fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megnyílik a biotermékek piaca Nagyváradon
2008. január 9., 07:52
Januárban megnyílhat az első biopiac Nagyváradon. Nagy Miklós, Szalárd község polgármestere, aki Bihar megyében a biogazdálkodás egyik legfőbb szorgalmazója, elmondta: a 110 négyzetméteres létesítmény előkészítése folyamatban van. Hozzátette, tervezik hasonló piacok létrehozását az ország nagyobb városaiban is.

"Fontos, hogy az áru a termelőtől minél rövidebb úton eljuthasson a vásárlóig - folytatja Nagy. Váradon a bioméztől a bioborig szinte mindent megvásárolhatnak majd az egészségesebb táplálkozás hívei".

Nagy Miklós a Bioterra - Romániai Biogazdálkodók Egyesületének országos alelnökeként és Bihar megyei vezetőjeként 1997 óta segíti a biogazdák munkáját. Az unió országaiban egyre keresettebb a biotermék, ezért már megoldották, hogy külföldre is szállítsanak. "Bár sok mindenre ráírják, hogy természetes alapanyagú termék, valójában csak az tekinthető annak, aminek csomagolásán megtalálható az AE (agricultură ecologică) jelölés, amelyet viszont a mezőgazdasági minisztérium jóváhagyásával tüntethetnek fel" - mondta az egyesület alelnöke. Ahhoz, hogy a minisztériumi engedélyt a gazdálkodó, termelő megkapja, termékének szigorú ellenőrzési folyamaton kell keresztülmennie, előállítóiknak pedig évente meg kell újítani engedélyüket a mezőgazdasági igazgatóságoknál.

Nagy Miklós biotésztaféléket gyárt. Még 1993-ban, a Romcom nevű svájci-román alapítvány által szervezett első tanulmányúton sajátította el az alpesi országban a biogazdálkodás alapjait. Azóta, egészen 2006-ig minden évben 30-35 fős csoportokban utazhattak ki a gazdák Svájcba tanulni, és hazaérkezve gyakorlatban is kamatoztathatták tudásukat. Szerinte a hagyományos gazdálkodással foglalkozóknak is érdemes megfontolniuk a környezetbarát mezőgazdaságra való áttérést, hiszen jóval nagyobb hektáronkénti támogatást kapnak a biogazdák, és termékeiknek biztos felvásárlópiaca van itthon és külföldön egyaránt.

Mint Nagy Miklós elmondta, a biogazdálkodás nem zárja ki egyes vegyszerek használatát, amennyiben ezek nem ártalmasak az egészségre, vagy a környezetre. "Vannak növényvédő szerek, amelyeket a biogazdálkodásban is használhatnak - magyarázta Nagy. Főleg réz és kén alapú vegyületeket, és különféle műtrágya-helyettesítőket használhatnak a gazdák a termés növelésére".

Nagy Miklós szerint ajánlatos kitapasztalni azt is, hogy a vetésforgó használatával hogyan javítható a talaj minősége.

Biogazdaképzés Szalárdon

Idén tavasszal adják át a Bio-mezőgazdasági iskolacsoport új épületét a Bihar megyei Szalárd községben. A több mint egymillió lejes beruházással létrehozott intézményt kormánytámogatásból, a helyi önkormányzat, a megyei tanács hozzájárulásából és osztrák segítséggel valósították meg. Az első évfolyam tavaly őszszel inult, a gimnazista diákok hétfőn és kedden a község bio-gazdaságaiban gyakorlatban, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig elméletben tanulják a környezetbarát gazdálkodást.

(erdely.ma)