Az áttörések helyén a fölényben lévő szovjet erőkkel elkeseredett harcot folytattak a nehézfegyverzettel gyengén ellátott, páncélos támogatást nem remélhető magyar csapatok.

A január 12-i, illetve 14-i áttörést követő elkeseredett harcokban a magyar katonák a végsőkig kitartottak. Horthy Miklós 1942 decemberében ugyanis Adolf Hitler kívánságának megfelelően a végsőkig való kitartásra utasította a honvéd vezérkar főnöke által kiadott paranccsal a 2. hadsereget. A parancsot a magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnoka, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes magára és az egész hadseregre vonatkozóan kötelező érvénnyel hajtotta végre.

A magyar katonák az utolsók között "váltak le" a Donról. A harcok közepette kellett megismerkedniük - mármint azoknak, akikhez eljutott - Jány Gusztáv sokat idézett, 1943. január 24-i hadseregparancsával: "A 2. magyar hds. elvesztette becsületét..." A megalázó hangnemű parancsra gertenyesi Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a 13. könnyű hadosztály parancsnoka ekképp reagált 1943. január 31-én, amidőn Jány parancsa eljutott hozzá: "...jelentem, hogy a 13. k. ho. csapatai a most lefolyt harcokban az áttörés következtében meghosszabbodott arcvonalát megvédte és tartotta. Visszavonulást csak parancsra hajtott végre. Fegyvereit csak akkor hagyta ott megsemmisítve, amikor már nem volt mivel elszállítania. Ostrogoshsk-ban körülzáratott. Védőállásait visszavonuló nagyobb csapatrészek mellett is elfoglalta és tartotta. Ostrogoshsk-ból mint a német csapatok véglépcsője, parancsra kitört. Az egyenlőtlen és minden tájékozottság nélküli kitörési harcban harcolva felmorzsolódott, és eddig még ismeretlen veszteséget szenvedett. Gyülekeztethető csak a teljes felmorzsolódás és az általánosan ismert hátsóbb hely miatt nem volt. Fentiek alapján kérem annak kivizsgálását, hogy a 13. k. ho. megtette-e kötelességét, elvesztette-e becsületét és végrehajtotta-e feladatát. A kivizsgálást nemcsak a 13. k. ho., hanem az egész 2. magyar hds. érdekében is kérem."

A kivizsgálás nem történt meg. Jány belátva hadseregparancsának sértő mivoltát, két ízben is megkövette katonáit. Az 1943. március 12-én megjelent 30. számú hadseregparancsban ezt írta: "Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek: hála és elismerés illesse őket, de azokat is, kiket a Mindenható becsülettel végzett hű kötelességteljesítés után visszavezetett..." A Mindenható és a szerencse sokakat visszavezetett, de az 1943. január 1-je és 1943. április 6-a közötti időszakban a 194 334 fős 2. hadseregből 41 972-en estek, illetve tűntek el, 28 044-en sebesültek meg, és kerültek a hátországba, s az orosz rádió hírei szerint mintegy 26 ezren szovjet hadifogságba estek.

Emléküket évtizedekig csak a családok néma fájdalma őrizte. Hajtsunk fejet áldozatuk előtt! Azok emléke előtt, akik kötelességből vagy önként, kényszerből, avagy hivatás- és kötelességteljesítésből életüket áldozták a keleti hadszíntéren: honvédek és munkaszolgálatosok, tisztesek és tisztek, tiszthelyettesek és törzstisztek. Valamennyien a nemzet fiai voltak. Emlékük megőrzése a mi kötelességünk!