Tisztelt Elnökség, Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim a Szövetségben!

Vajon lehet-e szebb dolog egy olimpiai bajnok számára, a köztársaság egy nagykövete számára, egy háromgyerekes és majdnem ötunokás - mert négy itt van, és jön az ötödik - papa számára, hogy részt vegyen, sőt alelnökjelöltként részt vegyen Közép-Európa egyik legizgalmasabb, legnagyobb társadalmi-szellemi szerveződésénél. Nos, sose gondoltam, amikor Mexikóban olimpiai bajnokságot nyertünk (megvertük a ruszkikat, hozzáteszem zárójelben), sose gondoltam, hogy az akkor, amit a pástra fölkiabáltak nekünk, az még egyszer majd felém elhangzik a járdán, a villamoson, a közértben, az uszodában, amikor az emberek elmennek mellettem és odasúgják vagy odakiabálják, hogy "Hajrá, magyarok!".
Szeretném elmondani Önöknek, hogy életem legnagyobb kihívása előtt állok, rendkívüli megtiszteltetésnek veszem Viktor fölkérését, s azon leszek, hogy ezt az embert, akaratot, erkölcsöt és hitet próbáló feladatot a legjobb tudásom szerint ellássam. Olyan tag kívánok lenni, ellentétben a sajtó felvetésével, hogy itt áll Önök előtt egy kirakati báb, olyan tag kívánok lenni, aki akkor jelentkezett, amikor nem hatalmon vagyunk, aki oda állt sorba, ahol a feladatot osztják, és nem pedig a javakat. Biztos vagyok benne, ha a jó Isten úgy akarja, és azt szánja nekem, hogy feleségemmel és családommal együtt példaképek legyünk, ezt is föl kell vállaljuk, de úgy érzem, hogy nem csak kirakatbabaként. Példaképként álltam már az ország elé, amikor megmérettettem magam, például Budapest főpolgármesteri posztjáért, az Önök, a Kereszténydemokrata Szövetség, az MDF, természetesen a Fidesz erkölcsi támogatásával.

Nos, Hölgyeim és Uraim!

Én is, mint sokan mások, eljutunk életünknek arra a pillanatára, hogy az már kevés, hogy négy évenként titkos szavazással kinyilvánítjuk ilyen vagy olyan irányba a véleményünket, amerre szimpatizálunk. Ez már kevés!
A szavazás helyett javaslom a választást előtérbe helyezni. Választani nem csak négyévenként lehet, hanem életünk bármelyik pillanatában, ha úgy látjuk, hogy elérkezett az idő. És igen, számomra hosszú, független út után elérkezett az idő, hogy addigi függetlenségemet örömmel, jó szívvel ajánljam föl a Fidesznek.
A párttagság számomra olyasmi volt, ahogy Zoli is mondta, valami idegen, valami távoli, valami egyáltalán nem kívánatos, sőt, szüleim nyomatékosan kértek, hogy a pártba aztán édes fiam nem! És még 13 évig kitartott ez az óvás és intelem, nem is láttam olyan pártot, ahova szívesen belépnék, de talán nem is voltam eléggé érett erre a gondolatra. No most, most szerveződni látszik a Szövetség, ami mellett már nem mehet el az eddig függetlenül gondolkozó, önmagát szabad polgárnak valló magyar ember. Akit meg kell, hogy érintsen, hiszen ez a szövetség sokkal több, mint egy párt, ez a szövetség minőségileg és mennyiségileg is több mint egy párt. Ezt nem kívánom kifejteni, ezzel Önök is tisztában vannak már, de legalább hadd utaljak rá, hogy biztosan több lesz a tagság, biztosan több lesz a feladat és biztosan több lesz mindannyiunk közös felelőssége is.
Járva az országot, kicsit büszkén elmondom Önöknek, hogy az elmúlt három hét alatt emberekkel szerettem volna találkozni, több ezer emberrel találkoztam Miskolctól Szombathelyig, Nyíregyházától Kaposvárig, Győrtől Szolnokig, Sümegtől Gödöllőig, Solymárig jártam az országot, és rendkívül jól esett az érdeklődés. Persze mindenki kérdezte tőlem, hogy miért politizálok, mindenki kérdezte tőlem, hogy hogyan tudom majd a NOB-ot csinálni. Nyugtattam őket, de inkább akkor láttam csillogni a szemüket, amikor arról beszéltem, hogy szövetség jön létre, nem valami vagy valakik ellen, hanem valamiért. Így már szeretik az emberek a Szövetséget, ide kicsit nyugodtabban, biztosabban fognak csatlakozni.
Kérem, engedjék meg, hogy Márai Sándort idézzem, aki azt mondta, hogy egy napon rádöbbenünk, hogy az útnak is van küldetése, hogy vezet valahova. Igen, göröngyös, hosszú, ki milyen utakon jár, tele tilalomtáblával, tele megállni tilos, behajtani tilos, hajtani tilos, mindenféle tilos táblákkal. Ahol semmilyen tábla nincs, csak két út jele találkozik, ahol semmilyen tábla nincs, úgy vettem észre az egész világon, ott jobbkézszabály van. Nos, ez tetszik nekem. Aki az úton megy, aki az utakon megy és találkozásokhoz ér, utak találkozásához, annak, mint nekem is - én úgy fejeztem ezt ki, hogy - egyfajta lélekmembrán mutatja a helyes utat.
Igen, meg kell keressük, képletesen az utak között azt, ami az erkölcsünk parancsa, ami a legjobb belátásunk parancsa, ami az értékek parancsa, amelyek mellett éltünk vagy szeretnénk élni, s nevelni a gyerekeinket, a következő generációt. Aki értékek mellett, belső erkölcsi parancsára keresi a helyes utat, az sosem fog eltévedni, az biztos, hogy megtalálja, merre kell, forduljon.

