- Böjt vagy éhségsztrájk?

- Imádságos éhségsztrájk, melynek gyökere az Istenbe kapaszkodó keresztény ember böjtje.

- "Amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek" - int a Szentírás. Ehhez képest belpolitikai hír lett abból, hogy ön és egy társa koplalásba fogott.

- Az éhségsztrájk magját alkotó böjt megmutatásához nem rendelek magamhoz tévékamerát, és a testem felett éppen a Szentírás szellemében derűsen igyekszem uralkodni. Közösségem minden étkezésén részt veszek, rendtársaimnak gyakran én szolgálom fel az ételt, közben mindenről beszélgetünk, kivéve a böjtöt, és a mellettem ülők jóízűen falatoznak. Ahhoz viszont, hogy két ember lemondásának a szélesebb nyilvánosságban is hatása lehessen, szükségszerű, hogy kezdeményezésünkről mások is értesülhessenek. A girhes képemet tehát ezért mutogatom - mert lehet, hogy valaki csak ebből ért.

- Úgy véli, lennének, akik kétségbe vonnák a böjtje komolyságát?

- Biztos akadhatnak, akik úgy vélik: ez a pap, miközben vizet prédikál, bort iszik, és a böjt leple alatt nyilván torkoskodik. Ha azonban látják, hogy eddig több mint 15 kilót fogytam, akkor talán megértik, hogy a főtisztelendő atyának nem tréfálkozni tetszik. Amikor 2006. október 23-án megvert a rendőrség, sebeimet akkor sem feltűnési viszketegségből, hanem ta núbizonyságképpen tártam a nyilvánosság elé. Jézus stigmáit sem öncélú elrettentés miatt mutogatja az egyház, hanem hogy jelezzük: Isten fia a szenvedés sebeivel váltott meg minket. Hasonlóképpen, valahogyan én is a testemben hordozom és képviselem az ország szenvedését.

- Merész párhuzam...

- Ezért is mondom ezt a legnagyobb alázattal. A böjtöt egyébként nem előre megírt forgatókönyv szerint hajtjuk végre - minden idegszálunkkal arra ügyelünk, mit akar velünk és általunk Isten.

- Végül is, konkrétan miért böjtölnek?

- Minden az őszödi hazugságbeszédig nyúlik vissza, amikor is állampolgári öntudatomban akkora sérülést szenvedtem, mint soha korábban. A magyar nép megaláztatásából fakadó seb ma is élő; éjszakáról reggelre újabb és újabb heg képződik, de a hatalom minduntalan felvakarja. Vérzünk, és vérzik az ország. Őszöd után részt vettem számos tüntetésen, aztán beláttam: a koalíció nem óhajtja tudomásul venni, hogy az emberek többségének szándéka ellen cselekszik, és romlásba viszi az országot. Én egyébként békés természetű, lelki ember vagyok. Ha viszont azt látom, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás kormányzati diktatúrát szolgálja, hogy a parlamenti képviselők nem a választóikat, hanem a kormány érdekeit képviselik, a lelkek pedig gyógyírért kiáltanak, akkor - bizonyos szempontból úgy is mint egy beteg nemzet "körzeti orvosa" - tennem kell valamit.

- Gondolja, segíthet azzal, ha nem vesz ételt magához?

- Jezsuitaként arra esküdtem fel, hogy a társadalmi igazságosságot szolgálom. Úgy éreztem, akkor adok hatékony választ a helyzetre, ha teljes testi-lelki mivoltommal fejezem ki magam. Külön ajándék, hogy eddig még csak valamirevaló éhségérzetem sem volt. Úgy látszik, Isten mellénk állt, pontosabban azok mellé, akik mellett mi sorakoztunk fel.

- Úgy beszél, mint a próféták...

- Amióta 2006 októberében megvertek, megjelölt embernek érzem magam. Valaki nyughatatlannak is mondhatna, bár én korántsem érzem magam annak. Tisztában vagyok persze a korlátaimmal, a bűneimmel, de van képességem másokat meghallgatni, tanácsukat kérni. Persze a legfontosabb, hogy Jézus társaként az ő kontrollja alatt álljak. Ezt biztosítja a lelkivezetőmmel, gyóntatóatyámmal és az elöljárómmal folytatott beszélgetés. A Biblia ugyanakkor nem befejezett mű, és mindegyikünk előtt nyitva áll a lehetőség, hogy életével vegyen részt az üdvösség történetében.

- Miért pont a karácsonyi időszakot választották a böjtölésre?

- Mert az események akkorra sűrűsödtek meg, és hogy a meghitt hangulatban rámutassunk a karácsony mélyebb értelmére. Az ünnepnek a valósághoz hívebb olvasatát akartuk felkínálni, nevezetesen: Jézus elsősorban a szegényekért, a kitaszítottakért, a megalázottakért jött a világra. A böjtöt már október közepén elkezdtük, s szerdán és pénteken csak kenyéren és vízen éltünk. Aztán, szembesülve a hatalom által kigúnyolt országos sztrájk kudarcával, majd december 17-én az egészségbiztosítás privatizációjának utat nyitó törvény megszavazásával, radikálisabb utat választottunk, s azóta ásványvízen és gyümölcsteán kívül nem vettünk magunkhoz semmit.

- Meddig lehet ezt bírni?

