- Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá, nem hirdetem ki - ezek Sólyom László december 27-i szavai. Számítani lehetett arra, hogy az államfő valamilyen kifogást emel a december 17-én nagy viták kereszttüzében fogant, ám végül elfogadott törvénnyel kapcsolatban. Ugyanakkor sokakban csalódást is okozott, hogy nem az Alkotmánybíróság elé utalta. Mi vezethette a köztársasági elnököt, hogy nem fogalmazott meg erősebb kritikát?

- Meglehetősen érthetetlen, illetve logikátlan, amit a köztársasági elnök ebben az esetben tett. Az teljesen nyilvánvaló volt: csak úgy, egyszerűen aligha írhatja alá a koncepciót. Az a társadalom-lélektani helyzet, ami Magyarországon kialakult, teljesen képtelenné tette volna a "sima" jóváhagyást - ezt nyilván az államfő is tudta. Az elmúlt 17 évben ez az első olyan eset, amikor legalább 70-80 százaléka a magyar társadalomnak - párthovatartozás nélkül - valami nagyon lényeges, illetve hosszú távú, a jövőt meghatározó kérdésre nemet mond. Méghozzá markánsan, nyersen. Ebben az esetben a - valamilyen értelemben mégiscsak a nemzetet, annak véleményét megtestesítő - köztársasági elnöknek egyszerűen aláírni a törvényt képtelenség volt. Ami azonban igazán logikátlanná teszi a reakcióját, hogy amit elmondott, abból világosan kiderül: a szakmai logikák, illetve az uralmi logikák szerint, valamint az alkotmányosság logikája szerint is minősíthetetlen produktum, amit az asztalára letettek a kormánypártok. Tehát három dimenzióban is tagadnia kellett volna az államfőnek, ebből pedig logikusan következik, hogy az egyetlen olyan fórumhoz kellett volna delegálni a tervezetet, amelyiknek pontosan az a feladata, hogy - főleg az alkotmányosság szempontjából - felülbíráljon minden a parlament által készített törvényjavaslatot. Ezt nem tette meg, s ezt teljesen logikátlannak vélem.

- Az államfő kiemelte, probléma van a társadalmi legitimációval is, hiszen a kormányzat sokak véleménye szerint nem társadalmi-szakmai egyeztetést folytatott, hanem diktátumokat adott. Ennek folyománya, hogy semmilyen civil-társadalmi, illetve szakmai támogatottsága nincsen az említett egészségügyi tervezetnek. Nagy valószínűséggel kis változtatásokkal, de csapásirányában változatlanul fogadja majd el újra a törvénytervezetet a parlamenti szavazógépezet...

- Egészen biztos, hogy az első adandó alkalommal a koalíció újra megszavazza a koncepciót változatlan formában, nagyjából ugyanolyan eredménnyel, mint ahogy ez már megtörtént egyszer. Ez ugyan arcátlanság, ám ezt eljátszották már a kórház-privatizációs törvénnyel kapcsolatban is még Mádl Ferenc idején. A változatlan formában történő újbóli megszavazás teszi majd igazán képtelenné az elnök mostani döntését. Tudnia kell: őt személy szerint is, illetve a köztársasági elnöki intézményt is roncsolni fogja ez a tény, és akkor már Sólyom László számára semmilyen mozgástér nem marad. Emellett majdnem biztosra vehető az is, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a törvényt.

Érdemes megemlíteni, ezt a törvényt alapvetően nem a kormány, hanem az SZDSZ hozta létre a tőle megszokott kegyetlen, brutális gátlástalansággal. Pontosan úgy, mint minden olyan döntést az elmúlt 17 évben, amely pusztította, pusztítja a magyar társadalom társadalmi, gazdasági, kulturális talapzatát. E folyamatok mind viselik az SZDSZ keze nyomát, az összeset ez a párt kezdeményezte, és brutális kegyetlenséggel véghez is vitte függetlenül attól, hogy ez a szerveződés mindig kisebbségben volt. Azonban a diktátumra való képessége ettől függetlenül semmit sem változott.

- Honnan ered ez a fajta befolyásolási képesség? Azért érdekes ez, mert az SZDSZ jelenleg 1 százalékon áll. Ha picit szigorúbbak vagyunk, azt mondhatjuk: ez gyakorlatilag semmilyen társadalmi támogatottságot nem jelent. Elképzelhető, hogy a következő választásokon az SZDSZ kihullik a parlamenti patkóból? Ha igen, megmaradhat-e a befolyása az ügyek felett?

