Az 1994-1998-as korszak éppenséggel nem tegnap volt, de mindannyian emlékszünk néhány szösszenetre. Mint például arra, hogy Békesi László akkori (első) pénzügyminiszter telekürtölte a világot azzal: itt, kérem, államcsőd lesz - mármint az MDF-es korszak miatt -, majd hét-nyolc hónapig nem csinált semmit. Aztán jött Bokros Lajos a gazdasági stabilizációt szolgáló csomagjával, és lett nemulass.
Felrémlik még a múltból az is, hogy a Horn-kormány nagyjából-egészéből eladta az egész magyarországi energiaszektort külföldi cégeknek. S eszközarányos nyereségként garantált nyolc százalékos profitot! Angol nyelvű szerződésekben, elvégre szakértőkről van szó. Ha jól emlékszem, 1996-ban mindössze egyszázalékos volt a gazdasági növekedés üteme. Kísért a múlt. Persze ne feledjük azt sem, hogy a "szakértői kormány" alatt volt több mint harmincszázalékos az infláció, amire még a törzsi háborúkkal sújtott Afrikában is felfigyeltek.
Ugorjunk. A második Gyurcsány-kormány "reformkormánynak" tartja magát. Amihez persze nagy, átfogó változásokra is szükség lenne. A 2007-es és 2008-as megszorításoknak, pénzügyi kiigazításoknak ugyanis csak akkor lenne értelmük, ha az államháztartás egyensúlyi állapota tartós marad. Ennek két feltétele van: részint az, hogy a 2010-es választásokhoz közeledve, politikai okokból nem puhul fel a költségvetési fegyelem, másrészt olyan reformokat vezet be a kabinet, amelyek tartósan képesek garantálni az előbb említett egyensúlyt. Mindenekelőtt az államháztartásban, az államigazgatásban, az adórendszerben, az önkormányzatoknál és a különböző közszolgáltatásoknál van szükség olyan átfogó átalakításokra, amelyek - itt csak a költségvetés szempontjait nézve - stabillá és tartóssá tehetik a magyar államháztartást.
Szemben a várakozásokkal és a kormányzati kommunikációval, a 2008-as költségvetés jószerivel semmilyen reformlépést sem tartalmaz. Egyedüli kivétel az egészségügy, ahol viszont a nagyarányú átalakításnak és átszervezésnek - például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár mellett megyei szinteken felbukkanó, részben privatizált biztosítópénztárak kialakításának - a költségvetési következményei nem jelennek meg. A többi területen pedig - mindenekelőtt az államháztartásban és az adórendszerben - csak nagyon minimális, jobbára szimbolikus változtatásokat tartalmaz a hatályban lévő büdzsé. Akkor minek is tekinthetjük az ország költségvetését? Nos, a 2008-as büdzsé a 2007-es folytatásának tekinthető a várhatóan stagnáló gazdasági növekedés és foglalkoztatás szempontjából. Súlyos probléma az is, hogy a kormány az idén is alultervezi az inflációt.
A 2008-as költségvetés kényszerköltségvetés, nem pedig a reformok büdzséje. Nincsenek megjelölt célok, programok, amelyeket szolgálna a büdzsé, mindössze az elmúlt évek rossz döntéseinek következményeit próbálja valamilyen módon helyrehozni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a költségvetés meghatározásánál "a második Gyurcsány-kormányt az első Gyurcsány-kormány szorította be". Azzal, hogy az első Gyurcsány-kormány 2005-2006-ban elengedte a költségvetést, óriási államháztartási hiány jött létre, emiatt pedig kényszerpályára került a kabinet. S annak, hogy a kormány az adó- és járulékemelést választotta a központi hiány csökkentésére, az a következménye, hogy nagymértékben csökkent a gazdasági növekedés.
A központi költségvetés legnagyobb problémája, hogy hiába sikerül két év áldozatával az államháztartási hiányt kilenc százalékról négy százalékra levinni, a négy százalék ugyanis körülbelül ezermilliárd forintnyi összeg, éppen akkora, mint az eddig felhalmozott adósság kamattörlesztése.
Ez a csapda folyamatosan megmarad, hiszen, ha a kormány a maastrichti kritériumnak megfelelően négy százalék alá akarja vinni a hiányt, további megszorításokra van szükség, hogy a kamatokat is törleszteni lehessen. Eközben nem tudni, lesz-e egyáltalán adóreform, vagy majd csak néhány technikai egyszerűsítést vezetnek be 2009-től. Miután egy átfogó adóreformnak vesztesei is lennének, a 2010-es parlamenti választások pedig közeli időtérbe kerülnek, vagy egy tippem az adóreformra. Utóbbinak az elmaradását a kabinet a költségvetés feszített helyzetével indokolja, valódi oka azonban sokkal inkább a kormánytöbbség egységének bomlásában keresendő.
Az egészből leszűrhető következtetés pedig az: pozitív változást szakértőktől és reformerektől itt aligha remélhetünk.