Magyarország már nincs a legvonzóbb huszonöt befektetési célország között.

Felkapjuk-e még a fejünket a hír hallatán? Az utóbbi időben a legkülönbözőbb fórumok, listakészítők, minősítők rontottak Magyarország besorolásán - most már talán csak annak lenne hírértéke, ha valahol nem romlana az ország megítélése.

Kevés vigasz, hogy az egész térség gyengélkedik. A néhai keleti blokk államaira egyre kevésbé figyel az üzleti világ (Kína, India, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság változatlanul vonzó célpontnak számít). A térség államai közül Lengyelország (22. hely) és Csehország (25. hely) volt képes jó helyezést elérni, Magyarország egyet visszacsúszva, a 26. helyen végzett.

Az egész térség tehát gyengébben teljesít, de vajon törvényszerű-e, hogy Magyarország legyen a sereghajtó? A dolgok jelenlegi állása szerint azt kell mondanunk, hogy igen.

A valaha a térségben bezzegállamnak számító Magyarországnak változatlanul jók az adottságai, de, szakértők szerint, a korrupciós index, a magas adók, az élőmunkát sújtó terhek, a szakképzési hatékonyság rendre visszavetik.

A befektetők elfordulnak Magyarországtól, mert azt látják, hogy - minden fogadkozás ellenére - elmaradnak az átfogó reformok. Ami van, az elvonás és megszorítás, de nem reform.
Mintha a verseny mindenhatóságát hirdető kormány elfelejtette volna, hogy a verseny bizony rá is vonatkozik.

A régió országai ugyanis egymással is szüntelen versenyben vannak. A kormányok keresik, kutatják azokat az intézkedéseket, döntéseket, amelyek versenyképessé teszik országukat. Nem restek ellesni - és alkalmazni - más kormányok döntéseit, ha úgy vélik, azzal előnyre tehetnek szert. Vagy legalábbis nem csúsznak le.

Jó példa erre az adócsökkentés: a térségben adócsökkentési verseny dúl. A lengyel pénzügyminiszter-helyettes éppen tegnap mondta, hogy Varsó 15 százalékra csökkentheti a társasági adót. De még tízszázalékos vagy annál is alacsonyabb társasági adót sem tart kizártnak. Mit tart kizártnak a budapesti kormány? Az adócsökkentést.
Magyarország, úgy tűnik, elfelejtette, hogy nincs egyedül a világon. Vagy talán pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk: elfelejtette, hogy nincs állandó tagság abban a klubban, amelybe tartozni szeretne. Figyelnie kell a környezetére, és állandóan alkalmazkodni a kihívásokra. Bátrabban és gyorsabban kell reagálnia. Ezzel szemben mintha nem lennének ötletek. Mintha az ország nem tudna magához térni: sikerült csatlakozni az EU-hoz. Mihez kezdjen most? Pedig az csak egy lehetőség.
A verseny változatlanul folytatódik. Magyarország pedig lemaradt, és egyre inkább lemarad. Vajon hányadik figyelmeztetést venné komolyan a kormány?