- Itt van egy súlyos optikai csalódás - a rendszerváltás rendszerének válsága többek között éppen ennek is a következménye - a magyar politikai rendszerrel kapcsolatban, amelyet alapvetően az uralkodó politológiai nézetrendszerek hoztak létre, erősítenek meg, illetve kényszerítenek rá a magyar társadalomra. Az uralkodó politológia - mindegy, melyik politikai oldalról beszélünk - egyformán ezt a hamis nézetrendszert erőlteti. Ez a nézet evidenciának tartja, hogy a ma, illetve az elmúlt 17 év során a parlamentben lévő politikai alakzatok a szokványos, nyugati polgári demokrácia értelmében pártok lennének. De ez nem így van. Magyarországon ugyanis két alapvető típusa van ezeknek az alakzatoknak, és egyiknek sincs különösebb köze a pártokhoz.

Az egyik az úgynevezett politikaipari holding. Ez bizonyos értelemben a mindenkori két nagy párt. Ezek olyan holdingok, amelyek legalább egy tucat pártból állnak, csak ezek belátták: egyedül semmire sem mennének, és emiatt egy ilyen politikaipari holdingba kell behúzódniuk annak érdekében, hogy egyáltalán bármilyen esélyük legyen a kormányzati hatalom megragadására. Politizációs értelemben nem a jobb- és a baloldal jelenti az igazi törésvonalat. Nem közöttük, hanem bennük van a törésvonal. Vagyis azok között, akik a kollaborációt - a minket éppen függésében tartó birodalommal való együttműködést - választják, illetve azok között, akik valamilyen alkupozíció megszerzéséért fáradoznak a magyar társadalom érdekében. Magyarország 500 éve birodalmi függésben van, a rendszerváltás is csupán egy birodalomváltás volt, most egy másfajta birodalmi függésbe léptünk át.

A függés azt jelenti: a politikai elit minden csoportjának valamilyen választ kell adnia arra, milyen mértékben együttműködők a globális birodalommal, vagy milyen mértékben próbálnak kísérletet tenni arra, hogy megvédjék a gondjaikra bízott nemzetnek mint közösségnek az alapvető stratégiai céljait. Egy nullától százig terjedő skálán szemléltetve azt mondanám, hogy a nulla a kollaboráció teljes tagadását, a százas pedig a tökéletes behódolást jelenti. Utóbbi azonban már nemcsak a birodalom totális kiszolgálását, valamint a társadalom kiszolgáltatását jelenti, hanem azt, hogy még ki is találjuk a globális birodalom gondolatait, és próbáljuk azt is előre teljesíteni. Jelenleg nagyon közel vagyunk a totális behódolás állapotához. Mindenki tudja: egy évtizeden belül a szó szoros értelmében reprodukciós katasztrófába torkollik ez a szörnyűség, amennyiben ezt nem tudjuk megváltoztatni. Tehát a vita a holdingokon belül van azok között, akik a teljes behódolás mellett állnak, illetve akik alkupozíciót akarnak kiharcolni a nemzet számára, vagyis meg akarják őrizni a nemzet anyagi és szimbolikus javakban meglévő értékmezőit vagy legalább azok maradékát.

- És az SZDSZ hol helyezkedik el ezen a palettán?

- Az SZDSZ szerepével kapcsolatban elmondható: ha a nagy holdingokba rejtett pártok egy része különböző szinteken kollaboráns, akkor az SZDSZ maga a "laboráns". Ez a szerveződés a rejtett birodalmi erőszakintézmény közvetlen betüremkedése a magyar politikai rendszerbe, és ilyen értelemben a rendszerváltás politikai rendszerének válságát éppen az okozza, hogy van egy erő, amely nem valamilyen formában viszonyul a birodalomhoz, hanem azon keresztül maga a birodalmi hatalomgazdaság hatol be az SZDSZ-nek nevezett politikai alakzaton keresztül a magyar politikai erőtérbe. Ez egy olyan súlyosan patologikus jelenség, amely önmagában is elégséges ahhoz, hogy a rendszerváltás bukásához vezessen. Erre egyébként a magyar társadalomnak - nagyon helyesen - egy egészséges irányba mutató reakciója volt, hogy folyamatosan kihátrált az SZDSZ mögül, így mára törpepárttá silányította azt, és remélhetőleg a következő választások alkalmával ki is buktatja a parlamentből. Ez egészséges életerőről tanúskodik. Persze, ha az SZDSZ nem létezne, a birodalom érdekeiben eljáró erő akkor is jelen lenne minden kormányban, és akkor is többségben lennének. Tehát a birodalomnak nincs mitől tartania, mindig lesz, aki kiszolgáltassa számukra értéktereinket.