- Három hét után, vízkeresztkor terveztük abbahagyni, ám úgy döntöttem, határozatlan ideig folytatom. Társam, Hojber József január 6-ig tudta vállalni - írástudatlan cigányok képzésével foglalkozik vidéken, és ez sok autózással, fizikai munkával jár -‚ én azonban még bírom. Állóképességem megfelelő, ha időm engedi, úszom, szaunázom, és ameddig az orvos másként nem rendelkezik, folytatom. Ha viszont úgy látom, a böjt kárt tenne az egészségemben, abbahagyom, mert nem célom belerokkanni.

- Több tucat katolikus pap jelezte: az általa vállalható mértékű böjttel és egyéb módon csatlakozik a kezdeményezésükhöz.

- A paptársak nyilatkozatának híre szívmelengető karácsonyi ajándékként ért. Voltak, akiket nem is ismertünk - ilyen egy Ausztráliában élő magyar atya -‚ és külön öröm, hogy a józsefvárosi református lelkészek gyülekezeteik nevében imáikat ajánlották fel. Megindítóak a szolidaritás egyéb példái is: ezrével érkeznek a hívek biztató képeslapjai, a taxis, amikor megtudja, ki vagyok, nem enged fizetni, a fodrásznál ingyen vágják a hajam. Valaki egy csomag ragtapaszt küldött, hogy ha megint megvernek, azzal lássam el magam, a címemre érkező Béres-cseppekből, vitaminokból pedig akár gyógyszertárat nyithatnék.

- Kormánykörökből kaptak visszajelzést?

- Egyedül egy szocialista parlamenti képviselő keresett meg közvetve, miután az egészségbiztosítási törvény megszavazása után azt nyilatkoztam, hogy az Országgyűlésben nem akadt egy félig becsületes ember sem, aki ellene mondott volna a gonosznak. Azt üzente, értsem meg, Gyurcsányék megzsarolták őket, hogy ha a törvény ellen voksolnak, választókörzetük elesik mindenféle támogatástól. Azt üzentem vissza, hogy szemernyi megértést sem tudok tanúsítani, mert ez lelkiismeretbeli ügy, és ha valaki a jó ellenében a rosszat választja, az becstelen ember.

- Kemény beszéd ez.

- Az. Merthogy puha az egyház körülöttem. Diadalmasan boldoggá avatjuk Apor Vilmos vértanút, Mindszenty József és Brenner János mártíromságáról papolunk - miközben itt és most cserbenhagyjuk a ránk bízottakat. Szomorú megtapasztalni, hogy a püspöki kar egésze - néhány tagjának személyes bátorítását leszámítva - szóra sem méltatja a válságot. Az nem baj, hogy velünk nem szolidárisak, hanem hogy ígéretük ellenére nem kiáltják világgá: ami itt történik, az országveszejtés.

- Mire gondol?

- A püspöki kar 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot című körlevelében azt ígérte: kritikusan tekint a politikai és gazdasági élet visszásságaira, és szükség esetén fölemeli szavát az igazságtalanságok ellen. Ez nem következett be, pedig ha valamikor, most lenne itt az ideje.

- Azért mintha lett volna egy kommüniké az egészségbiztosítás piacosítása és az egyneműek házassága ellen.

- Aránytalan, erélytelen és nem elég hatékony. Ha pedig az arra hivatottak nem kiáltanak, akkor nekünk kell cselekednünk, akik nap mint nap felvesszük az utca szagát - képletesen és szó szerint is. Itt lakik a Lőrincz pap téren az ezer sebet hordozó L. Feri, "templomunk koldusa", az ablakomból pont odalátni a fekhelyére. Rossz is a lelkiismeretem miatta, de nem találok megnyugtató megoldást a helyzetére. A rendszeres támogatásán túl annyit tehetek, hogy néha behozom a rendházba, megfürdetem, megmelegszik - de azt nem engedtem meg, hogy végleg ide költözzön; talán még nem elég erős hozzá a hitem. Az én lelkem tükre nem a fürdőszobában lóg, hanem az maga a Feri, odakint. Meg az új sekrestyésünk, ez a megtért, egykor börtönviselt cigányember, akit a legnagyobb örömmel fogadtunk a közösségünkbe - ez a nyolcadik kerület, kérem szépen. Itt nem valamiféle elomló, lágy jóságra van szükség, hanem például arra, hogy a rendházunk reggel hattól este nyolcig nyitva legyen, és minden hozzánk fordulónak a rendelkezésére álljunk. Mert ha Jézust a templom falai közé zárjuk, és nem hajolunk le az ínséget szenvedőkért, akkor a fabatkánál is kevesebbet ér a hitünk.

- Mikor érezné úgy, hogy böjtje elérte célját, és abbahagyhatja?

- Nincsenek konkrét követeléseim. Bármekkora örömet okozna is a kormányfő távozása, nem követelem Gyurcsány Ferenc lemondását. Ő beteg - betegebb, mint amennyire egy halálosan kimerült éhségsztrájkoló valaha is lehetne. De ha a leghalványabb jelét látom, hogy a kormány felelős emberei elkezdenek a nép érdekében cselekedni, abbahagynám.

- Ki aggódik önért a leginkább?

- Az édesanyám. De ha a szomorú anyaföld és anyám könnyei között kell választanom, akkor az előbbi mellett kell döntenem. Értse jól a párhuzamot: Mária is siratta a fiát; hát én is együtt sírok az édesanyámmal. Szombaton köszöntöttem 82. születésnapján. Megértett, elfogadta a döntésemet, de aggódik értem. Remélem, legkésőbb a böjt végeztével boldoggá tehetem azzal, hogy ismét asztalánál eszem a finom leveséből.