Illés Zoltán a csepeli majdnem sikersztoriról

Létrehozva: 2008. január 8., 08:59 | Utoljára frissítve: 2008. január 9., 08:04	nyomtat	küld

- Tanár úr, milyen lesz ez az év a környezetvédelem szempontjából?

- Köszönöm a megszólítást, valóban egyetemi tanárként dolgozom a Közép-európai Egyetemen, valamint az ELTE-n tanítok amerikai diákokat, környezetpolitika tantárgyat vezetek.

- Mennyire érzékenyek az amerikaiak erre?

- Nagyon érzékenyek, és ez érdekes dolog, mert bizony az Egyesült Államokban is elég sok kivetnivaló van a környezet- és természetvédelem területén.

- A tokiói egyezményhez sem hajlandók csatlakozni.

- Így van. A globális klímaváltozás tekintetében komoly gondjai vannak az Egyesült Államoknak. Egyébként a közvélemény-kutatási adatok szerint Magyarországon is növekszik a lakosság környezettudatossága.

- Ez az érdeklődés életkorspecifikus?

- Az idősebb korosztályok is nagyon nyitottak. Ők nemcsak a saját életükben gondolkodnak, hanem az unokáik, a családjuk jövőjében is. Függ az iskolai végzettségtől is, hogy milyen műsorokat néznek, olyanokat-e, amelyekben megjelenik a környezet- és természetvédelem ügye. Aztán függ a település méretétől is, egy kis bakonyi faluban például úgy érezhetik, hogy tiszta környezetben élnek.

- Előfordul azért, hogy egy gyönyörű, tiszta faluban a hegyoldalra szállítják föl a szemetet...

- Pontosan. Az emberek oly mértékben szembesülnek a környezetszennyezéssel a saját családi környezetükben, a házuk tájékán, amely arra készteti őket, hogy azt mondják, ez nem elfogadható. És akkor jön még az, hogy mennyit hajlandók arra áldozni, hogy környezetbarátabb módon éljenek.

- Ez nagyon fontos. Mennyit?

- Átlagban 1500 forint fejenként, ami nem kevés pénz, ez összesen tizenötmilliárd. Ehhez képest a környezetvédelmi tárca költségvetése ötvenmilliárd. Tehát az emberek hajlandósága egyharmadát már hozzátenné a környezetvédelmi tárca költségvetéséhez. Ha lenne választási lehetősége az embereknek, hogy a foszfátmentes, környezetbarát mosóport vegyék, még akkor is, ha mondjuk háromszáz vagy ötszáz forinttal drágább, megtennék nagyon sokan. De nincs választási lehetőségük, és itt jön az állam szerepe, ugyanis az államnak úgy kellene meghatározni az adókat, a környezetterhelési díjakat különböző termékeken, hogy a környezetbarát terméket megérje vásárolni, a környezetszennyezőket pedig ne.

- Ha bemegy az ember egy hipermarketbe, minimum húsz nejlonzacskót sóznak a nyakába, plusz még a csomagolóanyagok és egyebek.

- Így van, például Írországban ezt úgy oldották meg, hogy nem adnak, illetve fizetni kell érte... Ennél talán jobb módszer lenne, ha termékdíjjal terhelnék ezeket a műanyag csomagolóanyagokat. A csomagolóiparnak évente a Magyar Köztársaság költségvetésébe termékdíj révén olyan ötvenmilliárd forintot kellene befizetnie...

- És ez senkinek nem tűnik föl?

- De, csak itt nagy játék zajlik a háttérben sajnos. Tehát ötvenmilliárd csak ebből bejönne, megduplázná a tárca költségvetését. Ehhez képest létrehoznak egy kht.-t, amelyben önmaguk vannak benne, tehát a forgalmazók és a gyártók, és ez a kht. vállalja - nagyon sokszor sajnos csak papíron -, hogy visszagyűjti a csomagolóanyagokat, és újrahasznosítja őket, gyakran papíron, fiktív fuvarlevelekkel, fiktív számlákkal, valódi tevékenységet is folytatnak, hogy le legyen fedve az egész, olyan egy-másfél milliárdért, hárommilliárd meg megy különböző helyekre, zsebekbe, eközben pedig nem kell befizetni az ötvenmilliárd forintot.

- Ez gyönyörű mutyi. Mint a galvániszapügy.

- Valóban, egy újabb mutyi kezd kialakulni. A helyszínen - és ezt dokumentáltuk -, körülbelül 300 tonna galvániszap még mindig ott van, ugyan átcsomagolva a szétrohadt hordókból vászonszövésű, műanyag, hatalmas, egy tonnát elbíró zsákokba. De hogyhogy ott van? Hiszen szerződés született arról, hogy december 25-ig elszállítják. Ezerkétszáz tonna plusz 30 százalékra írták ki a tendert, illetve kötötték meg a nyertes céggel a szerződést. Ezerkétszáznak a 30 százaléka 360 tonna. Ezerkétszáz plusz 360, az 1560 tonna. Na most két lehetőség van. A cég nem végezte el a feladatát az adott határnapig, ezért ott van még legalább 300 tonna a galvániszapból, akkor a cégnek kellene fizetni a Magyar Köztársaság környezetvédelmi tárcájának kötbért, hiszen nem végezte el a munkáját. A másik lehetőség, hogy az 1200 plusz 30 százalékot, azaz az 1560 tonnát már elszállították, akkor viszont fölvetődik a kérdés, hogyhogy még akár 500 tonna is ott van. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 2000 tonna volt a helyszínen, a környezetvédelmi minisztérium viszont 1200 tonnára írta ki a tendert, körülbelül a fele mennyiségre. Hogy lehetett az, hogy ennyire alábecsülték a dolgot? Élek a gyanúperrel, hogy esetleg összejátszanak a kiírók, a szerződést kötők és az adott cég.

- Pedig sikersztorinak tűnt az elején, ön is mellé állt.

- Sikertörténetnek kellett volna lennie. Jött az új környezetvédelmi miniszter, támogatta a dolgot. Aztán kiírtak egy tendert, ott már gyanús körülmények között nyert a cég, majd elkezdődött a régi játék, amelyet más veszélyes hulladékos területen is láttam és tapasztaltam, hogy vállalkozz alul, menj le az árakkal, majd utána mondd azt, hogy még több szemetet találtál, és szerezz újabb és újabb pénzügyi forrásokat. Ráadásul a veszélyes hulladékot Dunaújvárosba kezdték el szállítani, egy olyan lerakóba, amely löszös talajon van, nincs alatta szigetelő agyagréteg, és néhány száz méterre van a Dunától.