- Melyek ezek a terek?

- Emlékezzünk, hogy már az első és második kormányzati időszakban az élet legalapvetőbb feltételeit, az élelmiszer-gazdaságot, a gyógyszeripart, illetve az energetikát "nyelte el" a globaloprivatizáció folyamata. Az élet alapvető feltételeinek kiárusítása után sorra került a pénzügyi és bankrendszer, a biztosítási és a nagy infrastrukturális rendszerek. Most pedig a legkényesebb szférát, az emberi létezés fizikai és szellemi alapjait jelentő oktatási és egészségügyi rendszert szolgáltatják ki a globaloprivatizátoroknak. Ez a kegyelemdöfés.

- Az idei esztendő a demonstrációk éve volt. Van-e remény arra, hogy a magyar társadalom végre öntudatára ébred, és az akaratát rákényszerítheti a kormányzatra legalább olyan szinten, hogy az változtasson valamit a politikájának irányán? Igaz, ehhez szükség lenne a demokratikus attitűd minimumára is, vagyis meg kellene hallani a társadalom hangját, amire alig-alig akad példa.

- Reménykeltő jel, hogy az elmúlt közel 20 évben először fordult elő, hogy a demonstrációkon megszólalók szándékosan és nagyon biztató fogalomkészlettel hangsúlyozták, a demonstrációk nem pártpolitikai rendezvények. Tehát az uralkodó hamis politológiai nézetekkel szemben a valóságot próbálták meg ábrázolni. Vagyis azt a tényt: a magyar társadalom legalább 90 százaléka kárvallottja az egész rendszerváltás folyamatának, a kifosztott globalopáriák sorsára jutott és folyamatosan süllyed népesedését, egészségügyi helyzetét és anyagi viszonyait tekintve is. Ennek következtében, ha nem fog össze ez a hatalmas társadalmi tömeg, hanem változatlanul egymást pusztítja, valamint egymás rovására próbálna elérni valamilyen eredményt a jelenlegi válságos helyzetben, akkor az kikerülhetetlenül katasztrófához vezet.

Nem lebecsülve ezeket a néhány ezres demonstrációkat, tudomásul kell venni: a kifosztott többségnek csak elenyészően kis része aktív ezekben a megmozdulásokban. Szerencsére a közvélemény-kutatások azt jelzik: a társadalom egyértelműen állást foglal ezekben a kérdésekben. Jelen esetben adva van egy nagy erejű kérdés - az egészségügy átalakítása -, amiben a magyar társadalom nagy része azonos véleményen van, és határozottan nemet mond valamire, amiről joggal érzi, hogy a jövőjét veszélyezteti. E megmozdulásoknak az az igazi jelentősége, hogy valószínűleg egyre inkább tudatosítják a társadalomban: személy szerint Gyurcsány Ferencet el kell távolítani, ezt a kormányt le kell váltani. Ezek szükséges, de nem elégséges feltételei annak, hogy valamilyen megoldást találjunk azon elroncsolódási folyamatok megállítására, amelyek ma Magyarországot nyomják.

Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy Magyarországon tudatos népirtás zajlik - márpedig ez történik, hiszen 700 ezerrel többen haltak meg az elmúlt 25 évben, mint amennyien születtek -, akkor van egy "bérgyilkos", aki ezt megteszi, és ezt a szerepet nyilván a kollaboráns struktúrák, illetve a laboráns játssza el. De itt nem elég egyszerűen a bérgyilkos szerepére rámutatni, hanem azt a folyamatot is fel kell tárni, hogy ki a megbízó, illetve miféle globális struktúrák állnak a közvetlen megbízók mögött.

- Ha e két feltétel teljesül, mi lenne a következő lépés?

- Ha az említett feltételek teljesülnének, ez valószínűleg kijózanító hatással lehetne a következő kormányokra is. Ebből a kudarcból - amiben a magyar társadalom jelenleg vegetál -, bármekkora többséggel is győznek egy következő kormányt alkotó erők, legalább annyit kellene tanulniuk, mint annak, amelyik most megbukik. Ugyanis nem lehet onnan folytatni, ahol abbamaradt ez a folyamat. Azt kell megtanulnia a következő kormányoknak, ha nem mondjuk ki, hogy a süllyedésnek az alapvető oka a túldimenzionált birodalmi kifosztás, és nem teszünk eléggé határozott javaslatot a birodalomnak arra, hogy a függési rendszer anyagi és szimbolikus javakat szállító, mozgató szivattyúit hogyan állítsuk át, akkor a reprodukciós katasztrófa elkerülhetetlen.

