Pedig az ügy akár közös egyetértéssel, békésen lezárulhatott volna. A másodfokú tanács - mondhatni - salamoni döntést hozott: az elsőfokú felmentő ítéletet megváltoztatva bűnösnek nyilvánította ugyan a Postabank négy egykori vezetőjét, ám ügyükben jelképes büntetést szabott ki. Amennyiben az ügyész beérte volna azzal, hogy megállapítják a vádlottak bűnösségét, valószínűleg jogerőre emelkedik az ítélet. A vádlottak és a védők talán beletörődtek volna a pénzbüntetésbe. Mivel azonban a vádhatóság súlyosbítást kért, a védelem sem fogadhatta el a döntést.

Legyünk őszinték: a kiszabott pénzbüntetés finoman szólva is mosolyt fakaszt. Tudni kell ugyanakkor, hogy az eljárás éppen tíz éve indult. A nyomozás 1998-tól 2003-ig tartott. A Fővárosi Bíróság csaknem másfél év múltán, 2004 októberében kezdte meg a tárgyalást. Az elsőfokú ítélet 2006. július 11-i kihirdetése óta is több mint egy év telt el. Az időmúlás pedig enyhítő körülmény.

Nem a vádlottak tehetnek arról, hogy az eljárás ennyire elhúzódott. A fővárosban a rendszerváltozás után általánossá vált a nagy gazdasági perek hosszadalmas tárgyalása. Ennek s az egymásnak ellentmondó ítéleteknek csak részben oka az, amire az igazságszolgáltatás vezetői általában hivatkoznak. Vagyis hogy Budapesten működnek a legnagyobb cégek, s itt emel vádat az ügyészség a legbonyolultabb gazdasági perekben. Az ügyek valóban összetettek, sokrétűek, a pénzügyi, hitelintézeti, adóügyi jogszabályok is gyakorta változnak. Mindez azonban nem ok sem a maratoni eljárásokra, sem pedig a gyakori ellentétes megítélésre.

A Princz-ügy a hazai igazságszolgáltatás egyik fő hibájára hívja fel a figyelmet. Nevezetesen arra: az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) mindeddig nem sikerült megoldania, hogy a Fővárosi Bíróságon és a kerületekben megfelelő bírói létszám álljon rendelkezésre. Főként, hogy annyi elsőfokú büntetőbíró legyen, amennyi a hasonló nagy gazdasági perek normális elintézéséhez szükséges. A státusok elosztása a megyei és a fővárosi bíróságok között nem megfelelő. Az OIT szervezetében többségben vannak a megyei bíróságok elnökei, s többüknek az a véleménye, hogy a főváros jobb munkaszervezéssel is segíthetne a gondokon.

Ez nem így van, a vidék és a főváros vitája csak részben mondható a bíróságok belügyének. A köz érdeke sérül akkor, ha súlyos ügyekben az elfogadhatatlanul hosszú, évtizedes eljárások miatt súlytalan, mosolyt fakasztó büntetések születnek. Az állam büntető hatalma nem érvényesülhet. Márpedig a jelenlegi viszonyok közt ez szükségképpen történik így. Az időmúlás vitathatatlanul enyhítő körülmény, hiszen semmilyen bűncselekmény vádlottja nem köteles elviselni, hogy hosszú éveken át tárgyalásra járjon, hogy Damoklesz kardja beláthatatlan ideig ott függjön a feje fölött. A bűncselekményekkel arányban nem álló büntetés ugyanakkor megkérdőjelezi az ítélkezés komolyságát, s magán az igazságszolgáltatáson ejt csorbát. Nem lehet kisebb ügyekben a törvénytiszteletet megkövetelni akkor, ha a komolyabb jogsértések szinte büntetlenül maradnak.