a demokráciára hazánkban. Kétségtelen: államunk leépítéséhez a demokráciának és a jogállamiságnak a budapesti utcákon elszenvedett veresége nyitotta meg az utat. Az ekkor történtek hatása, ma már világosan látszik, jóval súlyosabb volt, mint akkoriban föltételeztük: társadalmunk azóta sem tudott felállni a padlóról. Mint emlékezetes, az őszödi beszédet követő pár hónap megmérte - és gyengének találta - közjogi intézményrendszerünk konfliktuskezelő képességét, s napirendre tűzte azt a kérdést, hogy a kialakult válsághelyzetben kínálhat-e megoldást a közvetlen demokrácia lehetséges eszköztára. Nos, társadalmunk nem tudott választ adni erre a dilemmára, így nem véletlen, hogy a 2007-re jósolt "forró ősz" is elmaradt.

Apátiába süllyesztve

Ne kergessünk illúziókat: a magyar társadalom gyenge, képtelen a közösségben való gondolkodásra, és híján van az önvédelmi reflexeknek. Vajon mi mást mutatott a "nagy" decemberi sztrájkok látványos, bár a jobboldalon csak félig bevallott kudarca? S épp ezért nem engedheti meg magának még jó ideig azt a "luxust", hogy gyenge, semmilyen feladatot sem vállaló, mihaszna állama legyen. Egy olyan öntudatos, erős belső kohéziójú, a hagyományait büszkén ápoló társadalom, mint például az amerikai, jól ellehet egy gyenge állammal is, a gyenge társadalom - gyenge állam képlete nálunk viszont katasztrofális hatású lenne. (Egy olyan államvezetés persze talán még Amerikát is romba döntené, amely hatalmas összegeket présel ki a társadalomból, de jószerével semmit sem ad érte cserébe...) Semmi sem félrevezetőbb tehát, mintha e tekintetben az angolszász példákra hivatkozunk. Akik ezt teszik, azt az alapvető konzervatív felismerést hagyják figyelmen kívül, hogy következetesen tartózkodni kell bármiféle minta kritikátlan másolásától.

A jövő év dilemmája

Bátran megjósolhatjuk: az utókor minden bizonnyal történelmünk legrosszabb emlékű évei között tartja majd számon a most búcsúztatott esztendőt. Nem csoda, hogy szinte mindannyiunknak olyan rossz a közérzete, s újra meghatározó életérzéssé vált az abszurd és a diszharmónia.

De ne felejtsük el, rajtunk is múlik, mi történik 2008-ban. Az a kérdés, hogy folytatódik-e és kiteljesedik-e az állam lebontásának folyamata, vagy a civil mozgalmak mozgósítható erőire támaszkodva, sikerül visszaszerezni és a társadalom szolgálatába állítani államunkat. Aligha kétséges, hogy ebben a küzdelemben melyik oldalra kell állnunk.