A lényeg: nem elég apróbb kozmetikázás a rendszerváltás rendszerén, hanem radikális fordulatra van szükség. Teljesen át kell alakítani a birodalmi szivattyúkat, új alkukat kell kicsikarni.

- Gyurcsánynak mennyi ideje lehet még hátra a bársonyszékben annak ellenére, hogy úgy tűnik, teljesen megfelelő emberükre leltek a pénzügyi körök? December 17-én, a végszavazáskor hangyányit megerősödött ugyan, de az kijelenthető: nem olyan fényes már a páncél.

- Emlékezzünk, 2004-ben Gyurcsány mellett Kiss Péter is jelölt volt Medgyessy Péter helyére. Az MSZP döntése előtt egy nappal a Financial Times terjedelmes cikkben foglalkozott az akkori magyar helyzettel. Egy szalagcímben az állt: a magyar szocialisták arról dönthetnek, hogy Tony Blairt vagy Leonyid Brezsnyevet kívánják-e miniszterelnöknek. Amikor a globális gazdasági hatalom zászlóshajójának minősülő Financial Times - ami a világ talán legerősebb véleményhatalmát képviseli - ilyen brutális egyértelműséggel, az elfogulatlanságot a lehető leggátlástalanabbul megsértő módon jelzi, hogy a globális főhatalomnak ki az igazi kiválasztottja, nagyon durva inszinuáció volt személy szerint Kiss Péterrel, de a nem teljesen kollaboráns szocialistákkal szemben is. Az üzenet az volt: mi egy abszolút kollaboránst akarunk a kormány élére. Ez egyértelműen jelzi, hogy ők megtalálták a megfelelő személyt Gyurcsányban, aki valóban kíméletlenül véghez is vitte a főhatalom kívánságait. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Vagyis elképzelhető, hogy a globális főhatalom is belátja, elhasználódott az emberük, akitől gyorsan, a lehető legkisebb veszteséggel, minél előbb meg kell szabadulni. Nem elképzelhetetlen, hogy ez a folyamat már el is indult. E lehetőség folytatása, hogy a helyére is egy hasonló személyt ültetnek - a globális hatalomgazdaság jól kipróbált ügynökét, legalább fél tucat ilyen személy is számításba jöhet -, ám a stratégia marad a régi.

Másik lehetőség: a főhatalom magán a stratégián is változtathat, így teret nyit a kissé mérsékeltebb, kevésbé gátlástalan kollaboráns szocialistáknak is. Itt akkor képbe kerülhet a józan neokádárista Kiss Péter, vagy a népnemzeti stratégiákban is gondolkodni képes Szili Katalin. Elképzelhető azonban, hogy a globális főhatalom belátja azt is, ebben a formában a kormányzás sem folytatható, tehát kegyesen beleegyezését adja, nem akadályozza meg, hogy a folyamatok egy előre hozott választásokba torkolljanak. Ez azonban a jelenlegi állás szerint a jobboldal, döntően a Fidesz győzelmét hozná. Egy ötven százalék feletti győzelem igen erős felhatalmazást adna a Fidesznek, ebben az esetben pedig a forgatókönyv tovább folytatódik.

Lehetséges, hogy ebbe a helyzetbe a globális hatalom csak úgy menne bele, hogy ha eleve biztosította a leendő Fidesz-kormányon belül, hogy a globalokollaboráns erők legyenek elsöprő fölényben. Ez azt is jelentheti: annyira erősek a jelenlegi struktúra folytatását sürgető kívánalmak, hogy magát Orbán Viktort is megpróbálják ebből a struktúrából elhagyni. Vagy kivonják a globális térbe - hiszen nemzetközi politikai karrierje is van -, vagy pedig, amivel kapcsolatban már találgatások is zajlanak, Orbán Viktort köztársasági elnöknek jelöli a jobboldal a megfelelő időpontban. Olyan markánsan akarja ez a főhatalom tovább folytatni, folytattatni az uralkodó garnitúrával a globalokollaboráns magatartást, hogy Orbán Viktort ki is tiltja az uralmi mezőből, ha az érdeke azt kívánja.