Hölgyeim és Uraim!

Zoltán (Pokorni Zoltán - fidesz.hu) sokat beszélt, és ővele nem is tudok versengeni, kifejtette a szövetség lényegét és szépségét, súlyát, küldetését. Nos, kérem, engedjék meg nekem, hogy mint olimpikon, mint egy olimpikon, sportember végezetül néhány - hát ez talán nagy szó, hogy tanács, inkább - meggondolásra érdemes gondolatot közöljek Önökkel. Ha nyerni akarsz, akkor nagyon sokat kell dolgozni.
Ha nyerni akarsz, és bajnok akarsz lenni, mindenkinél többet kell dolgoznod. Ha csapatember akarsz lenni, legyél fölkészülve rá, hogy néha tartalék vagy, néha kapitány, néha védekezned kell, néha támadnod, bárhova szólít is a feladat, a csapat, neked ott legjobb tudásod szerint tisztességgel kell helytállni. Ha nyerni akarsz, egy pillanatig ne legyél elégedett önmagaddal. Soha! Sőt! Igyekezz a magad csúcsát, a magad mindenkori teljesítményét nap mint nap túlszárnyalni! Ne légy elégedett önmagaddal! Tiszteld az ellenfeledet, ne gondold, hogy ellenség, ő is keményen dolgozik, remélhetőleg ő is a fair play szabályai szerint, remélhetőleg ő is a virtus és a lovagiasság szabályai szerint jön a küzdőpástra. Ne becsüld alá az ellenfeledet, még egyszer megismétlem, mert ő is igen keményen dolgozik, és nyerni szeretne. Ha nyerni akarsz, legjobb, ha tiszteled a szabályokat, nem manipulálsz, nem doppingolsz, nem csalsz, nem vágod le a győzelemhez vezető rögös, kacskaringós utat. Ha nyerni akarsz, tanulnod kell korábbi győzelmeidből is, és vereségeidből is. Az amerikai mondás szerint a győzelem ellen nincs érv, és a vereségre nincs kifogás. Én úgy gondolom, hogy lehet mind a kettőből tanulni, a legfontosabb a győzelmet kellő alázattal, és a vereséget mindenkor méltósággal elviselni.
És végezetül hinnünk kell abban sportolóknak, polgároknak, munkásoknak, gyerekeknek, idősebbeknek, bárkinek, aki valamivel jobbra akarja fordítani az ország sorsát, mint ahogy a sportoló is hisz benne, hogy igen, igenis lehet nehéz körülmények között is világraszólót alkotni.

Sok sikert kívánok Önöknek, és köszönöm a bizalmat!