Az ENSZ több évtizede minden, a témával kapcsolatos kutatás eredményeképpen leszögezi, hogy az esőerdővel borított területek nagysága folyamatosan csökken. Alan Grainger egyetemi tanár szerint azonban a jelenség korántsem bizonyítható a rendelkezésre álló adatok alapján. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy az esőerdő területe nem csökken, mindössze azt jelzi, hogy ezekkel a mérési módszerekkel a valódi folyamatok nehezen meghatározhatóak. Egyes területeken csökkenés mérhető, másutt a dzsungel növekszik.

Az ENSZ illetékesei nem tagadják, hogy az általuk felhasznált kiindulási adatok nem teljesen megfelelőek, mint mondják, számos országban forráshiány miatt nem frissítik a statisztikákat elég gyakran. Továbbra is azt állítják azonban, hogy az esőerdők területe csökken. Grainger tanulmányában az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által az elmúlt évtizedekben az erdők állapotáról készült felméréseket vetette össze. Általánosan elfogadott nézett, hogy a nemzetközi szervezet FRA (Forest Resources Assessment) mérései a legpontosabbak ezen a téren.

Az angol kutató azonban megállapította, hogy bár a különböző mérések mind az esőerdő csökkenését mutatják, a konkrét eredmények között nem lehet trendet felállítani vagyis nem mutatnak átfogó csökkenési tendenciát. A leedsi professzor szerint ennek az az oka, hogy az évek során a FAO igyekszik pontosítani a korábbi becsléseit, és ezekből a módosított adatokból indul ki, amelyek torzítják a végeredményt. Grainger a tapasztalatok alapján egy az egész Földet megfigyelés alatt tartó erdészeti kutatóközpont létrehozását sürgeti, amely véleménye szerint pontosabb adatokat közölhet az esőerdők állapotáról.